Monterey, Fillmore, Winterland, "Napok a Zöldben"-koncertek, Live Aid, A Remény Összeesküvése, Emberi Jogokat, Most! A rock-történet nevezetes helyszínei és állomásai. Egy név köti őket össze, a fő koncertszervező neve: Bill Grahamé, aki a napokban lett volna 75 éves.

Ha a rockban Peter Grant a Menedzser, George Martin a Producer, Eddie Kramer a Hangmérnök, John Peel a Rádiós, míg a Lemezkiadó címéért a Chess- az Ertegun-fivérek, valamint Clive Davis vetekedhet, akkor Graham mindenképpen megérdemli a Promoter címet.

A csillagok állása nem sok jóval kecsegtette a kis Wolfgang Grajoncát, egy oroszországi zsidó család gyermekét, akinek szülei éppen Németországba emigráltak még az 1920-as években. 1931-ben Berlinben született meg az "ellenkultúra" későbbi nagy alakja, de mivel apja még csecsemőkorában meghalt, anyja egy árvaházba adta. Innen, egy árvacsere útján Franciaországba került a kisfiú, majd a náci megszállás után többedmagával az Egyesült Államokba menekítették őt. Anyja és több testvére Auschwitz-ban pusztult el.

Történelmi abszurd, hogy a New York Bronx negyedében intézetbe kerülő fiút német akcentusa miatt "nácinak" nevezték. Ezért megváltoztatta nevét Bill Grahamre és kőkeményen dolgozott keleti parti kiejtésén. Kereskedelmi iskolába járt, majd, miután katonaként a koreai háborúban szolgált és kiérdemelte a Bronzcsillagot és a Bíbor Szív kitüntetést, pincérként, majd krupiéként kezdett el dolgozni egy elit szállodában. Mindezeket később hasznos előtanulmánynak nevezte a show-bizniszhez.       

A 60-as évek elején, Graham, hogy nővéréhez, Ritához, közelebb legyen, San Franciscóba költözött. Soha jobbkor: ott már virágzott a beat-mozgalom, beindultak a Golden Gate-park szabadtéri koncertjei, és lassan megszületett a Nyugati Part minden eddiginél színesebb rock-világa. A Golden Gate-parkban ismerkedett egy helyi mímes csoporttal, akiknek hamarosan a menedzsere lett, majd a friscói zenész körökben már jól ismert Chet Helms-szel közösen koncerteket kezdtek szervezni. Az első bulija 1965-ben a Steve Miller Bandé volt, és olyan nagy sikert arattak, hogy Graham másnap felhívta a chicagói banda menedzsmentjét és megszerezte magának az exkluzív promóciós jogot. Amikor Helms utólag megpróbált beszállni a buliba, Bill csak annyit mondott neki: "Legközelebb előbb ébredj fel, mint én".

A nagy hippi-összejöveteleknek, "szeretet-nyaraknak" éppen egy ilyen rámenős, elképzeléseit tűzön-vízen át érvényesítő promoterre volt szüksége, mint Grahamre. Még a mímesek révén ismerkedett meg John Phillips-szel, a Mamas and Papas együttes alapítójával, és ők szervezték meg 1967 januárjában San Franciscóban az első "Human Be In"-t, majd júniusban a Monterey pop-fesztivált. Ő volt az, akinek "védőszárnyai alatt" kibontakozott a kaliforniai rock aranykora, ő szervezte a Grateful Dead, a Jefferson Airplane, a Quicksilver Messenger Service, a különben Helms-felfedezett Janis Joplin, a The Doors, később a Santana bulijait, de szívesen közreműködött a beat-költők, Allen Ginsberg, Lawrence Ferlinghetti vagy a The Fugs együttes performance-aiban is.

Közben Graham két, azóta legendává vált koncerthelyet nyitott meg a városban: a Fillmore-t és a Winterlandet  és egy évvel később New York-ban nyitotta meg kapuit a Fillmore "keleti" ikerpárja. Akit ezekre a helyekre "beengedtek", az már tudott valamit és szerencsére ezeknek a buliknak nyoma is maradt a lemezeken: a Fillmore West-ben készült például 1968-ban a Cream Wheels Of Fire-albumának második, élő korongja, 1969-ben a Grateful Dead Live/Dead-je, sajnos csak kalózlemezen jelent meg mind a mai napig a Led Zeppelin 1969. márciusi "villámháborúja", és az 1971-es zárókoncerten a Mothers of Invention buliját örökítették meg.

