Mivel egy, évszázadok alatt egészen Buddháig Buddha koráig visszanyúló, sőt az azt megelőző időkben kicsiszolt, valláshoz nem kötődő gyakorlatról van szó, szabadon végezhetjük, felekezeti, vagy hitbéli hovatartozástól függetlenül. Tehát a zen valójában egy tárgyas meditáció, melynek tárgya a légzés. Ez maga a gyakorlat: a légzés figyelése, s ebben is a nagyobb hangsúly a kilégzés figyelemmel kísérésére esik.
A zen nem vallás, a hagyományos értelemben, hanem egy gyakorlat, Buddha tanításán és és az azt követő nemzedékek tapasztalatán kicsiszolódott gyakorlat. A zen meditáció, egy bizonyos testtartás felvéve a légzés figyeléséből, a légzés folyamatának figyeléséből áll. A légzést természetesen mindenféle testtartásban lehet figyelni, de a zenben ez inkább ülést jelent. Ennek neve zazen.

A testtartás
Az ülésnek több formája lehet, de mindegyikben az a legfontosabb, hogy a csípőnk egy kissé, mintegy 15 fokban előredőljön, éppúgy mikor állunk, mert ha megfigyeljük, állás közben a csípő kissé előredől. Általában a széken ülve a csípőnk berogy, ami itt, a gyakorlat szempontjából helytelen, mert a csípő előredőlése biztosítja a szabad energia áramlást, s segíti azt is, hogy az idegrendszer nyugodtabb allapotba kerüljön, valamint a hátunkat sem kell megfeszítenünk, hogy egyenes legyen - a csípő dőlése ezt a feladatot is elátja.
Az ülés
A csípőnek ezt a dőlését úgy érhetjük el, ha - amennyiben a földön ülünk, a fenekünk alá teszünk egy 5-15 cm magas nem túl puha párnát. A lábunkat négyféleképpen tehetjük, nehézségi sorrendben:
a,1
Üljünk a párna szélére, s lábainkat helyezzük lótusz ülésbe, azaz egyiket a másik combra, és viszont. Ez a legkényelmetlenebb, számunkra legszokatlanabb,de a leghatékonyabb is, s egyben ez a legszabályosabb ülésmód is.
A hasat kicsit toljuk előre, hogy enyhén kidülledjen. Ebben az ülésben is a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.
a,2
Üljünk a párna szélére törökülésben, majd az egyik lábunkat helyezzük a másik láb vádlijára, vagy combjára. (Un. féllótusz ülés) A hasat kicsit toljuk előre, hogy enyhén kidülledjen. Ebben az ülésben is igaz az, hogy a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.
a,3
Üljünk a párna szélére. Az egyik sarkunkat magunk alá húzzuk, körülbelül a gát elé, (ez azért lehetséges, mert a párna szélén, és magasabban ülünk, mint a sarkunk ), a másik sarkunkat tegyük a gát elé helyezett sarkunk elé, s a csípőt, ahogy már mondtuk toljuk előre, hogy a has egy kissé kidülledjen. (ennek a légzésnél lesz szerepe) Ebben az ülésben a test három ponton nyugszik: a farcsontokon és a két térden.
a,4
Ha túlnehéz lenne bármelyik tartás, akkor üljünk egy magasabb párnára lovaglóülésben úgy, hogy a csípőt itt is döntsük kissé előre! (Ha nem elég magas a párna ez nem fog menni) Európaiaknak általában ez az ülés a legkényelmesebb. Előfordulhat, hogy kissé merev a lábunk s túl kényelmetlen, olyannyira, hogy már a meditáció rovására megy, akkor ülhetünk széken is.
a,5
Ha széken ülünk - csússzunk egészen előre a szék szélére, egészen addig, amíg a csípönket előre tudjuk dönteni úgy, hogy a hasunk egy kissé kidülled. Ebben az esetben lábunkat kis terpeszbe nyissuk szét, a talpunk feküdjön a talajra. A test itt is három ponton nyugszik: farcsontok, és a két talp.
A fej, a kéz, és a hát, szem, nyelv

Az fentebb leírtakból adódóan a hát egyenes, de feszítés nélküli. ( A csípő tartja a gerincet.) A vállakat kicsit ejtsük le, az állakat viszont húzzuk be, hogy a fejbúbunk legyen a legmagasabb pont. Ezáltal a nyakunk kiegyenesedik, s megnyitja a nyaknál elzáródó energiákat.
Az egészet úgy érezhetjük meg legjobban, ha elképzeljük azt, mintha egy rongybabát emelnénk meg a feje tetején lévő hajánál fogva. A kezünk két középső ujját egymásra helyezzük, úgy, hogy a jobb kéz legyen alul, aztán egymásra fektetjük a többi ujjunkat, és a hüvelykujjaink begyét finoman egymáshoz érintve egy tojást formázunk, melynek alakját alul a kézfej, felül az egymáshoz érő hüvelyujjak adják.
A szemünk nyitva van és nagyjából 1-2 m-re magunk elé nézünk, úgy, hogy nem fókuszálunk sehova. Kezdetben segítséget jelent, ha a padlón egy pontra fókuszálunk, de később ez akadállyá válhat. Valójában befelé figyelünk a légzés érzetére. A nyelvünk a fogaink mögött a szájpadláshoz simul.(Ez szintén energiapályákat köt össze)
A légzés
A legfontosabb: hasi légzéssel lélegzünk, úgy, ahogyan a csecsemők. Kezdetben talán szokatlan lehet ez, különösen a nők számára, hiszen ők általában mellkasba lélegeznek, de itt mégis meg kell tanulnunk, azaz visszaszoknunk a hasi légzésre, mert ez mélyebb, nyugodtabb, mint a mellkasi légzés.

