Az életünket egy szinte vég nélküli ismétlődés jellemzi. Az Ótestamentum első fejezetének 9. versében a prédikátor így sóhajtozik: "Semmi új nincs a nap alatt, ami már ne lett volna egyszer…": Az ismétlődő mozgás, apály és dagály, éjjel és nappal, munka és pihenés, a Föld forgása, a gitár húrjainak rezgése, állandó hullámzás, folytonos ismétlődés… A lengés alapjában véve egy olyan állapot, melynek során egy rendszer mintegy "magától" helyreáll; ez egy nyugalmi állapot és egyben az egyensúlyi állapot. Amikor a gyerekek elhagyják a játszóteret, minden hinta függőleges helyzetbe áll vissza. Ez az egyensúly nem "automatikusan" jön létre, hanem a nehézségi erő okozza.

A hintázás során a nehézségi erő tehát „kiegyensúlyozó erőként” lép föl. Ezen kívül azonban szükség van még egy másik erőre is, amely a hintát mozgásba hozza. Az egészen kicsi gyermekek esetében ez a mama, aki a hintát meglöki, vagy a terhelt hintát egy kissé hátrahúzza és azután elengedi. A nehézségi erő pedig gondoskodik arról, hogy a hinta ismét lefelé lendüljön.

A továbblengést a tömeg tehetetlensége okozza, mely esetben a gyerek tömege és a hintáé összeadódik. A mozgásban lévő tömegnek az a természetes tulajdonsága, hogy ugyanazzal a sebességgel továbbmozog egészen addig, amíg azt semmi nem akadályozza. Az elért sebesség fenntartását szolgáló tulajdonságot a fizikusok tehetetlenségnek nevezik. Ha nem lenne szó semmiféle súrlódásról, akkor egy mozgásban lévő tárgy az örökkévalóságig továbblengene. A gyakorlatban azonban szerencsére van súrlódás, ami által a hinta lassanként nyugvó állapotba kerül vissza. Az az idő, melyet a hinta egyszeri ide-oda lengése során felhasznál, a rezgési időtartam. Ezt határozza meg a visszaható erő és a tehetetlenség közötti viszony. A rezgésidő hosszabb hinta, illetve kisebb nehézségi erő esetében nagyobb lesz.


Ha egyszer az anya felvette a hinta ritmusát, akár behunyt szemmel is képes megadni a következő lökést. Ha a hinta természetes ritmusában ő ezt meg tudja tenni, akkor „rezonanciáról” beszélünk. Ha a két ritmus pontosan egymásra hangolódik, akkor a legkisebb erőre van szükség a mozgást fenntartásához. Valójában itt - rezonancia esetén - egy tökéletesen „időzített” mozgásról van szó - jelen esetben az anya figyelme által. A hinta csak a saját ritmusát ismeri, és nem tudja magát összehangolni az anyával.

Ugyanez a jól ismert jelenség történik két egyformán, mondjuk 440 Herz-re hangolt hangvilla esetén is. Az egyiket megütjük és a másik, nem messze tőle, elkezd az elsővel együtt rezegni. Az elsőnek a rezgése a levegő révén átadódik a másikra, éppúgy, mint ahogy az anya a hintát mozgásba hozza.

Ezeket a természeti jelenségeket csak egy kis lépés választja el az embertől. Gondoljunk csak például arra a mondásra, hogy „A hang teszi a zenét”. Ahogy a hangvillának, éppúgy minden egyes ember én-személyisége különböző nézeteinek is van egy bizonyos „hangmagassága” avagy „hullámhossza”. Ha megtaláljuk a helyes hangmagasságot, akkor komolyabb megerőltetés nélkül célirányos kommunikációról beszélhetünk - akkor „szinkronba kerülünk” egymással. Ha nincs meg ez az egymásra-hangolódás, akkor a hangos beszéd vagy a kiabálás éppoly kevéssé segít, mint ahogy a hinta lengésideje is megváltozik, ha fokozzuk a lökés erejét.

A hosszabb ideig tartó türelmes ráhangolódás példája, ha megvárjuk a „pszichológiailag alkalmas pillanatot” vagy „amíg az idő megérett”. Ahogy az anya is csak akkor tud a hintán ülő gyermekének egy lökést adni, amikor az visszaér hozzá, úgy az életben is akadnak helyzetek, amikor csak a megfelelő pillanatban lehet pozitívan beavatkozni.

Számos, az ember által használt mérőeszköz is a rezgési elv alapján működik. Például az elektrotechnikában egy rádió-vevőkészüléket az adó frekvenciájára kell hangolni ahhoz, hogy az adást jól lehessen venni.

Úgy tűnik az ember sokféle vonatkozásban egy hajszálpontosan behangolt élő eszköz, noha a hangolása és beállítottsága a modern technika eszközeivel nem mérhető. Ezzel szemben az ember viszont képes olykor reagálni a technikai jelzésekre, mint például a mobiltelefon adóantennájának sugárzására.

Miközben egy hinta ritmusát, egy hang hullámhosszát illetve a színskála egy színét még képesek vagyunk felismerni, ez az elektromágneses sugarak esetében sokkal kevésbé mondható el. A látható fény, amit észlelni tudunk, valójában csak egy egészen kicsi része az elektromágneses sugarak teljes skálájának. Minden sugárzásra érvényes, hogy minden ember másképp fogadja be és dolgozza fel azt, mivelhogy minden embernek megvan a maga egyéni különleges hangoltsága. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy énünk bizonyos szándékait illetően mindig fogunk hasonló gondolkodásúakat találni.

Mindezekkel az elméleti megfontolásokkal a gnosztikus befolyások hatása talán még jobban megérthető. Az ismétlődéseknek e természetéből, a számunkra ismert világból jövő befolyásokra kialakult mindenféle lehetséges érzések, érzetek mellett mindenkiben megvan az érzékenység és fogékonyság a folyamatos fejlődés eredeti életterületéről kiinduló befolyásokra is. Hiszen az emberben nyugszik egy fényszikra, amely az isteni világossággal együtt képes rezegni. A világosságra való reagálás egy önkéntelen folyamat azok számára, akik mélyen átélik, hogy a mi természetünkben mindig ugyanaz „az unalomig énekelt dal” tér vissza, azok számára tehát, akik a prédikátor kijelentését saját magukon is megtapasztalják. Ezért valami másért folyamodnak - egy új dalért, ami az örökkévalóságból származik és amit - ó, csoda - az emberi szív, mely oly sokáig az időben raboskodott, képes lesz felfogni és megérteni.

forrás: Pentagram
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.