MI A SZERELEM?
A szerelmet nem szabad összekeverni a szeretettel. A szeretet alapja a kötődés, az egymás iránt érzett kölcsönös megbecsülés, tisztelet és ragaszkodás. A szerelem ellenben a birtoklásról, a vágyról, és az érzelmek rapszodikus hullámzásáról szól.
Az agyban zajló hormonális változások révén valódi fiziológiai változásokat idéz elő a testünkben. Megváltoztatja az érzékelést, és észlelést. Befolyással van a kognitív folyamatainkra.
Az tehát, aki szerelmes, valóban néhány centivel a realitás talaja felett lebeg. Ez az állapot azonban idővel szükségszerűen elmúlik, mely felismerést gyakran csalódottság, ill. a másikból való keserű kiábrándulás kísér.

Vajon mi lehet az oka mindennek? Mi miatt tekintünk a szerelemre szinte egyfajta drogként, melytől azt várjuk, hogy időről időre kiragadva bennünket a szürke hétköznapokból elvarázsoljon? Mi teszi olyan hasonlatossá a mesék világában ismert csodaváráshoz?
Vajon helyes-e a szerelemnek ekkora jelentőséget tulajdonítani?
Vajon törvényszerű-e az érzelmek intenzitásának csökkenése miatt idővel kilépni egy kapcsolatból?
Vajon kit vagy mit terhel ezért a hatásért a felelősség?
Vajon van-e köze mindennek a gyermekkori tündérmesék szőke hercegeihez, vagy az amerikai romantikus vígjátékok teátrális leánykéréseihez?
Vajon valóban a másikat szeretjük ilyenkor, vagy pusztán a szerelembe vagyunk szerelmesek?

HOL A HELYE AZ ÉLETÜNKBEN?
A szerelem valóban csodálatos, semmihez sem hasonlítható érzés, mely egyszerre ejti rabul a testünket, és a lelkünket. Félelmetes is ugyanakkor, hiszen hatására olyasmit is kimondunk, vagy megteszünk, mely józanabb pillanatainkban talán soha eszünkbe sem jutna.
Elveszítjük a kontrollt önmagunk felett miközben elveszünk a másikban, minek hatására valahogy mindketten feloldódunk ebben az élményben.
A szerelem tehát része az életünknek. Fontos örömforrás, és meghatározó döntések sarokköve. Ajándék, melynek érdemes minden pillanatát kiélvezni. Sosem szabad ugyanakkor pusztán ettől függővé tennünk a boldogságunkat. Mivel tárgynélküli formájában könnyen válhat a csalódottságunk, vagy a szomorúságunk forrásává, jobb, ha nem pusztán ezen keresztül keressük az utat a boldogsághoz.



