
Az oroszlán és a griff sokat ígérő küzdelme. A griff a még megtisztítatlan kígyótűz, amely míg csak létezik, gyötri a lelket. Az oroszlán az isteni szeretet, amely mindig győztesként kerül ki a párviadalból.
Hogy elfogadhatóbbá tegyék a helyzetet, sokan meggyőződéssel hirdetik, hogy a szenvedés bizony az élet szükséges, sőt értékes velejárója. Ha mások szenvedésében osztozunk, akkor azt részvétnek nevezzük. Aki pedig maga is szenved, hajlamos ezt annak jeléül látni, hogy Isten törődik vele, „Mert akit szeret az Úr, megdorgálja...”! (Zsid. 12,6)
Földi boldogság és földi bánat
Aki elmélyül a nagy rejtélyekben és megkísérli kikutatni az emberi szív indítékait, az rájön, hogy két fajta bánat és két fajta boldogság létezik: van egyrészt az a bánat, amelyet a világban előforduló kegyetlenség, válságok és igazságtalanságok okoznak, másrészt az, amelyet az idéz elő, hogy képtelenek vagyunk a helyes módon érintkezni az emberekkel. Ezekkel szemben áll az a boldogság, amelyet a biztonság és a rokonszenv érzése kelt, továbbá az a boldogság, amely emberközi kapcsolatok révén keletkezik, illetve úgy, hogy ezeket életcélként tűzik ki. A boldogság és a bánat ezen fajtái a földi élet folyamataihoz tartoznak, kizárólag a kívánságokkal és igényekkel teli halandó ember természetéből következnek.

Boldogság és bánat az Isteni szellemmagból
Van azonban olyan bánat és olyan boldogság is, amely egészen más forrásból származik. Az ember többé-kevésbé világosan tapasztalja ezeket a szívében lévő örökkévalóság-magban. Aki megtapasztal és felfog valamit az örökkévalóság erőiből, azt a boldogság erőteljes érzése hatja át, ugyanakkor azonban nagy fájdalmat is érez. Ezek a tapasztalatok újra és újra jelentkezhetnek, és egyre mélyebben érinthetik a lényt. Ebből tehát az derül ki, hogy életvitelünk közelebb vihet bennünket Istenhez, vagy éppen még jobban eltávolíthat Tőle. Ennek a felismerésnek a nyomán mélyen átérezhetjük az eredeti, isteni élettől való elválasztottság fájdalmát. Létezik azonban az az állandóan visszatérő boldogságérzés is, amelyet az él át, akinek – magányossága és e világ értelmetlensége közepette – belülről szabad érzékelnie az örökkévalóság hívását.
Földi boldogságból és földi bánatból származik a földi ember természetes életmenete. Az isteni szellemmagra való hangolódásból adódó boldogság és fájdalom egy új életlehetőség felismerését teszi lehetővé: egy olyan életét, amely az emberi szívben lévő halhatatlan szellemi mag alapján bontakozik ki.
Átértékelés
Ha ebben a megvilágításban szemléljük a boldogságot és bánatot, alapvetően új értékrend keletkezik. Ebben nagy lehetőség rejlik; feladat, de mindenekelőtt ígéret.
Ha az ember megragad a bánat fogságában – amellyel az emberiség kezdettől fogva szembesül –, akkor végül halálosan kimerülten fel kell adnia. Akkor olyan körforgás foglya marad, amely állandóan újabb küzdelemhez vezet. Ezt a harcot viszont lehetetlen megnyerni, mert a boldogságért való küszködésnek és e világ fájdalma elleni tusakodásnak hosszú távon semmi pozitív eredménye sincs. Akit egyszer megajándékoznak ennek belátásával, az teljesen új szemléletmódhoz juthat. Új fényben fogja látni a dolgokat. Míg eddig kizárólag földi mértékekkel ítélte meg szenvedését, most annak biztos tudatára ébred, hogy a földi ember hajlamos megtagadni isteni magját, és éppen emiatt kényszerül elszenvedni a bánatot.

Hogy miért lépcsővé? Azért, mert így mindinkább belátja, hogy minden szenvedés forrása saját én központúsága, és hogy ennek az énnek fokozatosan vissza kell húzódnia és el kell halnia, hogy az eredeti ember feltámadhasson.
Ettől kezdve az én fölötti minden egyes győzelem – amely rendszerint tekintélyvesztéssel és fájdalommal párosul – egy újabb fokot jelent az örökkévalóságba vezető létrán. Aki ezt átélte és felfogta, az a szenvedést el fogja fogadni, és tétovázás nélkül fogja egyik fokot a másik után megmászni, hogy végül feloldódhasson az isteni boldogságban.



