A Hyde Park környéke - Paul bátyjának elmondása szerint unikumot jelentett a szeles városban, mert ez egy "nemzetközi" szigetnek számított Chicago déli részének gettójában.
Butterfield édesanyja festő volt, apja pedig ügyvéd. A fiú már korán zeneórákat vett, ugyanis fuvolán tanult, s ezen a hangszeren nagy jövőt jósoltak neki a chicagói szimfonikusoknál. A klasszikus zene mellett megérintette őt a jazz is. Gyermekkorában egy templomi kórusban énekelt, de esténként a feketék negyedébe járt kedvenc zenéjét, a bluest hallgatni az élő legendáktól: Howlin' Wolf, Otis Rush, Buddy Guy, Magic Sam és a többiek játékában gyönyörködve.
Gitározni is megtanult, de azután elcsábította őt a szájharmonika, főleg Little Walter játéka volt rá nagy hatással, amit ő saját egyéniségére formált. Nagyra értékelte Junior Wells és Sonny Boy Williamson művészetét is. Időnként megengedték neki, hogy játsszon Muddy Waters zenekarában. Elképzelhető mi játszódhatott le a 16 éves fehér fiúban, amikor a leghíresebb fekete blues mester felhívta őt a színpadra.
1964-ben saját bandát alakított, amelyben Smokey Smothers volt a gitáros, Jerome Arnold a basszusgitáros, Sam Lay a dobos - mindhárman Howlin' Wolf csapatából jöttek - és Mark Naftalin zongorista. Smotherst nemsokára Elvin Bishop váltotta fel, aki már jegyzett gitáros volt abban az időben. Az együttes legnagyobb nyeresége mégis Mike Bloomfield gitárvirtuóz csatlakozása volt, aki keresett stúdiózenésznek számított. Chicago déli részének klubjaiban - a Blue Flame-ben és az 1015 Clubban egyre népszerűbbé vált a csapat.
1965-ben felléptek a Newport-i Folk Fesztiválon, ahol külön engedéllyel csak ők játszhattak elektromos hangszereken. Önálló programjuk mellett kísérték Bob Dylant, aki itt muzsikált először elektromos erősítéssel, s hatalmasat bukott.
A Paul Butterfield Blues Band bemutatkozó nagylemezét - mely az együttes nevét viselte - a kritikusok meleg szavakkal fogadták. Az album az önéletrajzi elemeket is tartalmazó Born In Chicago című dallal kezdődött, mely Nick Gravenites szerzeménye, aki vendégként gyakran énekelt a bandában. Ezen kívül természetesen a műfaj klasszikus számait is hallhatjuk a korongon: Shake Your Money Maker, Blues With a Feeling, Ive got My Mojo Working és Mellow Down Easy. Zenéjüket - nem találva rá jobb kifejezést - "Sound And Soul"-nak nevezték.
Ralph Gleason szakíró így fogalmazott muzsikájukat hallva: "Milyen érdekes, hogy ezek a fiatal, fehér chicagóiak mennyire jól játsszák a bluest. Olyan ez, mintha egy néger részesarató a Mississippi vidékén hirtelen kelta dalszakértő lenne. Az pedig még érdekesebb, hogy ez a bluesbanda jobban vonzza az érdeklődőket, mint az eredeti mesterek, Howlin' Wolf és Muddy Waters." Azt hiszem ehhez a dicsérethez, nem szükséges kommentár!
A következő East-West című albumukon több tradicionális bluest (Robert Johnson, Muddy Waters szerzeményeit) is játszottak, de az igazi meglepetés, az egyetlen saját kompozíció, a több mint 13 perces East-West. Eszményien felépített szólókban (gitár, szájharmonika, zongora) járták körül a Földet, keletről nyugat felé haladva. 1967 márciusában Butterfield kis időre átrándult Londonba, hogy négy felvételt készítsen a John Mayall Bluesbreakersszel.
A Paul Butterfield Blues Band sokat koncertezett, a közönség szeretete vette körül őket, de Bloomfield 1967-ben mégis otthagyta a csapatot és megalakította az Electric Flag nevű zenekarát, de rajta kívül elment a teljes ritmusszekció is. Paul Butterfield eközben fúvósokkal kísérletezett, mellyel a divatos soul-hangzásnak adott teret. Bemutatkozásukra a júniusi montereyi popfesztiválon került sor, ahol az Eletric Flag is játszott. 1969-ben Muddy Waters meghívására mindketten részt vettek, a korszak egyik különlegességének számító Fathers And Sons dupla LP elkészítésében.
A Paul Butterfield Blues Band, Woodstockban is színpadon volt, majd sok személyi változás után 1972-ben végleg feloszlott. Ezt követően Butterfield New Yorkba ment és megalakította a rövid életű Better Days nevű formációját. Láthattuk őt a Band együttes 1976-os búcsúkoncertjén, majd szólóban folytatta tovább a zenélést.
1981-ben, San Franciscóban meghalt Mike Bloomfield - kábítószer-túladagolás végzett vele. A 80-as években Paul Butterfield sokat betegeskedett, de 1987 tavaszán még fellépett B.B. King szuper blues sessionjén, melyen a műfaj legnagyobbjaival: Albert King, Stevie Ray Vaughan, Eric Clapton, Etta James, Dr. John, Phil Collins és Gladys Knight játszott egy színpadon. A koncertről videofilm is készült, amelyet nálunk is forgalmaztak.
A chicagói blues egyik legnagyobb alakját, Paul Butterfieldet 1987. május 4-én holtan találták Los Angeles-i otthonában. A 44 éves kiváló szájharmonikásnál a halál oka szintén kábítószer-túladagolás volt.
Ajánlott albumok: Paul Butterfield Blues Band (1965), East-West (1966), The Resurrection Of Pigboy Crabshow (1967), Live (1970), The Original Lost Elektra Sessions (1995), Strawberry Jam (1995). Géczi László
Ez a korszakos jelentőségű chicagói, fehér blueszenekar volt az a 60-as évek elején, melynek nem kellett az első angol blueshullám ahhoz, hogy felismerjék a feketék bluesmuzsikájának értékeit, de itt nem ragadtak le, hanem hozzátettek valami olyan sajátos ízt, amitől azok is megszerették ezt az irányzatot Amerikában, akik addig csak rétegzenének tartották. A banda névadó főnöke, Paul Butterfield 1942. december 17-én született Chicagóban.
Tetszett a cikk?



