Az étel szimbolikus ereje nem csak az ókorban jutott nagy szerephez. Később, a középkorban például a cukor, a burgonya, s általában a fehér színű ételek számítottak kívánatosnak olyannyira, hogy az urak azért, hogy minél több fehér színű ételhez juthassanak, timsóval, gipsszel mérgezték a fogyasztásra szánt ételeket.
A hús mindeközben mit sem veszített az értékéből. Fogyasztása évszázadokon keresztül jelentett egyet a hatalom birtoklásával. Nem véletlen, hogy a magyar „aranyér” szó nevében utal a kialakulásáért felelős rostban szegény táplálkozásra, mely elsősorban a gazdagokat sújtotta, lévén, hogy egyedül a tehetős ember engedhette meg magának a kizárólag húsra korlátozódó táplálkozást.

A státusz kifejezése persze nem csupán az étel minőségén, vagy az ültetés módjában volt tetten érhető. Nagyban függött a táplálék elfogyasztásának szabályaitól is. Míg a paraszt kedvére falhatott, addig a nemesség számára szigorú szabályok írták elő, mit és hogyan ildomos fogyasztani.
Az evőeszközök használatára külön formula vonatkozott, pláne, hogy a középkorban a kés mint olyan halálos fegyvernek számított, így az asztalnál való használatára külön korlátozások vonatkoztak.
A kés szájba helyezése mind a mai napig otromba, neveletlen viselkedésnek számít, melynek gyökerei a középkorig nyúlnak vissza.



