Az elfogadásra való törekvés nem játszma eredménye, hanem természetes szükségletünk, mely társas lényként az életben maradásunk egyik fő eszközét jelenti.

Az, hogy mennyire fogadnak el bennünket a számunkra fontos személyek, komoly hatással van az önértékelésünkre. Fokozottan igaz ez a kamaszkorra, amikor a változó testkép, és formálódó énkép miatt instabillá váló önértékelés komoly veszélynek van kitéve.
Ebben az időszakban különösen káros lehet a feltétel nélküli negatív visszajelzés, mint amilyen bármely destruktív minősítés lehet, kezdve a „Ronda vagy!”-on át a „Lúzer vagy!”-on keresztül az „Elviselhetetlen vagy!”-ig.
Az ilyenfajta visszajelzést nem kevésbé fájó elszenvedni felnőttkorban sem. Épp ezért hajlamosak vagyunk szinte bármit elkövetni annak érdekében, hogy elkerüljük azt.
Igyekszünk megfelelni az olyan elvárásoknak, melyekről azt gondoljuk, hogy az adott társadalmi vagy kulturális csoportban kívánatosak. Igyekszünk megfelelni a normáknak.
Ez a fajta megfelelési vágy nem engedi, hogy megfogalmazzuk, vagy megmutassuk a félelmeinket, a frusztrációnk tárgyait, esetleges kudarcélményeinket. Nem engedi, hogy őszinték legyünk másokhoz, olykor azt sem, hogy önmagunkhoz azok legyünk.

Ha mégis megtennénk, azzal kockázatot vállalnánk: a bántó minősítését, az elutasításét, a kirekesztését. Az önbecsülésünket pedig nem szívesen tesszük ki a sérülés veszélyének.
A kérdés az, hogy kit csapunk be azzal, ha kirakatkapcsolatokat építünk magunk köré, melyek kívülről tökéletesnek tűnnek – ami frusztrálhatja és élethazugságra kényszerítheti a környezetünket - míg belül korrekcióra szorulnak, amihez ilyen módon nem kapunk segítséget.
Meg akarunk felelni az elvárásoknak, a normáknak, legyenek azok kimondottak vagy kimondatlanok.Referenciakeretként pedig azt a világot, s benne azokat az értékeket használjuk, melyek körülvesznek minket.
Ha azt látjuk, hogy az ismerőseink olyan információkat osztanak meg magukról, mely az életigenléstől hangos, akkor azt fogjuk érezni, hogy nekünk is így kell tennünk, máskülönben kilógnánk a sorból - nem követnénk a normát – ezt pedig szeretnénk elkerülni. Az ugyanis, aki nem követi a normát, ki van téve a csoport szankcióinak, elutasításának.
Nem érdemes tehát önmagunkat az alapján megítélni, amilyennek mások tűnnek. Ha ahhoz viszonyítjuk önmagunkat, az elért eredményeinket, az életünket, akkor hamis útra lépünk.
Érdemesebb kilépni a megalkuvó kirakatkapcsolatok világából, és a személyes-, és vagy kapcsolati problémák felismerése, megfogalmazása és kimondása után lépéseket tenni a helyzet rendezésére, a valós probléma megoldására.



