A hatalmas, szakállas Bob Hite az amerikai fehér blues és rock egyik legnagyszerűbb együttesének, a Canned Heatnek jellegzetes figurája volt. Ő mindenki számára csak Medve volt, így szólították zenésztársai és az együttes rajongói is. Most ünnepelhetné hatvanadik születésnapját, de már csaknem negyedszázada halott.

A kaliforniai Torrance-ban született 1945. február 26-án. (Vannak ugyan, akik máshogy tudják, de a legtöbb forrás így fogadja el.). Sok más, nagyjából vele egykorú zenésszel szemben, az ő gyermekkoráról és a kamaszéveiről nem sokat tudunk. A derék Bobról annyi fennmaradt, hogy mindene a lemezhallgatás és gyűjtés volt. Elsősorban a blues állt közel hozzá, ezért aprólékos kutatómunkával a műfaj szakértőjévé képezte ki magát. A legendák és zenésztársak elmondása szerint több tízezer (talán hetvenezer) darabból állt féltett gyűjteménye. Voltak köztük a század elejéről való darabok is.

Nagyjából húszéves volt, amikor saját lemezboltot nyitott, amely fontos zenetörténeti esemény színhelye lett. Betért ugyanis egyszer ide egy bostoni fickó, akit Alan Wilsonnak hívtak. Nem kellett sokat beszélgetnie a két fiatalnak, ahhoz, hogy kiderüljön: zenei izlésük alapvető dolgokban megegyezik. Éppen negyven évvel ezelőtt zenekar szervezésébe fogtak, együttesüket egy régi bluesdal címe alapján Canned Heatnek neveztek el. Medve kitűnően énekelt és szájharmonikán játszott, Wilson pedig, akit mindenki csak vak Bagolyként tisztelt szódásüveg vastagságú szemüvege miatt, az ének és a"herfli" mellett gitározott is.

Az együttes 1966-ra vált működőképessé, első zenészei hamar távoztak, Henry Vestine gitárossal, Larry Taylor basszusgitárossal és Adolfo Fito de la Parra dobossal kialakult a klasszikus összetétel. A Monterey Pop Fesztivál 1967-ben komoly közönségsikert hozott számukra, még abban az évben megjelent első albumuk klasszikus bluesokkal, köztük a Rollin and Tumblinnal, a Dust My Broommal, a Catfish Blueszal és másokkal. A következő év két kiforrott lemezt hozott - a Boogie With Canned Heat és a Living The Blues az együttes pályájának csúcsa volt.

Élőben a woodstocki fesztiválon kapaszkodtak fel erre a csúcsra. És leghíresebb dalaik, az On the Road Again, a Pony Blues valamint a Going Up to the Country nemzedéki himnuszokká váltak. A Vak Bagoly keményen drogozott és ez a vesztét okozta: 1970-ben a "szer" túladagolásának következtében meghalt. Egy évvel később John Lee Hookerrel és Memphis Slimmel készítettek közös lemezt.

A következő évek kevés jót hoztak a Canned Heat számára: a csapatra a legsúlyosabb csapást, a mindig derűs és nyugodt Hite halála mérte. Szívroham végzett vele. A nyolcvanas évek végén jelent meg a kitűnő Reheated és a Burnin - Live in Australia. Azután Henry Vestine is meghalt, és De La Parra vitte tovább a nevet. A Canned Heat a kilencvenes években valamelyest magához tért, az ezredfordulón kifejezetten színvonalas lemezeket készített. Tavaly egy háromlemezes albumuk jelent meg. Kétszer járt Magyarországon a banda - sajnos a Medve és a Vak Bagoly nélkül.

Kovács Miklós

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.