De mi van, ha az Univerzumnak nem tetszik az én szabad akaratom? Egyébként meg milyen szabad akarat az olyan akarat, amit nem szabad?Elgondolkodtató. Alapvetően rabságban élünk. Nem? Vagy mégsem? Ki tudja ezt?

De mi van, ha az Univerzumnak nem tetszik az én szabad akaratom?Egyébként meg milyen szabad akarat az olyan akarat, amit nem szabad?Elgondolkodtató. Alapvetően rabságban élünk. Nem? Vagy mégsem? Ki tudja ezt? Mert azt mondja a Jóisten, hogy adtam én neked szabad akaratot, Te ember, de aztán, ha az nem a tetszésem szerint való, amit te művelsz, akkor fejbekólintalak. Micsoda alak?

Na most azt is lehet mondani, hogy „Legyen meg a Te akaratod. Ámen”, és innentől kezdve akkor miről beszélünk? Vagy ahogy az egyik transzformációs kártya is mondja: „ Az isteni akarat a számomra a legnagyobb boldogság”, vagy valami ilyesmi.

Azért vagyok persze kissé mérges és frusztrált, mert ma kihúztam egy olyan Univerzum Üzenetet, amely elmarasztaló volt a számomra. És na jó, éreztem én, hogy már nem vagyok fenékig tejfel, de azért ezt nem gondoltam volna.

A mai kártya megmutatja, milyen az, ha „nem talált” a szabad akaratom

Azt írja a kártyácska, hogy: „Isteni elégedetlenség. Húzz egy Visszatartó erő kártyát a csomagból! Olvasd föl hangosan és kövesd a Visszatartó erő játékmező kártya utasításait!”

Mit tettem már megint, én balga, ami nem tetszik „odafent”? Na, nézzük csak: Írtam egy e-mailt a főnöknőmnek, amiben leírtam a tiszta igazságot, és azt hogy marhára nem szeretem, ha bűnbakot csinálnak belőlem. Mér mi mást, tehettem volna? Mi ebben a rossz?

Aztán tegnap este megmondtam a kisebbik lányomnak, amikor itt erősködött, hogy neki joga van beülni cukrászdába, moziba, színházba az én pénzemen, nekem meg kötelességem eltartani őt,- meg hogy az nem is az én pénzem, hanem az apjáé, aki a tartásdíjat adja, s hogy adjam oda neki az egészet, hisz az őt illeti meg, sőt hogy én soha nem adtam neki a saját pénzemből és így tovább. Azt elfelejtette a drága, hogy a lakásomban lakik ingyen, s hogy ellátom étellel-itallal, ajándékokkal, szeretettel, odafigyeléssel, empátiával és együttérzéssel, még ha ez a kettő talán közel azonos is.

Na, akkor már én ordítottam, hogy tudja milyen joga van neki; joga van hallgatni. Aztán, amikor elhallgatott, én még utánamentem és mondtam-mondtam a magamét, hogy-hogy lehet valaki ennyire pofátlan egy alak, mint ő és ennyire diktátor és szipolyka. Ő meg aztán mondta,hogy jó, hagyjuk már abba, nem kér tőlem semmit, mert velem úgysem lehet beszélni a pénzről, mert az tabu téma nekem. Nekem, aki imádok a pénz és az energia áramlásának analógiájairól értekezni mindenkivel, s aki virtuóz módon tartom fent magamat és magunkat már hosszú évtizedek óta. Nekem mond ő ilyet, aki most bújt ki a tojásból vagy belőlem. Nahát!

Azt is elfelejtette, hogy a pénzt én keresem meg, sokszor méltatlan és magalázó körülmények között (ne arra gondolj, amire gondolsz, egyszerűen egy magyarországi közalkalmazotti „munka-iszonyban” lévő, napi 8 órát dolgozó középkorú, egyedülálló és fekvő nő vagyok, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Itthon meg írom a cikkeimet, a könyvemet, az e-mailjeimet, hogy vegye is meg valaki, no meg reklámozom az önismereti játékomat,és így tovább. Szóval egész álló nap dolgozom, hogy meglegyen minden, amire valóban szükségünk van. És akkor ő hetente előáll valamivel, ami gagyi, ami nem jó, amiből új kell vagy amire még pénz kell neki. Hát hogy van ez?

Miután kioktatott az ő jogairól és az én kötelességeimről, bevonult a szobájába és azt mondta, hagyjam már békén, mondta, hogy nem kér tőlem semmit. De én nem hagytam, hát hogy lehet olyanokat mondani, amilyeneket előtte mondott és ahogyan azokat mondta az ő villogó szemeivel és ellentmondást nem tűrő arcával fenyegetve engem még a létemben is.

