Rendszerekbe zárva - Szokások rabjaként
Kis gyermekkortól azt tanuljuk, hogy mindennek van egy menete, erre vagyunk berendezkedve.
Szabályai vannak a tanulásnak, étkezésnek, alvásnak, öltözködésnek, szerelemnek és az eltávozásnak. Már a pici babáknál is figyelünk, hogy lehetőleg azonos időben ébresszük, etessük, altassuk, hogy kialakuljon az a napi ritmus az életében, mellyel egy idő után be tud illeszkedni a család hétköznapi életvitelébe. Később már magától lesz álmos, mikor elérkezik az idő, mikor megszokta, hogy aludni kell.
Minden programunknak kialakul egy fajta törvényszerűsége, amit csak úgy lehet csinálni, másképp nem, mert akkor kilógunk a sorból, gondot okozunk és terheket rakunk a többiek vállára, (pedig nekik nélkülünk is van elég).
Mindegy, milyen bánásmódban részesültünk életünk kezdetén, számunkra ott és akkor, az volt az egyetlen minta, arra nézve, hogy mi a biztonság, a szeretet és az elfogadás. Ha anyagi nehézségek között, veszekedések zajában, vagy magányos érzésekkel éltünk, ez lesz számunkra az elfogadott, úgy hisszük ez a normális. Ha jólétben kezdtük életünket, számunkra az lesz a megszokott.
Azt hisszük, ha ellentmondunk, változtatunk, megszegünk valamit, elrontunk, megsértünk, valamilyen kárt okozunk a környezetünknek, elveszítjük a védettséget is.
A legtöbb félreértés ebből adódik, amiért sokszor nem merünk változtatni.
Farkasok a sztrádán - vigyázz édesem!

Már a meséből is megtanuljuk a szülői intelmet, mikor azt olvassák esténként, hogy Piroskát veszélyes útra küldi az édesanyja az ismeretlenbe. Mintha az ismeretlen valami szörnyű fenevad képében várna ránk. Lám – lám, Piroska is, milyen rosszul járt, mikor útra indult, inkább te is maradj csak itthon és fogadj szépen szót, kerüld el jó messzire azt, amit még nem ismersz. (Itt kell élned és halnod is.)
Törvények között
Meg kell értenünk, hogy a kárt nem az életnek, hanem a szülőnek okozzuk, a közvetlen környezetünknek, ha nem illünk bele az ő szabályrendszerükbe.
Az ÉLET nem fekete vagy fehér, hanem ennél sokkal fordulatosabb, színesebb, nagyobb teret ad arra, hogy kipróbáljuk magunkat és akár hibázzunk. Félünk nem tudni, rosszul tudni, keveset tudni, hibázni. Már az iskolában is a körön belül kellett maradni a satírozással és fekete pontot kaptunk a csúnya betűinkre. Egész egyszerűen, mert nem volt a rendszerbe illő.
A szabályok és rendszerek, a törvények mind az ember találmányai.
Azért alkottuk őket, hogy az emberiség túl tudjon élni, hogy megvédhesse magát az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól. Kollektív rettegés tartja fenn ezeket a rendszereket, mert nem tudjuk, mi van a világűrben, mi van a természetben, honnan ugrik elő a farkas, de ami még fontosabb, hogy saját embertársainktól mit várhatunk. Ha tudnánk, hogy feltétel nélküli szeretet tartja fenn az egész univerzumot, talán rendszerekre sem lenne szükség. Erre még várni kell.
Azért vagyunk egymásnak, hogy tanítsuk és meglássuk az egységet ember és ember között.
Ehhez bátorság kell.

Truman show – az élet sója
Egyik kedvenc jelenetem a Truman show –ból való. Ez a kis filmkocka tükrözi a legjobban azt a kettősséget, hogy a mindenre ráébredő főszereplő, aki te magad vagy, nem tudja, hogy gyűlölje, vagy szeresse alkotóját –istenét, aki védelmet adott, de börtönbe is zárta egyúttal.
Mert félsz , nem mész el – mondja neki.
Mert a megácsolt falak szeretetből épültek, pont azért, hogy ne kelljen félned.
Ahogy megsimogatja a filmvásznon az édesdeden alvó Trumant, pont így simogattak meg téged is a szüleid telve jóakarattal, így tanították meg azt a mintát, azt a biztonságot, amit ők annak véltek, hisz ők is ezt örökölték az ő szüleiktől, ők is azt gondolták, ez az egyetlen lehetséges út a számodra is.
Mikor ezeket a szeretetből felállított falakat készülünk ledönteni, minden látszólag összeesküszik ellenünk. A legnagyobb ellenség, saját haragunk az alkotónk felé. Ne feledjük, hogy tanulni jöttünk, TŐLÜK !
Agyő biztonság! Isten hozott édes kockázat
A mester, az építtető szándéka a legjobb, amit csak akarhat egy ember. Meg akarja óvni, mint apa a gyermekét a világ csalódásaitól, az ismeretlentől. Ám, nem tudja, hogy a maradás, a biztos, meleg pocsolyában ülni, várva a csodát, sokkal nagyobb kockázat, mint az ismeretlen.
Nem azért, mintha azzal baj lenne, ha a biztonságosat, az ismertet választjuk. Hanem mert mindannyiunk lelke felfedezni jött a Földre. Elképesztő kíváncsiságtól hajtva, tele kreativitással, csillogó, bizalom teli szemekkel megismerni, felfedezni, teremteni, alkotni jöttünk, űzve a vágyaktól.
A kulcs pedig ez: Ha nem engedem csalódni, nem tudja, hogy érdemes volt élni és nem jön rá soha, hogy mennyire képes szeretni. Hiszen az tud csalódni, aki képes a szeretetre és bátran kinyitotta a szívét. Amitől tehát félünk, nem a csalódás, hanem a mély szeretet valaki vagy valami iránt. A nagy bátorság, ha már nem a biztonság, hanem a szívünk vezérel és merünk azoknak is csalódást okozni, akiket a legjobban szeretünk.
S az életünk feladatai is ott nyilatkoznak meg előttünk.
A világ titkon nekünk drukkol, hogy merünk e szembenézni és változtatni, elhagyni a kitaposott ösvényt, ahol bár nem tudjuk, mi vár ránk, minden zsigerünkkel tudjuk, hogy csak az adja az igazi beteljesedést.
(felső kép forrása: astrosage.com)



