
Kezdetben utcasarkokon mutatta be gitártudományát, majd bárokban muzsikált. Lockwood a 40-es években már Muddy Watersszel is játszott, sokat köszönhet neki B.B. King is, aki abban az időben a King Biscuit Time című Helena városából sugárzott rádióadásban bontogatta a szárnyait. Itt házimuzsikusnak számított Robert Lockwood, akit az 50-es években már a blues fellegvárának számító Chicagóban találunk. A szeles városban aztán szinte minden „valakinek” számító muzsikussal együtt játszott: Sonny Boy Williamson II, Sunnyland Slim, Roosevelt Sykes és Howlin’ Wolf, hogy csak néhány nevet említsünk a chicagói blues-elitből.
Idővel a stílusa is változott a blues mellett játszott jazz-hez közeli és funk-jellegű muzsikát is. A 60-as évek végétől áttette székhelyét Cleveland-be, ahol bluesklubokban hallhatták a játékát, ha pedig turnézott, akkor leginkább John Ed „Johnny” Shines társaként járta az Államokat. Pályafutása során két albumát jelölték Grammy-díjra, az 1998-as I Got To Find Me a Womant és a két évvel későbbi Delta Crossroads korongot.
Géczi László



