Mit kell tennie egy anyának, hogy gyermekei azt az oktatást kapják, ami elvégzése után kiegyensúlyozott, stabil ne adj Isten boldog gyerekké váljanak? Talán a mi kálváriánkból más is tanul, informálódik, ezért írom le ezt a nem mindennapi történetet, amit a lakhelyünk megváltoztatása okán tapasztaltunk. Szeretném hinni, hogy egyediek vagyunk és csak velünk esik meg hasonló, de nem igaz. Ezért szeretném kérni azokat, akik hasonló cipőben járnak, keressenek meg, emailben, hátha összefogásunkkal megoldhatjuk gyermekeink jövőjét.

Két gyermeket nevelek, mindketten iskolába járnak már. Óvodáskoruk óta az alternatív oktatás mellett tettem le a voksom, nem úri hóbort miatt, hanem azért, mert amit láttam a környezetemben, nem tetszett. Épp ma jártam egy jó nevű óvodában, ahol a földszinten lehetett hallani, ahogy az épp ügyeletes óvonéni torkaszakadtából nevel. És ezzel nem azt mondom, hogy anyaként én nem emelem fel a hangom, de a gyereknek fontos a szeretetteljes környezet...na ez nem volt a mai tapasztalásomban. Az én gyerekemre nevelés céljából SE üvöltsön senki...ha nem tudja a saját feszültségét levezetni, hogy akarja megtanítani a gyerekem a stresszkezelésre?

Tehát kezdtük az alternatív oktatási rendszerbe való beintegrálódást. Nem vagyok egyetlen fanatikus csoport tagja sem, szeretem az egyensúlyt tartani az életünkben és szeretném ezt tapasztalni az oktatási intézményben is...

A fiam megpróbálta a hagyományos oktatást. Második osztályban, novemberben még sírt a suli előtt, mert nem tudta jól érezni magát. Folyton feszengett, próbált megfelelni az elvárásoknak, de nem sikerült... Az egyik tanító megnyugtatott, hogy ne parázzam túl, be fog törni... Abban a pillanatban kivettem a gyereket az iskolából, erősödni adtam oda, nem betörni...


Az elmúlt két évben folyamatosan kerestem az új lakhelyünk melletti alapítványi, alternatív, befogadó iskola ajtajának a kilincsét... nem nyílnak... Hiába járt oda a testvére a gyerekeknek, hiába nem ismerünk más rendszert, hiába minden kérés és rimánkodás, az előképzettségem, az elhivatottságom, kevés. Túljelentkezés van, az, hogy valaki beköltözik a körzetbe, nem számít. Sok más gyerek áll a sorban, azoknak sincs hely...

Az állami oktatásból annyian menekülnek, hogy lehetetlen bekerülni alapítványi iskolába. Gyerekek sokasága várólistás, nem találják a helyeiket. A pszichológusok rendelői tele vannak azokkal a diákokkal, akik túlterhelten, kiégve tablettákon élnek... ez a jövő?

Könyörgök, hallgassa már meg valaki azokat, akik szeretnének mást adni a gyerekeiknek, mint a majd betörik iskolák...

Felháborít és elkeserít, hogy ezt kell adnom a gyerekeimnek. Hogy nincs választásom, nincs lehetőségem. Hogy nem az a célja az oktatásnak, hogy egészséges, független, önálló és boldog felnőtt váljon a jövő generációból, akik majd kifizetik a nyugdíjainkat, hanem arra gyúr, hogy jól megnyomorítsák az érzelmi burkot, nehogy felnőtté váljanak, mert akkor a szörny veszíti az amúgy is láthatatlan erejét.

Tisztelettel megemelem a kalapom a kivételek előtt, de sajnos a környezetemben nem találtam ezekből, bár kerestem.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.