Eljött a pünkösd ideje. A tanítványok mind együtt voltak, mert mindnyájan féltek Jézus kivégzése után. Mária, Jézus anyja is velük volt. Jobban féltek, mint Péter, amikor megtagadta, jobban, mint Júdás, amikor elárulta a Mestert. S néhány órán belül kinn az utcán, a piacon hirdették az Örömhírt.
Ezt jelenti a Szentlélek eljövetele. Félünk. Félünk megszülni a harmadik gyereket. Félünk együtt maradni beteg, munkanélküli, drogos családtagunkkal, hiszen a mi erőnket is elveszi a baj, és magunk se fogjuk tudni felnevelni a kiskorúakat.
Félünk, mint a tanítványok, ha a Mesternek ilyen borzalmas, szörnyű véget rendelt a sors, nyilvános akasztást meztelenül. Mi lesz velünk, kicsikkel, gyengékkel? Hiába hittünk, hiába reménykedtünk? Összedőlt a világ. Reszketünk, depressziósak vagyunk. Mozdulni se tudunk. A depressziónk erősíti egymást 12-20 depressziós együtt.
Hat-nyolcgyerekes anya. Vizsgára készül, mert állását elvesztette a gyárban. Férje is munkanélküli. Élnek még, éppen hogy élnek, adományokból, egyik napról a másikra. És le kell vizsgáznia ahhoz, hogy új állást szerezzen. A gerince alján, a fenekében érzi a semmit, a lehetetlen. Már beszélni se tudnak egymással, nincsenek szavaik, csak a félelmük. A félelmük a gyerekkoporsó.
Bemegy könnyezve a vizsgára, megkapja a tételt, a feje zsibbadt, semmire se emlékszik. Leírja a kérdést, leírja az első mondatot, ami véletlenül az eszébe jutott. Aztán a következőt. Aztán megjelenik a fejében a teljes tanult anyag minden vonatkozásával együtt. És írja, írja… emlékszik a könyv oldalaira, régmúlt anyagok jutnak eszébe a tétel vonatkozásában. Már nem ír folyamatosan, csak vázlatot. Még azt is el kell mondani…
És ott ül a vizsgáztató előtt. Szembe néz vele, beszélni kezd. A vizsgáztató elkéri a vázlatot, két kérdést tesz föl, majd egyikbe beleköt. Ő elmosolyodik:
- Tanár úr, tessék megnézni az ötvenkettedik oldalon, ön erről így írt. –
A tanár is mosolyog, előveszi a könyvet, most már játszanak. A vizsga örömmé, tudatossággá, társas kapcsolattá vált. A tanár is megérzi, hogy nem tanítványra, itt munkatársra talált. Megtalálta azt az embert, aki megérti az ő kutatásait, kételyeit, gondolatait. Vitába száll vele, mint ő tette egykor, amikor leírta a könyvbe az egyik hipotézisét. Az élet gyönyörű elmondhatjuk azt, amit gondolunk, mert bennünk munkálkodik a Logosz, Isten lelke van a párbeszédben, az Egyből megszületett a Kettő, az Énből a Te. Az atya és a Fiú szeretetéből pedig a Szentlélek.
A tanítványok együtt vannak. A semmire várnak, hiszen Jézus halálával eltűnt az Örömhír. Lehajtott fejjel ülnek a földön bámulva a semmibe. De Péter emlékszik valami furcsa, ködös, álomszerű képre. Találkozott a Mesterrel a halál után. A többiek is odamenekülnek, ahhoz a képhez, amikor a szemük előtt felment a mennybe. De nem tudják, hogy ez mit jelent. Rajtuk kívül senki se látta, csak azok látták, akik mindig vele voltak. Mi Atyánk… Kezdi mondani egyikük… Mi Atyánk… ezt ő tanította nekünk. S csukott szemükkel ülve úgy érzik, minta tüzes lángnyelvek érintenék a homlokukat.
- Jöjjön el a te országod… már hangosan mondják együtt. Legyen meg a te akaratod. Könny szökik a szemükbe, mindnyájuk szemébe, hiszen most teljesen egyek. Ezt mondta az Úr is az utolsó pillanatban. Milyen kegyetlen mondat emberi gondolkodással… Ez volt az Úr akarata?
De mondják tovább, a tüzes lángnyelvek égetik a homlokukat, szívüket. Mondani kell. Már nemcsak egymásnak, ki kell menni, el kell mondani mindenkinek, hogy az Úr él, hogy föltámadt a halálból, és hogy erről mindnyájan bizonyságot tesznek.
Nem ők mondják, a Szentlélek szól általuk.
Dobosy Ildikó
Eljött a pünkösd ideje. A tanítványok mind együtt voltak, mert mindnyájan féltek Jézus kivégzése után. Mária, Jézus anyja is velük volt. Jobban féltek, mint Péter, amikor megtagadta, jobban, mint Júdás, amikor elárulta a Mestert. S néhány órán belül kinn az utcán, a piacon hirdették az Örömhírt.
Tetszett a cikk?