Maga a testtartás, - az, hogy a hasunkat kicsit előre toljuk, - segít megérezni azt, ahogy légzés közben a has emelkedik és süllyed. Természetesen, minden erőfeszítés nélkül lélegzünk be, a kilégzést pedig elengedjük, s megpróbáljuk hagyni, hogy teljesen távozzon. Általában légzésünk felszínes, így sokkal hamarabb kezdünk belélegezni, mint ahogy minden levegő távozott, s most megtapasztalhatjuk, hogy sokkal tovább tart, s több levegőt tudunk kilélegezni, mint gondolnánk. Amikor a kilégzés végére érünk, még egy picit "ráfújunk", kipréselve a maradék levegőt, s ekkor a belégzés természetessé válik. A hasunk tehát egyenletesen emelkedik éds süllyed, de a kilégzés tovább tart, mint a belégzés, gyakran 2-3, gyakorlottaknál 5-ször annyi ideig, mint a belégzés. Egy fontos, hogy akaratunkkal semmiképp se erőltessük a hosszú kilégzést, ez magától fog beállni, ahogy tudatunk csendesedik. (A gyakorlat során a percenkénti légzésszám is lecsökken az átlag 16-ról 10-re, majd még tovább, akár 1-2-re, s mégsem lesz légszomjunk. A légzés megnyugvásával mi is egyre nyugodtabbá válunk, mutatva azt, hogy mély összefüggés van a légzés és a tudatállapot között.)
Tehát figyeljük, és itt érzetről van szó, a has emelkedését süllyedését, s különösképpen próbáljuk megtalálni a köldök alatt 2-3 ujjnyival fekvő energiaközpontot a testünk belsejében. A kilélegzés lélegzetét szinte ebbe engedjük bele. Japánul a pont neve tanden. Nem baj, ha nem érzékeljük rögtön, a fontos a lélegzet elengedése. Figyelhetjük a levegő útját is, e második esetben a belégzésre nem kellkülönösebb figyelmet fordítani. Gondolatban nem kell kommentálnunk sem, hogy "most belélegzek", "most kilélegzek". Sőt, amikor figyelmünk elkalandozik, s ezt észrevesszük, a gondolatainkat elengedjük, nem tapadunk hozzájuk, legyenek azok akár kellemesek, vagy kellemetlenek, - azonnal térjünk vissza a légzés figyelésére. Ne kommentáljuk, ne minősítsük a felbukkanó gondolatokat, hogy "ez jó", "ez rossz", akármilyenek legyenek is. Ez most nem számít. Pontosan a megítélő tudatunkat akarjuk egy kicsit pihentetni, hisz leggyakrabban ez a megítélő tudat a nehézségeink forrása.
A gyakorlat kulcsa az, hogy most semmi sem fontos
Csak ez, ami most van. A lélegzetre figyelünk. Mindegy mi történt, mindegy mi fog történni, most ez van. Bármi eszünkbe jut, azonnal visszatérünk, a lélegzethez, ez a visszatérés a nyugalmunk, és a belső csendünk kulcsa. Tudatunkat nem hagyjuk vad lóként száguldani egyik gondolatról a másikra, hanem kipányvázzuk a lélegzethez.S egy idő múlva azt vesszük észre, hogy egyre kevesebb a gondolatunk, egyre kevesebbszer kalandozunk el, s talán elérjük azt az állapotot is, melyben egyáltalán nincs gondolatunk, csak a puszta figyelmünk gondolatok nélküli éberen ragyogó tiszta tudatosságunk. A terhek valahogy lehullanak rólunk, s ez nem jelenti felelősségünk elvesztését, csak sorsunk terhe alóli felszabadulást. Ami eddig nehéz volt, most könnyűvé válik.
Amennyiben nehézségünk támadna, s túl gyakran kalandozunk el, segíthet a számolás. Minden kilélegzés után számolunk egyet, valahogy így: belégzés, kilééééééééééégzés "egy" , belégzés, kilééééééééééégzés "kettő", egészen tízig, majd tíztől újrakezdjük a számolást, belégzés, kilééééééééééégzés "egy" , megint tízig, és így tovább. (Természetesen nem mondjuk, nem kommentáljuk, hogy "belégzés", csak érezzük, vagy pusztán, szavak nélkül figyeljük.) Fontos megjegyezni, hogy a meditáció helyének nyugalmas helyet válasszunk, ahol kevés inger érhet minket, mert a külső ingerek a meditáció során felerősödhetnek.
Kerüljük magunk előtt a túlságosan tarka szőnyeget, legjobb egy semleges egyszínű felület, esetleg a fal felé is fordulhatunk. Zenét semmiképp se használjunk!, hiszen itt a csendről és nyugalomról van szó. Ennek a nyugalomnak az elérése miatt is fontos, hogy döntsük el, mennyi időt szánunk a meditációra, s azt az időt, akármi történik, mozdulatlanul töltsük, mert a mozgással együtt jár a tudat mozgása is, ami nyugtalanságot okoz. Ha így járunk el, a különböző érzetek, gondolatok nem rángatnak minket ide-oda, s belátjuk, hogy akár még a lelki, testi fájdalom is a tudatban van, az is egyfajta gondolat, amit el tudunk engedni.



