Kevesen vannak azon szerencsések, akik már egészen kis korban pontosan tudják, milyen foglalkozást válasszanak, sőt azt is tudják, hogy ehhez milyen eszközökre, tanulmányokra lesz szükség. Van, hogy eleve olyan családba születünk, ahol dédszülőig mindenki ugyanazt a foglalkozást űzte, így az utód pályája is elő van irányozva. Azt, hogy ez így mennyire felel meg a felnövekvő léleknek, nem ecsetelném, de vannak tények pro és kontra, melyek megkérdőjelezhetetlenek.
Például, ha lát maga előtt példát a nebuló, egy csomó felesleges feszültségtől megszabadul a „merre menjek - mivé váljak és hogyan” kérdésben, mert már van előtte egy jól kitaposott út, az eszközök is megvannak hozzá, látja a megvalósult eredményt, nem kell tehát mást tennie, mint szépen követni fokról-fokra a hozzá vezető lépcsőket.

Az ellenvélemény természetesen arról szól, hogy ennek a kérdésnek a kapcsán a saját választás nem jöhet szóba. Nincs meg az az érzés, hogy ő akarta, ezért talán a megfelelő motiváltság is hiányzik.
Ha ez az eset állt fenn, bukdácsoltunk kudarcról-kudarcra az iskola kíméletlen padjai között, pedig voltaképpen lehet, hogy egyszerűen csak azért teljesítettünk az elvárt szint alatt, mert olyat tanultunk, ami nem állt közel hozzánk, vagy a környezet volt nem megfelelő számunkra. Egy másik iskolában, ahová tényleg a saját választásunk alapján kerülünk, szárnyakat kaptunk volna.
Nem mindig mi vagyunk a felelősek a tanulás kudarcaiért, de ez egy életre beéghet és meghatározza azt is, hogy mit hiszünk és milyen nagyra tartjuk saját képességeinket. Sokszor csak azért kerülünk be egy iskolába, mert közel van, mert a szülő ismer onnan egy vagy több tanárt, mert hallotta, hogy erős az iskola vagy éppen ellenkezőleg, olyan gyengék a követelmények, hogy ez még talán rajtunk sem fog ki. Van ebben az iskola választásban már egy eleve elrendeltetés. Lehet, hogy azért is hiszünk egy megírt élet forgatókönyvben, mert az életünk felett sokszor mások hoztak döntést helyettünk? Miért olyan fontos ez a kérdés.
Amikor saját céljainkat keressük hasonlóan működünk.
Elsődleges kérdés tehát: Mennyire volt jogom beleszólni és dönteni az életem fontos kérdéseiben.
Társad a változásban...
Fogom a kezed az úton, a teljesebb életed felé.



