Gyermekkorunktól kezdve reflektál ránk a világ. A visszajelzések hatására megtanuljuk, hogy kék-e a szemünk, vagy barna a hajunk. Elmondják, hogy ügyesen mászunk-e fára, vagy esetleg a gyöngyfűzés az, amiben jeleskedünk.
A verbális vagy nonverbális visszajelzésekkel párhuzamosan saját magunk is tapasztalatot szerzünk a testi működésünkről, annak minőségéről, s a világra gyakorolt hatásáról, így mire iskolába kerülünk, már nagyon sok ismerettel rendelkezünk a fizikai megjelenésünkről, saját képességeinkről, önmagunkról.
Ez a tudás azonban nem állandó. A test érése, fejlődése, majd öregedése révén folyamatos változásban van.

Először a kamaszkor által előidézett biológiai változások lesznek azok, melyek komoly hatást gyakorolnak rá. A testarányaink ekkor megváltoznak, a fizikai megjelenésünk jelentősen átalakul. A mozgáskoordinációnk ideiglenesen diszharmonikussá válhat, a másodlagos nemi jelleg megjelenése pedig idegenné teheti a testet, mely reggelente a tükörből visszanéz ránk.
Mindezen változások szükségszerűen hatást fognak gyakorolni az énképünkre.
Ebben az életkorban a kortársak véleménye válik meghatározóvá, őket megfigyelve döntünk arról, hogyan vélekedünk bizonyos dolgokról, legyen az akár a saját testünket, vagy annak képességeit jellemző tulajdonságok megítélése. A népszerűség, a sikeresség felnagyíthatja, míg a mellőzöttség, a kudarcélmény csökkentheti az önértékelésünket.
Ebben az életkorban választunk először olyan példaképeket, modelleket tudatosan, akikre hasonlítani szeretnénk. Bizonyos esetekben nem csupán a megjelenésük, hanem a kommunikációs stílusuk, a mimikájuk, a gesztusaik szintjén is utánozzuk őket. Az azonosulás révén pedig akár az értékrendjüket, politikai nézeteiket, vallási meggyőződéseiket is átvehetjük. Mindez része a szociális tanulási folyamatnak, melynek során a személyiség is formálódik.
A felnőttkorra aztán már stabil személyiségstruktúrával, és testképpel vágunk neki az előttünk álló életfeladatoknak. Ideális esetben ekkorra már ismerjük, elfogadjuk és értékeljük önmagunkat. A tökéletlenségeink ellenére jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Csakhogy az uniformizált szépségideálok világa folyamatos veszélyt jelent a belső harmóniánkra.
A média azt közvetíti felénk, hogy sosem lehetünk teljesen elégedettek önmagunkkal. Sokan ezért görcsösen igyekszünk az adott kor és kultúra által meghatározott szépségideáloknak megfelelve álarcok mögé rejteni a saját szépségünket. Olyan frizurát választunk, úgy sminkeljük magunkat, olyan módon öltözködünk, ahogyan azt a számunkra ideálként megjelenített nők esetében látjuk. Olyan testformákra és idomokra vágyunk, melyekkel a divatmagazinok címlapjaink találkozunk.
Pedig szépek nem attól leszünk, hogy hasonlítunk egymásra. A szépség titka a sokszínűségben, a változatosságban, az egyediségben rejlik. Abban a fajta harmóniában, amit csak önmagunkra reflektálva élhetünk meg.

Ha változtatunk a megjelenésünkön, az szükségszerűen hatni fog a testképünkre, valamint változást előidézni az énképünkben. A változás lehet pozitív jellegű is, a média azonban többnyire olyan beavatkozásokra, változtatásra ösztönöz bennünket fogyasztókat, melyek az önös érdekeiket szolgálják, nem pedig a mi egyéni és valós szükségleteinken alapulnak.
Bár a profitorientált szemlélettől vezérelt szépségipar azt hirdeti, hogy boldogok csak akkor lehetünk, ha önmagunkat az aktuális divat trendek mögé rejtjük, a valóság az, hogy boldoggá és elégedetté csak a saját testünkkel harmóniában élve válhatunk.
Kapcsolódó cikkek
Ennek a harmóniának a megéléséhez ugyan szükség lehet a változásra, a változás azonban nem válhat önmagában céllá. Mindössze eszköze annak a folyamatnak, melynek révén jobban megismerve önmagunkat, és felfedezve az értékeinket, képessé válunk megmutatni a világ számára a megismételhetetlen egyediségünket.



