És ha egyszer egy kívánság beteljesedik? Éveken, évtizedeken át erősen vágytunk valamire. Végre teljesíthetjük kívánságunkat - de hol marad a várt boldogságérzet? Mindent feláldoztunk, hogy ezt a célt elérjük, ezt a helyzetet megvalósítsuk. Az eredmény mégis siralmas.
Az is gyakori, hogy másvalakitől várjuk el vágyunk beteljesítését. Egész életünkkel erre irányulunk, és sokáig nem vesszük észre, hogy ezzel túl sokat követelünk tőle, s nem vagyunk vele szemben igazságosak. Mert nem olyannak látjuk, amilyen - csak belső eszményképünk vetületeként szolgál. Csalódás és gyűlölet: ezek az elkerülhetetlen következmények.
Olyan ez, mintha vágyainkat hamis útra csalogatnánk. Habár gazdagodtunk egy tapasztalattal, mégsem kerültünk egy lépéssel sem közelebb a boldogsághoz, vágyaink beteljesüléséhez. Kevés igénytelen sikerünkkel sikertelenségeink sokasága áll szemben, és végül mindig elégedetlenek maradunk. Dialektikus természetrendünknek ez alapvető jellemzője.

E mindent eldöntő helyzetben sok kortársunkon közömbösség vagy reményvesztettség vesz erőt, mialatt mások egyre erősebben kapaszkodnak látszatvalóságukba. A remény, hogy csak egy átmeneti válságról lenne szó, tovatűnik. Napról napra tapasztaljuk, hogy a gazdasági növekedés már elérte, sőt bizonyos tekintetben át is lépte határait. Anyagi javak gondolkodás nélküli pazarlásának vagyunk szemtanúi. Egyenesen ösztönzik a pazarlási vágyat, hogy ezzel is eltereljék a figyelmet az ásító ürességről és az elégedetlenségről.
Honnan jön hát mindez az elvárás, ha mégsem teljesülhet, vagy ha beteljesülése rövid látszatboldogságnak bizonyul csupán? E kérdésig csak igen kevés ember jut el. Többnyire megelégszenek azzal, hogy ez már csak így van.
Hasonlóan jár el a tudomány is, például az AIDS esetében. Kijelentik, hogy a HIV-vírus okozza az AIDS-et. De hát honnan jön ez a vírus, és milyen életfeltételek között fejlődik ki? Aki ezen kérdések elől kitér, az nem is fog választ találni az AIDS-problémára.
Az emberi immunrendszerrel egy további bástya dől le. Az erkölcsi, az érzelmi és a szellemi összeomlást követi az életerő, a fizikai test, a legdurvább, ugyanakkor legtökéletesebb testi járművünk összeomlása.
Minden helytelenül használt rendszer előbb vagy utóbb elfajulási jelenségeket fog mutatni. Így válik az emberi test is fogékonnyá a betegségekre, és veszíti el ellenálló képességét. A mindent tudni akaró tudomány áldozata lesz. Az egész emberiség ki van szolgáltatva ennek a tudomány általi veszélynek. A megszámlálhatatlan vegyi és magfizikai kísérlet egész életterületünk teljes elfajulását hozza magával. Mindez az emberiség megmentése, szükségleteinek kielégítése érdekében történik, mondják.
Hasonló érvényes a rák leküzdésére is. Sok-sok éve mérhetetlen idő és pénz ráfordításával kutatnak anélkül, hogy bármiféle megoldást találtak volna. Hacsak nem tekintik a túlélők megcsonkított testét gyógyultnak.
Ennek a nyomornak az okai
* először is az öntörvényű kísérletezésben és spekulálásban,
* másodszor a világ és az isteni igazság összefüggéseinek nemismeretében,
* harmadszor pedig az emberlétünkkel szembeni követelmények teljesítésé-
nek megtagadásában rejlenek.
