
Redding a legvadabb rhythm & bluesokban és a könnyekig ható lassú fekete dalokban egyformán otthon volt, és mögötte álltak a műfaj legjobb hangszerelői is. 1965-ben született meg egyik leghíresebb dala, a R-E-S-P-E-C-T, amely Aretha Franklin változatában két évvel később aranylemez lett, sőt "Lady Soul" még a Blues Brothers 2000 című filmben is elénekelte ezt a dalt.
Otis 1965-ben Angliában járt, és az ő hatására ekkor határozta el a még kamasz Peter Gabriel, hogy énekes lesz. (1986-ban Gabriel példaképének ajánlotta a bravúros klipje miatt is világhírűvé vált Sledgehammer című dalát, amelyen Redding egykori trombitása, Wayne Jackson is játszik.) Ugyanebben az évben jelent meg az Otis Blue/Otis Redding SingsSoul című album, amelyet a kritika minden idők egyik legnagyobb R&B albumának tekint. (Képünkön a párizsi Olympia színpadán 1966 szeptemberében.)
Redding azzal is belopta magát a fehér publikum szívébe, hogy a maga képére formált két nagy korabeli brit slágert: a Beatles Day Tripperét és a Stones Satisfactionjét. Ez utóbbi története különösen érdekes: a dal szerzője, Keith Richards szerette volna, ha a Kövek rézfúvósokkal megerősítve játsszák el a dalt, de Jaggerék leszavazták. Otis azonban pontosan úgy hangszereltette meg a "Getnót", ahogyan azt Keith megálmodta.
És nem volt megállás: jöttek az olyan, napjainkban is gyakran felhangzó nagy soul-sikerek, mint az A Thousand Miles Away, a Hard To Handle, a Fa-Fa-Fa, az I Can't Turn You Loose (ennek riffje és fúvós refrénje viszont a klasszikus, 1982-es Blues Brothers egyik csúcspontja volt) a Wonderful World (ez órareklámok között futott be szép karriert) vagy egy klasszikus spirituálé, az Amen feldolgozása.
1967 júniusában Redding egyike volt a Monterey-i fesztivál legnagyobb csillagainak. Egy szemtanú szerint, "amikor énekelni kezdett, valóságos glória kezdett ragyogni körülötte." 1970-ben az ő fellépésének dalait párosították Jimi Hendrix felvételeivel egy Monterey-emléklemezen. Dalait több pályatársa, köztük a Sam & Dave duó és Percy Sledge is műsorára tűzte. Egyik legnagyobb sikerét pedig Carla Thomasszal duóban aratta 1967-ben a Tramppel.
A szédületesen ívelő karriert fél évvel később, december 10-énegy tragikus baleset törte ketté: zenekarának, a Bar Kaysnek tagjaival együtt kétmotoros repülőgépével a Wisconsin állambeli Monoma-tó jeges vízébe zuhant. Redding a szerencsétlenség előtt mindössze 3 nappal vette fel Steve Cropperrel, a Booker T & The MG’s, később a Blues Brothers Band tagjával közösen írt balladáját, a (Sitting On) The Dock Of The Bay-t, amely az énekes
legnagyobb sikere lett. A dal az Egyesült Államokban 1968 márciusában jelent meg és 4 hétig vezette a toplistát, Angliában is 3. lett. A sejtelmes basszus, a dal végi fütty, amely beleolvad a hullámok zajába, akkor is hátborzongató, ha a hallgató nem ismeri Otis tragikus végét.
Két posztumusz Grammy-díjat is kapott. Még 1968-ban kiadták a Los Angeles-i Whiskey-A-Go-Go-ban 1967 őszén tartott koncertjének felvételét Otis Redding In Person címmel, amelyet egy szinten emlegetnek James Brown legendás Apollo-koncertjével. Dalai később számos filmben felhangzottak, köztük a Szakaszban, a Forrest Gumpban, A Bronxi mesében, vagy a Kétszáz éves emberben.
A következő években, évtizedekben voltak ugyan olyanok, akik Otist mesterüknek tekintették - közéjük tartozott az azóta szintén elhunyt Arthur Conley, a kanadai Jerry La Croix, de Prince, Terence Trent d'Arby, sőt Lenny Kravitz is - de annyira megfoghatatlanul egyéni volt, hogy igazi követője azóta sem akadt.
Halálának 35. évfordulóján, 2002-ben Macon város köztéri szobrot emelt tiszteletére. Egy híd a városban már 10 év óta az ő nevét viselte. A közelmúltban előkerült két tv-felvétel, amelyet Otis és a Bar Kays a szerencsétlenség napját vett fel, ezeken Redding a R-E-S-P-E-C-T-et és a Try A Little Tendernesst énekelte.



