Még 40 körül is kerekarcú, álmos szemű kisfiúnak tűnt. Egy viharvert, tűző nap-színű gitárral járta a világot, legjobban farmerben és kockás ingben érezte magát. Soha nem kötött kompromisszumot, hű maradt a blueshoz, az igazi rockhoz, mégis (vagy éppen ezért) milliók rajongtak érte. Március 2-án ünnepelhette volna 55. születésnapját Rory Gallagher.

Végtelenül nyers, kemény, nagyon szívből jövő zenével lepte meg a világot 1969-ben egy háromtagú ír zenekar, a Taste. A gitáros nemcsak azzal tűnt ki, hogy egyaránt remekül kezelte az akusztikus és az elektromos gitárt, valamint mesterien bánt az "üvegnyakkal", (fehérek között talán csak Johnny Winter és Jeremy Spencer hasonlítható hozzá), hanem azzal is, hogy úgy énekelt, mint egy igazi fekete "shouter", azaz üvöltő, akinek hangját sok ezer cigaretta és sok-sok pohár whisky áztatta - pedig akkor Rory Gallagher még mindössze 21 éves volt.
1948. március 2-án született az írországi Ballyshannonban, ahonnan az 50-es években Cork városába költöztek. Egyedül tanult meg könyvekből gitározni, miután már nyolcévesen Woody Guthrie-t, Leadbellyt, Lonnie Donnegant és Big Bill Broonzyt hallgatta a luxemburgi rádióban, illetve az amerikai katonai adón. Tizenkét évesen helyi gitárversenyt nyert, három évvel később pedig száz fontért megvett egy 1961-es típusú, használt Fender Stratocaster gitárt (mely az első ilyen gitár volt Írországban) - élete végéig nem vált meg tőle.
Első zenekara - 16 évesen - a Fontana Show Band volt, ebben még több fúvós is szerepelt, később The Impactra változtatták a nevüket. Nagy-Britannián kívül még Madrid közelében, egy amerikai katonai bázison is játszottak. Ezzel a csapattal Londonban és Hamburgban is szerepelt, majd trióvá alakította a bandát, mellyel ismét a hamburgi klubokat kereste fel 1965-ben.
1966-ban Corkban Eric Kitteringham basszusgitáros és Norman Damery dobos bevonásával új triót alakított, amelynek a Taste nevet adta. (Fordíthatjuk "íznek", "ízlésnek", de "kóstolónak" is). Próbálkoztak Londonban, Hamburgban, Dublinban, de az igazán nagy sikert Észak-Írországban, Belfastban érték el. Rory itt ismerkedett meg az ír rhythm and blues nagy alakjával, Van Morrisonnal, akit egyik mesterének tekintett. Az ő volt csapatából, a Themből igazolt át hozzá a Taste második formációjának dobosa, John "Gypsy" Wilson. Richard McCracken basszusgitárossal indultak el újra London bevételére, és 1968 tavaszán már a "nagy ugródeszka", a Marquee színpadán muzsikáltak. Bár akkortájt tetőzött a brit blues boom, a három ír fiú a nagyszerű kínálatból is kiemelkedett, mert nemcsak a "primitív 12-esekben" remekeltek, hanem jól játszották a rock és a swing elemeivel tarkított darabokat is. Rory különösen értett a szaggatott, töredezett szólókhoz, valamint gitár-vokál uniszónókhoz.
A következő három évben két stúdió és két élő lemezük jelent meg (a 80-as évek végén kiadták egy 68-as Marquee-koncertjüket is), olyan alapdalokkal, mint a Sugar Mama, a Blister On The Moon, a Railway And Gun, a Same Old Story, vagy a Leadbelly-féle Leavin' Blues feldolgozása. Pályájuk csúcspontja 1970 augusztusában a Wight-szigeti fesztivál lett volna, de fellépésük olyan rosszul sikerült, hogy Rory első elkeseredésében szétzavarta csapatát.
Ettől kezdve Gallagher szólópályára lépett, de tulajdonképpen másokkal folytatta a triómuzsikálást. Zenéjében továbbra is a blues és a kemény rock dominált, készített a Taste-hez méltó albumokat (Rory Gallagher, Blueprint, Calling Card, Top Priority, Defender), de igazán élőben volt fergeteges. Erre jó bizonyíték két, a 70-es években készült koncertlemez, a Live In Europe, valamint az Irish Tour, amelyet filmen is megörökítettek. Aki ott volt 1985-ben a Budapest Sportcsarnokban Rory koncertjén, soha nem felejti el. Egy órát késett a buli, mert valami baj történt Gallagher gitárjának szintén özönvíz előtti előerősítőjével, és a zenész nem nyugodott, amíg meg nem bütykölték a szerkezetet. Utána viszont három órán keresztül a lelkét is kijátszotta.
Rory Gallagher magányos harcos volt a zenében, és magányos volt az életben is. Pályatársai kedves, őszinte fickónak tartották, aki azonban soha nem tudott családot alapítani. Valószínűleg ezzel is összefüggött, hogy utolsó éveiben már nagyon sokat ivott. Súlyos betegen még 1995 januárjában koncertezett, de hamarosan kórházba került. Májátültetést hajtottak rajta végre, de kiégett szervezete nem bírta ki a műtétet. 1995. június 18-án halt meg, mindössze 47 évesen. Corkban temették el, a gyászmenetben az egész város búcsúztatta. Tavaly az ír posta egy négybélyeges blokkot adott ki a szigetország nagy rockcsillagairól. A U2, Van Morrison és Phil Lynott mellett Rory Gallaghert (képünkön) is megörökítették.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.