Harminchat év után végre teljes egészében láthatjuk Hendrix felejthetetlen Woodstock-i koncertjét egy dupla DVD-n.

Aligha állíthatja bárki, hogy Jimi Hendrix zenei öröksége nem él a mai világban - hangban és képben egyaránt. Muzsikáját rendszeresen játsszák, fiatal muzsikusok nyúlnak vissza hozzá és tekintik Mesterüknek (már amennyire lehet egy ennyire egyedi, megismételhetetlen művészt), szinte nincsen olyan év, amelyben nem készülne film Jimi zenéjével. Csak néhány példa az elmúlt másfél évtizedből: Wayne világa, Bronxi mese, Apám nevében, Lopott szépség, Apollo 11, Angyalok városa, Álmodozók. És akkor nem szóltunk a számtalan, a 60-as évek ellenkultúrájáról, a diáklázadásokról, vagy a vietnami háborúkról szóló dokumentumfilmről. És nagy szerencsénkre, nem csupán lemezekről, illetve filmek háttereként hallhatjuk viszont Jimit, hanem annak idején megörökítették pályafutása legnagyobb koncertjeit is.

Szinte érthetetlen, hogy ez a történelmi jelentőségű fellépés, amely a rock ártatlanságkorának végét jelentette, a szomorúságában is nagyszerű utolsó utáni hajnalon, 1969. augusztus 18-án, amikor Jiminek a sok csúszás, szervezési ügyetlenség miatt akkor kellett zárnia a fesztivált a végkimerülés szélén álló, közel félmilliós tömegből már alig 20 ezer kitartó rajongó előtt, még soha nem került teljes változatában kereskedelmi forgalomba. Feltehetően ebben szerepe volt a Hendrix-örökség körüli évtizedes vitáknak és pereknek, de most, Nagy-Britanniában szeptember 12-én, az Egyesült Államokban pedig egy nappal később - alig egy héttel Jimi halálának 35 évfordulója előtt - kapható lesz a Universal Music és az Experience Hendrix alapítvány kiadásában - Monterey, Berkeley, Atlanta és Wight-sziget után - egy dupla DVD a "három nap béke, zene, szerelem" döbbenetes záróakkordjáról.

Hendrix koncertjéből először csak a végét ismertük, illetve annak is vágott változatát, benne az amerikai himnusz (Star Spangled Banner) kataklizmatikus változatával Michael Wadleigh 1970-ben megjelent háromórás Woodstock-jában és a kiadott tripla lemezen. Ez utóbbit Jimi halála után egy újabb dupla lemez volt, amelyre a muzsikusnak állítandó emlékképpen három újabb dal került tőle. 1992-ben Chris Hegedus és D.A. Pennebaker már egy 55 perces verziót adott ki Jimi születésének 50. évfordulójára. De még ebből is hiányoztak olyan híres dalok, mint a Foxy Lady vagy a Spanish Castle Magic, és csak töredékében hallható a Message To Love és a Hear My Train A Comin’. Most ezeket a hiányokat is pótolják. A felvételt Hendrix egykori hangmérnöke, Eddie Kramer keverte újra 5.1-es és 2.0 sztereó hanggal. A második lemezen egy dokumentumfilm látható Út Woodstock-ba címmel, egy korabeli Hendrix-sajtókonferencia, valamint A Second Look (Második nézet) című összeállítás fekete-fehér felvételekkel, és színes, különböző szögekből felvett "klipekkel".

Harminchat évvel később Woodstock még mindig élete egyik csúcspontja Billy Cox-nak, a gitárossal és két-három ütőssel felálló Gypsy Sun and Rainbows, később a Band Of Gypsys basszusgitárosának. "Kibéreltünk egy házat Woodstockban 30 napra, és nagyon szorgalmasan gyakoroltunk, próbáltunk - emlékezik a muzsikus a Billboard.com-on - végül eljött a koncert napja és ez nagy megkönnyebbülést jelentett lelkünknek. Valóban együttesként működtünk - közel két óra hosszat színpadon voltunk".

Annak ellenére, hogy sokan Woodstockot a 60-as évek ellenkulturális mozgalma végének tekintik, Cox szerint "óriási hangulata volt a fesztiválnak és ezt a zenészek is átvették." "Nézzék csak mindezeket az embereket: mindenki másképpen reagál. Mindez az energia átáramlott belénk, majd mi visszadobtuk nekik".

Billy a woodstocki fellépést Hendrix új zenei kísérletezési korszaka kikristályosodásának tekinti, amikor a Foxy Lady és a Purple Haze egyszerűsége bonyolultabb kompozíciókban öltött testet. "Nem volt időnk pirotechnikára - játszani kellett" - mondja a basszusgitáros.

Cox ma is beleborzong a Star Spangled Banner előadásába. "Jimi teljesen belemerült. Amikor elkezdte ezt a rögtönzést, az első néhány futamba még én is beszálltam. Aztán úgy gondoltam: ezt el sem próbáltuk, nem hangzik túl jól, amit én csörömpölök benne. Így aztán kiléptem, ő folytatta egyedül és klasszikust csinált belőle."

A Gypsy Sun and Rainbows sajnos nem lett tartós formáció. Billy Cox előbb a Buddy Miles dobossal alakult, szintén tiszavirág-életű Band of Gypsys tagja lett, majd az 1970-es koncerteken és lemezfelvételeken szereplő triót erősítette az Experience-ből megmaradt és visszatérő Mitch Mitchellel. Larry Lee ritmusgitárossal elváltak útjaik, Juma Sultan és Jerry Velez ütősök azonban szerepeltek több olyan felvételen, amelyeket Jimi 1970 nyarán készített új New York-i, Electric Lady nevű stúdiójában, és amelynek anyagából előbb a közvetlenül halála után megjelent The Cry of Love című album, majd a Hawaii szigetén egy hippi-közösség körében forgatott dokumentum-játékfilm, Chuck Wein Rainbow Bridge-ének zenéjeként egy év múlva kiadott lemez született.

Végül pedig ezek a dalok 1997-ben a Hendrix eredeti szerkesztési elképzeléseit tükröző First Rays of A New Rising Sun című CD-n kerültek forgalomba. Az amerikai himnusz stúdióváltozatát azonban, amelyet Jimi egyedül, a woodstockinál kifinomultabb, de még nagyobb hangkavalkáddá alakított, nem került rá erre a lemezre, csak a Rainbow Bridge-en hallható.

Rhythm-and-Love

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.