
Parker, akit a mai napig becenevén Birdként, azaz Madárként emlegetnek - egyes források szerint azért, mert imádta a csirkehúst, kevésbé prózai változatban pedig azért, mert olyan könnyedén fújta hangszerét, ahogy a madarak szárnyalnak -, 1920. augusztus 29-én született Kansas Cityben. Ott kezdett el játszani 13 éves korában öreg muzsikusokkal, majd 1939-ben felfedezte New Yorkot. A keleti parti metropolisztól azonban többet várt, s hamar beleunt a tradicionális darabok "nyekergetésébe".
Aztán egy jam-session, örömzenélés alkalmával szakított a hagyományokkal, és rögtönözni kezdett szaxofonjának legmagasabb hangjain. Ez a forradalminak számító technika indította el a bebop stílust, amelyet egy másik fiatal zsenivel, a trombitás Dizzy Gillespie-vel csiszolt ki.
1945-ben már Hollywoodban is játszottak, de a közönség nehezen fogadta be újszerű, idegesen lüktető zenéjüket. Ráadásul már ekkor csaknem kettétörte Parker karrierjét heroin- és alkoholfüggősége, s csak hosszas rehabilitáció után térhetett vissza a zenéhez.
Rendkívüli nyitottsága révén közelebb hozta a jazzt a klasszikusokhoz, szólóiban idézte Bizet-t, Prokofjevet, Bartókot és Sztravinszkijt is. Jó barátságba került az egzisztencializmus atyjával, Jean-Paul Sartre-ral, s az ő "lélegzésszerű" zenéje ihlette a beatköltők és írók, főleg Allen Ginsberg és Jack Kerouac verseit, illetve ritmikus prózáját. Olyan máig élő daraboknak volt a szerzője, mint a Relaxin, At Camarillo, a Ko-Ko vagy a Parker's Mood. És bár együtt játszott korának legjobbjaival, Thelonious Monkkal, Miles Davisszel, Max Roachcsal, Charlie Mingusszal, akik később maguk is elismert mesterek lettek, képtelen volt legyőzni saját belső démonjait.
Az 1950-es évek elején Parker pályája csúcsára ért, róla nevezték el az egyik New York-i klubot "Birdlandnek", főszereplője volt 1953-ban "minden idők legnagyobb jazzkoncertjének" a torontói Massey Hallban - amelynek emlékét dupla lemez őrzi -, mégis egyre súlyosabb állapotba került a drog és az alkohol miatt. Előfordult, hogy a színpadon egyszerűen elájult, és úgy kellett magához téríteni, amikor szólója következett. 1954-ben, két öngyilkossági kísérlet után pszichiátriai intézetbe vonult, de már ez sem segített rajta. Utoljára 1955. március 5-én lépett fel a Birdlandben, egy héttel később egy őt támogató gazdag hölgy lakásában érte a halál. A legenda szerint a törvényszéki orvos, aki nem ismerte őt, hatvanévesnek becsülte a korát.
Miles Davis, aki önéletrajzában Parkert "elviselhetetlen és megbízhatatlan alaknak" festi le, egy interjúban mindazonáltal kijelentette: "A dzsessz története négy szóból áll: Louis Armstrong, Charlie Parker". A nem kevésbé legendás John Coltrane, aki nemcsak újításokban, hanem korai halálában is követte Parkert, azt mondta róla: "Mindent megvalósított, amit szerettem volna megcsinálni, sőt, még annál is többet."
Visszanyúltak hozzá a 60-as évek afro-amerikai, a polgárjogi harcokban részt vevő írók is. Ted Joans Bird él (Bird Lives) című műve egyike volt a fekete radikálisok "kézigránátverseinek".
1992-ben Clint Eastwood készített róla életrajzi filmet Bird címen, a főszerepet Forrest Whittaker alakította.



