Elfelejtjük, hogy több vagyunk, mint a testünk, és amikor meghal a szerettünk, valójában még közelebb kerül hozzánk, mint amikor a testében volt.
Elfelejtjük, hogy soha nem vagyunk egyedül és az Univerzum (Isten) mindig mellettünk áll és arra vár, hogy engedélyt adjunk neki fájdalmunk átvállalására és problémáink megoldására.
Elfelejtjük, hogy senki nincs rajtunk kívül, aki bennünket boldoggá tehet. Ha azt választjuk, hogy valakivel együtt vagyunk, az legyen azért, mert szeretjük, nem pedig szükségből. Minden, amire szükségünk van, bennünk van. Ám úgy érezzük, hogy ez az érzés erősebb, mint mi vagyunk; elkerülhetetlen, amikor emlékeink megérintenek vagy ránk törnek.
Nagyon nehéz elfogadni, hogy 100%-ig felelősek vagyunk és van bennünk valami, ami megteremti és bevonzza életünkbe az embereket, a körülményeket és a problémákat. Mégis, ha ezt elfogadjuk, megérthetjük, hogy ahogyan megteremtettünk és bevonzottunk ilyen dolgokat, mi vagyunk az egyetlenek, akik ezen változtatni tudunk.
Ebben az esetben is fontos tudnunk, hogy nem vagyunk áldozatok, és hogy talán nem kerülhetjük el a veszteségünk fölötti fájdalom érzését, de a szenvedés nem kötelező. Mi “választjuk” a szenvedést.

Csak a szeretteinkről alkotott “gondolataink” hagynak el bennünket, nem a valós személyek.
Igen, tudom. Könnyebb mondani, mint csinálni, de adok számodra néhány eszközt, és kipróbálhatod, hogy segítenek-e nagyobb békét vonzani az életedbe. Például amikor nagyon aggódsz, ismételheted mentálisan a “Köszönöm” vagy a “Szeretlek” szavakat. Hálát adni és szeretni azokat a gondolatokat, amelyek miatt egyedül érezzük magunkat, szükséget szenvedünk és függők vagyunk, egyúttal módszert is jelentenek ezeknek az elengedésére és gyors távozására.
Aminek ellenállunk, az fogva tart. A kulcs az, hogy ne a körülmények vagy a személyek megváltoztatására törekedjünk, hanem a béke és a nyugalom megtalálására saját magunkban, történjen bármi is körülöttünk.
Mabel Katz
Fordította: Móra Klára



