- Nem, de akkor is! Ez itt Isten háza - vágta rá kicsit ingerültebben a pap.
- Atyám, hiszen minden ház Isten háza. Miből gondolja, hogy Isten ide gyakrabban tér be, mint a kórház szülészetére?
- Miért pont a szülészetre? - álmélkodott a pap.
- Nem tudom. Ez jutott most éppen eszembe. Talán, mert a legtöbb gyermek ott jön világra. Az az élet háza. Mi lehetne Istennek ennél kedvesebb?
- Az Ég Szerelemére, Paulo! De hiszen ez a templom. Tudod, ahol imádkozunk, és ahol a szentmiséket tartom a híveknek.
- Ja, igen. Ezt épp elfelejtettem. A szentmise vasárnaponként. Ahol összegyűlik a nép és Istenhez fordul. Itt van mindenki, aki számít: a napszámos a cserjeültetvényről, a város elöljárói, na és a drogbárók is. De „Isten házában” párnázott széknem mindenkinek jut.
A pap nagyot sóhajtott, és odébb rakott egy gyertyatartót, mintha ő következne a lépésben. Szerette Paulót, és úgy érezte, hogy csak kéne terelgetni ezt az eltévelyedett báránykát.
- Paulo! Mindenkinek eljön az ítélet napja, amikor Isten színe elé kell járulni, és el kell számolni bűneivel.
- Atyám! Csak az ember ítél. Isten nem ítélkezik. Nem büntet, és nem jutalmaz. Miért is tenné? Hiszen minden, ami van, Isten része. Minden Istenből származik. Ő teremtett a világot. Mindent. Minden, ami van e világon, az Isten része. Semmi sincs, ami rajta kívül lenne. Csak az emberek döntik el, hogy mi a jó és mi a rossz. A társadalom dönti el, hogy ki a bűnös és ki nem az. Az ítélet a világ legszubjektívebb fogalma. Csak az emberek ítélkeznek. Isten nem. Isten nem tagad meg semmit, hiszen minden Ő. És hát nem tagadja meg önmagát.

És egy széles vigyorral a száján ő is odébb rakott egygyertyatartót.
- Itt jobban mutat - tette hozzá.
- Paulo, javíthatatlan vagy. Néha azért eljöhetnél vasárnaponként is a misére.
- Ugyan miért kéne engem megjavítani? Miért is kéne bárkit megjavítani? És különben is, jó pár héttel ezelőtt itt voltunk a misén Aliciával. Emlékszik?
- Sajnos nem tudok rá nem emlékezni. A hátsó sarokban csókolóztatok, mint egy szerelmes galambpár a téren. Az Ég Szerelmére, Paulo!
- Na, látja Atyám! Az Ég Szerelmére. Arra bizony! Hát mi is lehetne Istennek jobban tetsző, mint a szeretet és a szerelem. Hiszen Isten maga a szeretet, maga az élet.
A pap szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg. Hirtelen a gyertyatartói felé fordult, hogy Paulo ne lássa. Az orra alatt halkan csak annyit mormogott:
- Az Isten megáldjon, Paulo!
- Most megyek Atyám, megígértem a dokinak, hogy segítek a rendelő ajtaját használhatóvá tenni.
Egy elegáns mozdulattal előhúzta az üvegcsét az ingzsebéből, kortyolt egyet, finoman megpaskolta a pap vállát, és csak annyit mondott:
- Isten Isten.
Azzal sarkon fordult és kisétált a templomból. Útközben még udvariasan, mosolyogva odabiccentett az öreghölgynek a padsorok között.
Részlet a LaConchaMojito című novellából
Földi Gábor
www.pranatanfolyam.hu



