A százöt évvel ezelőtt született Sleepy John Estes énekes és gitáros az amerikai blues-zene kitűnő előadója volt, még ha volt is a műfajon belül nála menőbb muzsikus. Tennessee államban látta meg a napvilágot a források túlnyomó többsége szerint 1899. január 25-én, de legkésőbb 26-án.

Tizenhat gyermekes, ezért rendkívüli nyomorban élő családban jött világra. E nyomor mellé még egy tragédia érte: hatéves korában baseballozás következtében megvakult egyik szemére.
Estes már tizenéves korában fellépett a helyi klubokban, blues-kocsmákban, házi mulatságokon. Mindössze tizenhét évesen került előbb közelebbi ismeretségbe, majd barátságba és szoros "munkaviszonyba" James "Yank" Rachell mandolinossal és Hammie Nixon szájharmonikással. Rachell nyolcéves korától játszott hangszerén, Nixon "exotikuma" pedig az volt, hogy fekete létére tízéves koráig fehér családban nevelkedett. Mindhárman bekapcsolódtak az amerikai folk és blues fesztivál-sorozatba, amelynek "stábja" gyakran vendégeskedett Európában. Estest és társait fekete és fehér közönség is szívesen hallgatta.
Az igazságnak tartozunk annyival, hogy Sleepy John Estesnél voltak jobb gitárosok. Az ő erőssége rendkívül kifejező hangja volt. Első felvétele hetvenöt évvel ezelőtt készült, nyolc dalt rögzítettek vele az RCA stúdiójában. Köztük volt a Driving Duck Blues, a Poor John Blues és a számos feldolgozást megért Milk Cow Blues (Ez utóbbit többek között játszotta Taj Mahal, de ráharapott több más fekete és fehér bluesénekes, átvette például a popzenét játszó Kinks együttes is a hatvanas években.) Híres dalai közül említést érdemel a Floating Bridge, a Working Man Blues, a Lawyer Clark Blues és a Jailhouse Blues is.
A harmincas évek számítottak pályája legjobb időszakának. Ekkor eljutott a blues fővárosába, Chicagóba is, de a játéka továbbra is megőrizte a hazai, déli hagyományokat, ízeket.
Tulajdonképpen ereje teljében, 1941-ben visszavonult a zenéléstől, és csak a hatvanas évek elején, egy newporti folkfesztiválon lépett ismét színpadra régi társaival, Hammie Nixonnal és James Rachellel együtt. Miután a blues ekkoriban ismét egyre több hívet szerzett magának, a három veterán ekkor még egy évtizeden át folytatta a közös muzsikálást egészen Sleepy John Estes 1976-ban bekövetkezett agyvérzéséig. Vagy húsz - jórészt évtizedekkel később megjelent - albummal a háta mögött 1977 júniusában halt meg.
Hiteles blues-krónikás volt. Fekete és fehér blues- és rockzenészek sokasága vette fel repertoárjába dalait, amelyekben saját életének eseményein keresztül betekintést enged a múlt század első felében élt feketék tragikus sorsába.
"Népszerűsítői" között volt a fekete blueszenészek között Muddy Waters, Freddie King, Lightnin Slim, Taj Mahal, a fehérek közül Eric Clapton, a Blues Band, Charlie Musselwhite, Ry Cooder, John Hammond, a Led Zeppelin együttes, Johnny Winter és még nagyon sokan, s természetesen ő maga is rengeteg válogatáson szerepelt egy-egy dallal.
(Kovács Miklós)
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.