Jimi Hendrix egyaránt halhatatlanná tette a Winterlandet 1968-as fellépéseivel, és a Fillmore East-ben tartotta 1969 szilveszterén és az 1970 újév napján azt az összesen hat koncertet, amely a Billy Cox-szal és Buddy Miles-szal alkotott Band of Gypsys trió első és utolsó fellépés-sorozata volt. (Ezekről előbb 1970-ben jelent meg egy szimpla, majd 1999-ben egy tripla válogatás). A koncertjein Graham gyakran léptetett fel különböző népzenészeket is, akikről akkoriban a lemezgyárak hallani sem akartak, a közönséghez azonban így mégis eljutottak. Kevesen tudják azt is, hogy ő volt az első, aki a nagyszabású koncerteken először biztosított orvosi stábot, sőt, finanszírozója volt San Franciscóban a Haight-Ashbury ingyenes klinikájának, ahová a koncerteken megsérülteket vagy rosszul letteket elszállították. Ugyancsak ellenkulturális történelmet írt azzal, hogy ő fogadta fel a koncertplakátok készítésére Wes Wilsont és Rick Griffint, akik e művészet megújítói lettek.

1971-ben, a rock fokozatos elüzletiesedése láttán bezárta mind a két Fillmore-t és elvonult egy görög szigetre, hogy "megtalálja önmagát". A zene, a nyüzsgés azonban hiányzott neki és visszatért, haláláig a koncertszervezés maradt élete legfontosabb része, de egyre gyakrabban rendezett különböző jótékony célú koncerteket, például San Francisco környéki iskolák számára. Bár a nagy fesztiválok kora az 1970-es évek közepén lejárni látszott, ő azért még mindig tudott olyan, egész napos bulikat szervezni, mint a "Napok a Zöldben".

Nehéz embernek tartották, aki mindenre képes azok ellen, akik munkájában akadályozzák, stábja viszont rajongott érte. Nagy gondot fordított az utánpótlásra, mindig voltak körülötte fiatalok, akik közül többen azóta már önálló promóciós cégek élén dolgoznak. Imádta a zenészeket, de meg is követelte tőlük a pontosságot, a tisztességes hozzáállást, nála a legnagyobb sztároknak sem volt pardon.

Graham egyik nagy álma volt, hogy játékfilmben szerepelhessen, nagy kedvence volt a 30-as, 40-es évek gengszterfilmjeinek egy hőse, Edward G. Robinson. Két híres filmbe sikerült bejutnia: Francis Ford Coppola Apokalipszis, most című művében - véletlenül - promotert játszik, aki frontshow-t szervez a Vietnamban harcoló amerikai katonáknak; 1990-ben Barry Levinson Bugsy-jában egy hírhedt "keresztapát" alakít, magát Lucky Lucianót, és még latin tánctudását is igénybe vették.

Bár Bill Graham élete során nemigen avatkozott bele a politikába - csupán 1984-ben szervezett tüntetéseket, amikor megtudta, hogy Ronald Reagan amerikai elnök egy NSZK-beli SS-temetőt akar megkoszorúzni - a 80-as években három olyan nagy rendezvénysorozat fűződött a nevéhez, amely a világ igazságtalanságaira hívta fel a figyelmet. 1985-ben ő szervezte a Live Aid philadelphiai koncertjét, egy évvel később az Amnesty International megbízásából a Remény Összeesküvése (Conspiracy of Hope) hat koncertből álló amerikai turnéját, amelyen többek között a U2, Peter Gabriel és az alkalomra ismét összeállt The Police voltak a legnagyobb nevek. Ebből a koncertből nőtt ki 1988-ban az Emberi Jogokat, Most (Human Rights, Now!) világturné, amelynek programja Gabriel, Sting, Bruce Springsteen, Tracy Chapman és Youssou N' Dour mellett minden országban a helyi kiválóságokkal egészült ki. 1988. szeptember 6-án a Népstadionba érkezett a turné (a magyar résztvevők a Hobo Blues Band és Bródy János voltak), és ez alkalomból Graham is Budapestre látogatott. Az újságírók a sajtótájékoztatón egy sürgő-forgó, folyamatosan morgó, de azért humorérzékkel is rendelkező férfiút ismertek meg benne.

1991. október 25-én a kaliforniai Vallejo felett Bill Graham halálos helikopter-balesetet szenvedett. Természetesen éppen egy koncertről igyekezett haza: Huey Lewist nézte meg, és közben egy koncert szervezéséről tárgyalt, amelyet az oaklandi tűzvihar károsultjainak javára rendeztek volna.

Rhythm-and-Love  

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.