Kétségek között
Kétséget mindig olyan szituációban érzünk, amikor két esélyes, hogy mi fog történni.
Két esélyes, hogy elmegyünk, vagy otthon maradunk. Mondjuk, vagy nem mondjuk, tesszük, vagy nem tesszük, hisszük, vagy nem hisszük. Ez óriási stresszt okoz az elménkben, mely ahogy a képen is látszik, teljesen és több oldalról összezavarja a logikus gondolkodást.
Nem látjuk tisztán, hogy csak két dolog közül kell választani és nem sok száz közül.
Ekkor a választásunknak hirtelen olyan súlya lesz, mintha az életünk, vagy mások élete múlna rajta. Ekkor a döntés súlyától erőtlenné válhatunk.

Ki tudja, ha nem riadtunk volna meg attól, hogy egy rendezvényen magunkról kell egy mondatot mondanunk, s emiatt nem mentünk el, hány lehetséges üzleti partnertől, friss barátságtól vagy akár a szerelemtől fosztottuk meg magunkat.
Ha azonban túljárunk az elme eszén és rutint csinálunk a saját „szerencsétlenkedésünkből”, érdekes módon egy új fajta erő és önbizalom születik, ami már valódi, mert saját elismerésünkön alapul magunk felé. Ami igazán megerősít bennünket, az amikor saját kompetencia születik, már látjuk, hogy képesek vagyunk kezelni az adott helyzetet.
Jól, rosszul, kissé csámpásan, de képesek vagyunk kezelni.
Ki néz vissza a tükörből?
Van még egy fontos pont, ami bátorságot ad akkor is, mikor mások visszalépnének, vagy elkerülnék a felelősséget. Ez pedig egy fontos tényező: akkor van erőm kiállni magamért, képviselni magamat, határozottan ,(de nem erőszakosan), ha nincsenek rejtett zugaim önmagam előtt.
Ez nem jelenti azt, hogy szeplőtlen vagyok, csupán annyit jelent, hogy nincs mit takargatnom. Felvállalhatónak érzem magam, bármit is tettem vagy nem tettem.
Az elmében sok titok feszül, kisebbek, nagyobbak.
Rég elfelejtett, kölcsönkért könyvek, ruhák, meg nem fizetett tartozás, elhallgatott flörtölések, amik miatt szégyelltem magam a párom előtt. Ezek az úgynevezett „belefér” dolgok. Csak az számít, hogy én ártatlannak érzem e magam a saját lelkiismeretem tükrébe nézve. Ha ez a kínos érzés ott marad, minden más lépésemre rányomja a bélyegét.
Ha ezt meg tudom bocsátani, meggyógyítom, elengedem és következetesen betartatom magammal, hogy más alkalommal más utat választok, akkor van erőm nagyobb falatba harapni, nagyobb szeletet kérni az élet tortájából, messzebb hajózni, a biztonsági zónámon túlra, mert már látom, hogy képes vagyok megbirkózni a feladatokkal.
A cikk folytatásában arról is lesz szó, hogy mely születési számok birtokosait érinti a leginkább az az életfeladat, hogy bátor legyen, akkor is lépjen, ha nem tudja hová vezet az út.



