
Aki, bár védencei szerint totálisan botfülű volt, és műveltsége sem verte az egeket, addig soha nem látott módon biztosította zenekarának művészi szabadságát, és - szó szerint - testével-lelkével védte érdekeiket az élősködőktől, zugfirkászoktól és kalózoktól egyaránt. Peter Grant, aki az idén lett volna még csak 70 éves, tíz évvel ezelőtt, 1995. november 21-én hunyt el.
Grant életútja a topmenedzserségig is példaértékű. A Surrey grófságbeli South Norwoodban született 1935. április 5-én, és 13 éves koráig abba a Charterhouse iskolába járt, ahonnan később a Genesis együttes több tagja kikerült. Miután hamar árvaságra jutott, előbb segédmunkás lett egy croydoni vasgyárban, majd, miután a színpad, a szórakoztatóipar már akkor jobban vonzotta, trógerolni kezdett a helyi színházban. Később egy szálloda bárjában dolgozott, majd - nem mindennapi fizikumát kihasználandó - kidobóember lett a londoni 2 Is Coffee Barban, ahonnan olyan sztárok indultak az 50-es évek végén, mint Cliff Richard vagy Adam Faith. Itt figyeltek fel rá a pankrátorok, és ő is egy ideig a hústömegek cirkuszában kereste kenyerét. Innen útja a filmhez vezetett, főleg statisztált, dublőrködött, de szerepelt például a Kleopátra című szuperprodukcióban, és az Angyal-sorozatban is. Vele született józan esze már akkor megmutatkozott: pénzét egy kis szállító vállalatba fektette, amely popsztárok fuvarozásával foglalkozott. Így került be a pop-rock-bizniszbe, amelynek a 70-es évek elejére egyik tanítómestere lett.
Grant 1963-ban kezdte turnémenedzseri tevékenységét, dolgozott többek között Bo Diddley-vel, Chuck Berry-vel, Little Richarddal, az Animals-szel, két évvel később azonban már saját szakállára is kezdett szervezni. Egyik kuncsaftja Jeff Beck volt, és rajta keresztül került be a Yardbirds stábjába. A "Dagi" 1966-ban vette át a parancsnokságot a Yardbirds-nél, amikor a zenekar napjai már meg voltak számlálva. Ha előbb lesz ő a főnök, talán meg lehetett volna menteni az "Udvari Madarakat". Így viszont a banda gitárosával, Jimmy Page-dzsel hamarosan új kalandba kezdtek. Ez lett a Led Zeppelin.
Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham zsenialitása vitán felüli, miként az is, hogy a négy muzsikus tökéletesen kiegészítette egymást - talán a Beatlest leszámítva nem is volt még olyan együttes, ahol ennyire mindenki a helyén lett volna. Grant viszont új alapokra helyezte a zenekar működését. Mindenekelőtt határozott fellépésével és meggyőző erejével elérte az Atlantic cégnél, hogy a Zep a lemezek és a koncertek bevételének 90 százalékával rendelkezhessen - ilyenre addig még nem volt példa, azóta sem sűrűn - és hogy a kiadó részéről senkinek se lehessen beleszólása a művészi munkába. Pedig az Atlanticot akkor már 20 éve sikeresen irányító Ertegun-fivérek sem voltak éppen tejfelesszájúak a szakmában. Mégis "lábon" megvették a Zepet, és nem bánták meg... Grant másik zseniális húzása az volt, ellentétben a korábbi sztárok "kislemez-centrizmusával", ő az albumokra koncentrált és mindenekelőtt az élő koncertek erejével akarta eladni az együttest. Lehet, hogy hallása nem volt, de lelke igen, és megérezte a Zepben rejlő erőt: már az 1968 december végi első amerikai koncerteken a "névtelen" banda valósággal ellopta a bulikat az akkori nagy sztárok elől, és egy év múlva már - főműsorszámként - a Carnagie Hallban léptek fel. És nem csupán a korábban alig egy órás vagy még rövidebb műsorokkal: a Led Zeppelin esetében nem volt ritka a 3, vagy akár 4 órás buli sem!