De ő becsukta a szobaajtót és mondta, hogy menjek ki. Én kint aztán őrjöngtem még egy ideig; rugdostam a falakat, csapkodtam az ajtókat és írtam vagy 10 e-mailt neki és a családtagoknak arról, hogy ez tűrhetetlen, amit ez a lány művel velem.

Most mit nem tettem jól? Mi a fenét kellett volna csinálnom ebben a helyzetben? Gyorsan húztam trafó járték kártyácskákat és arra emlékszem, hogy az angyalok között ott volt az elengedés, persze hogy és az átalakulás mint lehetőség. De hogyan?

Az univerzum üzenete azt mondja, hogy elégedetlenek most velem és hogy húzzak ki egy visszatartó erőt.

Na, jó, nézzük, hogy nevesíti meg a visszatartó erő ezt a problémát.

Mit mond a visszatartó erő? Azt mondja: „Önvádad tart vissza jelenlegi szinteden” Végy két fájdalom lapocskát.

Hm. Még hogy én vádolnám magamat, amikor az egész világ csak engem bánt és vádol? Hát hogy van ez? Nem először látom, hogy a transzformációs kártyácskák többnyire pont azzal szembesítenek, amiről azt gondolom, hogy a többiek csinálják velem-velünk.
Ennyire az történne csupán, ami bennünk van. Igen, azt hiszem, így van ez.

Milyen az, ha nincs bűntudatod?
Emlékszem volt régebben egy barátnőm, aki többször itta le magát a sárga földig, mintsem hogy repült volna a csillagos égig,- józanul persze. De valahogy sokáig tűrték a munkahelyein is, meg senki nem haragudott rá igazán. Nem is értettem. Két-három hét totálkár után feltápászkodott és kezdete újra a pszichiáteri tevékenységét. Nem semmi. És a páciensek hűségesen megvárták és kivárták, amíg feljött a mélyből,- többnyire.

Néztem, lestem ezt a lányt, hogy csinálja, mikor engem egy kis füllentésemért letartóztatnának. És azt láttam, hogy mindössze az a titka, hogy nincs bűntudata. De hát akkor minek élünk, ha még azt sem látjuk, ha bűnt követünk el, s ha nem tudatosítjuk magunkban saját bűnösségünket?


És milyen az, ha van?
Azt hiszem, én valóban valahogy úgy születhettem – és ezzel most kiadom magam az egész világnak - , hogy Ádámtól és Évától hoztam magammal a bűn és a bűnösség tudatát és az ezzel járó önvádat.

Azt hiszem, azért gerjedek be akkor, amikor valaki engem támad és vádol, mert alapvetően magamat bántom és vádolom folyamatosan, ha tudat alatt is többnyire. Egy mosollyal, egy humoros beszólással le lehetne állítani a vádolók tömegét, nem is beszélve a kisebbik lányomról. De nem és nem, én viszem tovább a témát és megőrülök attól, ahogy ő belém vágja a kést –képletesen szólva –, aztán otthagy elvérezni engem. Félelmetes, mert arra gondolok, hogy a véres valóságban is így tenne, ha nem csak a szavaival gyilkolna, hanem valódi késsel, kézzel, pisztollyal ő vagy bárki más.

De miért és hogyan kerülhet sor erre az elfajulásra? Nos, a válasz az én részemről tehát a tudattalan önvád. (az Ő részéről meg bizonyára a tudatos agresszió): Ezért kezdek bele magyarázkodásba, önigazolásba, a vélt vagy valódi igazság részletes feltárásába és elemzésébe, amiből természetesen senki sem kér.

Hogyan fordítható át a vád és a vádolás, az önvádról már nem is beszélve? Egy-két jól irányzott szóval és mosollyal, le lehetne őket állítani. És ebben bizonyára minden esetben segítene nekem a humor angyala felemelkedni a helyzeten és egy teljesen más hangnemet megütve átalakítani azt, élhetővé, egómentessé, létezővé tenni. Ehhez azonban le kell számolnom az önvádammal, értékelnem kell magamat, és biztosnak kell lenem abban, hogy jól csinálom a dolgaimat. No meg állandó kapcsolatot kell létrehoznom a saját magasabbik Énemmel, hogy azzal eljuthassak az Ő magasabbik énjéhez, akit ilyenkor elfed és elhallgattat az egó üvöltése. Én ezen vagyok. Napi szinten gyakorolom,

Köszönöm az Univerzumnak ezt a látszólag negatív üzenetét is, és hát akkor rendben, én is kimondom, „Atyám, legyen meg a TE akaratod!”. S hogy miért, hát mert Ő aztán tényleg jobban tudja és remélhetőleg nem akar sem bűnöst sem bűnbakot képezni belőlünk, hanem az Ő szeretetében élő, önmagáért és csakis ezen keresztül másokért is felelős embert, ami valljuk be, nem is olyan rossz dolog.

MIRA


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.