Az állatok halála esemény a magyar kultúrában. Van, akinek a halála ősz végén tél elején esedékes. Korán kelünk, dolgozunk, izzadunk, iszunk, eszünk. Van, akinek a halála úgy súlyt le, mint ahogy az ég szakad le ránk. Orvoshoz rohangálunk, sírunk, döntünk, elbizonytalanodunk, megint csak sírunk, végül temetünk.
Pipiéket összezárva tartják, a csőrüket csípik le még gyerekkorukban, hogy az iszonyatos zsúfoltságban megőrülve ne csípjék halálra egymást. A kis színes madarakat a boltokban élve árulják és könyveket lehet venni arról, hogyan kell őket jó állatbarátként gondozni. Miért ez a nagy különbség?

Egyiküket társállatnak, másikukat haszonállatnak tartjuk. Ezt a kategória rendszert ismeri mindenki. De vajon mióta is látjuk így a világot? Vissza tudsz emlékzeni? Szinte biztos, hogy tanultad. Szülőtől vagy iskolából. Mert a gyerekek nem látják a különbséget, ugyanúgy ahogyan nem látják a király ruháját, ha az történetesen meztelen. A gyerekeknek ezt a különbséget meg kell tanítani. Valamikor régen Neked is megtanították: van különbség.
A különbség csak annyi, amit megszoktál. Az egyik állatról megtanultad, hogy arra való, hogy megedd. A másikról megtanultad, hogy pacsit ad és szereti a gyerekeket. Vegánná válni nem azt jelenti igazából hogy mást eszel, hanem hogy másként tekintesz a téged körülvevőkre. Nem maradsz meg annál, amiben felnőttél, hanem kinyitsz egy ajtót a valóságra és meglátod, hogy mindegy, ki milyen fajba született. Szeretnivaló, izgalmas, okos, élni akaró, vicces és szép vagy bájosan csúnya állat ő is. Felborul az rendszer, amiben az élelmiszer és az állat összemosódik. A két fogalom különválik és már csak az a kérdés, hogy akkor mit is együnk? Erről pedig a jövő heti cikkben lesz szó!
Kapcsolódó cikkek
Vannak külföldön menhelyek, ahol vágóhídról mentett állatokat nevelnek, etetnek, szeretnek. Ezekről a helyekről elbűvölőbbnél elbűvölőbb történetek kerülnek fel a blogokra. Magyarul itt olvashatod például Marcy a birka, vagy Sweetie, egy elragadó tyúk történetét.