Míg sok menedzser nap mint nap kétségbeesetten bújta a sajtókritikákat, Grant nem sokra tartotta az újságírókat - a koncertek közönsége és a lemezvásárlók milliói sokkal fontosabbak voltak neki, és a fiúknak, mint néhány gyomorbajos műítész fanyalgása. Éppen ezért fiai csak ritkán adtak pályafutásuk során interjút, sajtókonferenciáikban sem volt sok köszönet. A Főnök remekül tudta adagolni a bandáról szóló információkat, ha kellett, rejtegette őket, és titkolózással fokozta a várakozásokat. Így tudta megcsinálni a rock-történetben először, hogy olyan lemez jelenjen meg, amelynek borítóján egyetlen szó sincsen. Amikor ötletét előadta az Atlanticnál, nemes egyszerűséggel "öngyilkosságnak" nevezték - de megint neki lett igaza. A Led Zeppelin 4. albuma, címlapján a rőzsehordó öregemberrel, belső borítóján a völgybe lenéző lámpást tartó bölccsel (a Tarot-kártya nagy árkánumának 9. lapja, a Próféta) a rock egyik legnagyobb mítosza, rajta többek között a Stairway To Heavennel, a Black Doggal, és a When The Levee Breaks-szel. Miközben Grant vigyázott a bandára, amelynek tagjait csak "rakás szerencsétlenségnek" szokta emlegetni, mindent megtett azért, hogy a turnékon jól érezzék magukat - költségvetésébe belefért néhány szálloda restaurációs költsége, sőt, néhány esetben egy kis óvadék is...
Akikkel szemben nem ismert pardont, azok a lesifotósok és a kalózlemezgyártók voltak. Előfordult, hogy hozzá hasonló méretű emberekkel személyesen jelent meg olyan boltban, ahol Zep-kalózfelvételeket árusítottak, és ott kő kövön nem maradt. A "bootlegek" terjedésében egy kicsit ő is hibás volt, mert a banda őrületes koncertsikerei ellenére - köztudottan jobbak voltak élőben, mint lemezen - a Zep aktív korszakában mindössze egyetlen koncertlemez jelent meg a bandától, a The Song Remains The Same (1976), amely ráadásul nem is a legjobb előadásaikat rögzítette. Így az évtizedek folyamán legalább 400 Zep-koncertlemez került forgalomba a világ minden táján illegális módon és terjed ma is, mivel a 2003-ban megjelent 1972-es koncertek válogatása, a How The West Was Won, bármilyen jó is, korántsem elégítette ki teljesen a rajongókat...
1974-ben Grant is ott volt a Swan Song Records alapításánál, amely a Zep mellett a Pretty Things, Madeleine Bell és a Bad Company lemezeit kiadta. Egy évtizeddel később éppen a Bad Company frontembere, Paul Rodgers és Jimmy Page alapította meg a sajnos rövid életű szupergroupot, a The Firm-öt.
Kevesen tudják Peter Grantről, hogy két nagy ajánlatot utasított el: 1975-ben a Queen szerette volna felkérni menedzsernek, 1977 nyarán pedig Tom Parker "ezredes" akarta megnyerni őt, hogy vezényelje le Elvis Presley turnéját, amelyre végül a "Király" halála miatt már nem került sor. Amikor megkérdezték a "Dagitól", hogy mi volt sikerének titka, azt felelte: "Tudtam, hogy mikor kell nemet mondanom".
Bonham 1980. szeptember 25-én bekövetkezett halála és a Led Zeppelin feloszlása nagyon megviselte Grantet. Közben házassága is csődbe jutott, egészségi állapota súlyproblémái és kábítószerezése miatt megrendült, ezért visszavonult a pályától. Ennek ellenére évekig megmaradt üzleti tanácsadónak Jimmy Page mellett. Még megérte, hogy 1994-ben Page és Plant kibékült, készítettek egy csodálatos akusztikus lemezt No Quarter címen és turnézni indultak, mint a régi szép Zep-időkben.
Peter Grantet 1995. november 21-én autóvezetés közben érte a végzetes szívinfarktus, mialatt hazafelé tartott sussexi házába. Hellingly-ben, a Szent Péter-Pál templom kertjében temették el december 4-én - pontosan 15 évvel azután, hogy a Led Zeppelin hivatalosan bejelentette feloszlását.