És mind emögött nem áll más, mint a vágy, minden megjelenési módjában. Az emberben létezik egy tökéletesség utáni ősvágyakozás, amely mindig a múló világ javaira vetítődik ki. És ezért nem lehet soha kielégíteni. De mi történik akkor, ha felismerjük ennek a vágynak az igazi természetét?
J. v. Rijckenborgh az Egyiptomi Ősgnózis II. kötetének l7. fejezetében írja a l37. oldalon:
»Ezért kell Önökben egy hatalmas vágynak lennie, mely az igazán tökéletes élet mindent uraló kívánsága, melynek végül minden más alá lesz rendelve, amit Önök birtokolnak és ismernek.«
Ha az ember legmélyén nyugvó vágy, e csodálatos ékkő valódi jelentését nem ismerjük fel, akkor ez a vágy földi javakra irányul. A dialektikus érzékek kielégítésüket követelik. És ezzel elkezdődik a soha nem csillapítható vágyak halálos körforgása, kábítószer, alkohol, cigaretta, gyógyszer, vagy a munka, szex, játék, komputer, ezoterika iránti szenvedély, sőt erőszak, terror, háború, rombolás formájában is. Felületesen szemlélve ezek a szenvedélyek alapvetően különböznek. Közelebbi megfigyeléssel azonban feltűnhet, hogy mindezen formáknak van egy közös alapja: a lángoló tűz, amely egyre több olajat követel, de amelyet igazán sohasem lehet jóllakatni. Minden szenvedélykielégítő kísérlet a tűznek csak egy röpke időre ad tápot, aztán a tűz ismét új táplálékot igényel.

»AKI HALMOZZA A TUDÁST, AZ SOKSZOROZZA A FÁJDALMAT.«
Lao Ce-nek ez a mondása ma időszerűbb, mint bármikor is. Gyerekkortól fogva szakadatlanul információkkal etetnek minket, és fejünkben nagyon sok tudás tárolódik anélkül, hogy belső tüzünket táplálni tudná. A nagy belső nyugtalanság fennmarad, mert minden tudás, minden megtanult dolog, legyen az mégoly hasznos is, nem ad tartós megelégedettséget. Egyre többre van szükségünk gondolat-kábítószereinkből anélkül, hogy a keresett birtok reményéhez közelebb jutnánk.
A legtöbb ember beéri ezzel az állapottal. Egyáltalán nem tudnak maguknak mást elképzelni, mert teljesen ebből az anyagból élnek és léteznek.
De mind többen vannak olyanok, akiknek elegük van az önző, kereső és szenvedély viselkedésükből. Sejtik, hogy az emberi lét értelme ebben nem merülhet ki. Ha egyszer elérkeznek erre a pontra, akkor már nagyon sok tapasztalat van mögöttük. Szabadon készek a régi életet elhagyni annak érdekében, hogy megnyissák magukat az elmúlhatatlan, mindent megtöltő fénynek. Csakis ez a táplálék lakatja jól belső tüzünket anélkül, hogy otthagyna minket ismét üres kezekkel állani.
Megtapasztaljuk az igazságot, mely mindenek felett világít. Ez az igazság tökéletesen és teljesen kielégít, nincs semmi hozzáfűznivaló vagy elvennivaló belőle. A legcsekélyebb hiányérzet sem marad hátra, mert ez az igazság az ősforrással, minden dolog lényegével kapcsol össze, belső tapasztalathoz juttatván minket az emberi lét értelméről.
Így birtokolja az ember leghatalmasabb és legmélyebb képességként a vágyat, az elveszett tökéletesség utáni sóvárgó keresést, az isteni fénnyel történő újraegyesülés utáni kereső vágyódást.
Minden emberi vágy tulajdonképpeni alapja az élet értelmének keresése, és csak rendeltetésünk feltárása képes minket a hamis vágyaktól megszabadítani. A vágy: a vetőmag, a tökéletes harmónia: a termés, a beteljesülés.
Forrás : Pentagram folyóirat. 1994-es évfolyam 6.kiadvány



