A hideglelés határán hallgatjuk Janist. Hallgatjuk, halljuk, nézzük, látjuk. Itt hagyta nekünk bajkeverő módon hangját, rekedt rikoltásait, halálmegvető hadarását, nemlét-nevetését, falra hányt félelmeit. Itt hagyta nekünk türelmetlen és tűrhetetlen toporzékolásait, whiskys leheletét, a kacéran kiköhögött füstkarikákat.

Itt hagyta nekünk örök lelkifurdalásul nőstény arcképeit. A fenevadét, a fúriáét, a fészekből kiesett vércsefiókáét. Itt hagyta nekünk a dévaj durvaságot és a szégyenlős szépséget. Hogy iszonyodjunk és gyönyörködjünk.

Janis gitárral. Illedelmesen megfésülködve, decens pulóverben, okos, tiszta tekintete kezén és a húrokon. Ahogyan az illendőség tartotta egy texasi kisvárosban, Port-Arthurban, amely a Rita hurrikán kapcsán először vált címlapsztorivá története során. Nem lett volna semmi baj, ha a Take Me Home, Country Roads-ot játssza, és nem ragaszkodik foggal-körömmel a Ball and Chain-hez.

Janis diadalmas lovaglóülésben Porschéján. Pedig ő Mercedes Benzért fohászkodik, egy színes televízióért, meg egy istenverte éjszakai csavargásért a városban. Jobb híján ez is megteszi, de akkor pingáljuk ki mindenféle pszichedelikus ábrával. No és pillangókkal, akik róla álmodnak és Janissé válnak.

Janis kitárt karral, az ég felé vetett tekintettel. Talán éppen most kapja meg az ihletet, az energiát a Kozmikus Blues-hoz, hogy nemzedékeket fertőzzön meg ezzel a csodálatos sugárbetegséggel.

Janis nyelvöltős kacagása. Olyan volt ilyenkor, mint egy burokba zárt fényes gesztenye, aki csak éles tüskéit mutatja, miközben arra vár, hogy végre törje fel őt valaki. Ilyenkor nevezte túljátszott negédes hangsúllyal "honey"-nak ellenségeit. Főleg a pasikat.

Janis, csendesen, szemüveg mögött. A hatalmas üveg kicsit rejtélyessé teszi, és jótékonyan elfedi a koravén karikákat. A fekete-fehér  letagadja a besárgult szemet is.

Janis tojáshéj-színű, hosszú, kötött ruhában. A hosszanti csíkok kirajzolják testének vonalait, már nem kell neki zsákruhába öltöznie, mint Calamity Jane-nek, a vadnyugat legférfiasabb nőjének, és még nem kell magára aggatnia bő göncöket. Kívánatos, kívánós, szelíden szomorú és dacos, de még él benne a remény, hogy szeretheti valaki, hogy szerethet valakit. To Love Somebody...

Janis csupán gyöngysorokba öltöztetve. Egy budapesti blues-kocsmában láttam először életnagyságban, sok-sok évvel halála után. Nem kihívó, nem szexi, csupán ölelésre valón gyönyörű és végtelenül védtelen. Szája most is lefelé görbül, mint szinte mindig. Aki elkapta ezt a pillanatot, kegyelmi állapot részese lehetett, mégis elszalasztotta.

Janis kócosan, üvöltés közben. Ő is egyike volt nemzedéke legjobbjai közül, akit láttak az őrület romjaiban. Amikor a Monterey-i Szeretetnyár tízezreit rázta fel, amikor Woodstock százezreinek ordította szét sápadt-fehéren, vörösesszőkén a néger dajka altatódalát, jó szívvel törve millió darabot szívéből - Piece of My Heart -, amikor szeretkezett a sokasággal, aztán hazament és lefeküdt egyedül.

Janis elhízottan, felpuffadva. A színpad még az övé, de arca már maga a hétfájdalom, kis híján szétreped a dekoltázsa, amint dobálja magát, és rémületesen rázza a maracát. Talán éppen a Buried Alive In The Blues-t játssza zenekara. Még élni akar, de verítékével életereje is lassan elpárolog, és nincs, aki erőt oltson belé.

Janis és a Southern Comfort üveg. Kétszer is. Az egyik képen fél könyökön hever egy kanapén, pajkos-lemondón nevetve bele a világba, kezében a lapossal. Reklámfotónak jó lesz. A másikon a nagy semmi körülötte. Egy széken ül elernyedten, beteg kábulatban, szoknyája szemérmetlenül felcsúszik combjain, miközben az üveget irigyen hasára szorítja. Ez maradt neki.

Janis, mint Pearl. Ha nevetségesnek akartok látni, hát hadd legyek nevetséges. Ha ócska kurvának láttok, hát hadd legyek repedtsarkú ribanc. Csiricsáré ruha, tollak, olcsó bizsuk, talán így még kellek. "Csak az vagy, amit megszerzel magadnak" - mondta. "Ragadd meg, amíg megteheted" - Get It While You Can - énekelte.

A halott Janis egy Los Angeles-i újság címlapfotóján. Túlságosan gyorsra sikerült az "elköltözés" - Move Over. Arcán még ott ülnek az elmúlás tolófájásai, de földi maradványai már készülnek arra a pillanatra, amikor hamuvá válva egyesülnek a tengerrel, miközben cimborái elisszák hátrahagyott 1800 dollárjának utolsó centjét is.

Janis Joplin 35 éve hagyott itt minket. Őrizzük, ami maradt belőle.

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.