A hagyomány őrzésének többféle módja lehetséges. A Javas Hagyományőrző Kör kezdetektől a magyar hagyomány és az egyetemes hagyomány közös gyökereit kutatja. A magyar hagyomány alatt elsősorban a kereszténység előtti magyarság hitvilágát, művészeti és vallási világképét kell érteni, az egyetemes hagyományba pedig beletartozik a védikus hagyománytól a hermetikus asztrológia hagyományáig minden olyan szellemi tudás, melyet az emberiség különböző népei megőriztek jelen korunk számára.

A hagyomány őrzésének többféle módja lehetséges. A Javas Hagyományőrző Kör kezdetektől a magyar hagyomány és az egyetemes hagyomány közös gyökereit kutatja. A magyar hagyomány alatt elsősorban a kereszténység előtti magyarság hitvilágát, művészeti és vallási világképét kell érteni, az egyetemes hagyományba pedig beletartozik a védikus hagyománytól a hermetikus asztrológia hagyományáig minden olyan szellemi tudás, melyet az emberiség különböző népei megőriztek jelen korunk számára.

Az ősi keleti létszemlélet egyik alapvető tanítása szerint a világ örökös mozgásban van, az állandó, kezdettelen és vég nélküli változás rá a jellemző. A mozgás körfolyamat, mindig minden visszatér a kezdetekbe. Ebben a ciklikus létörvényben hétféle létállapot lehetséges:

a poklok és ásványok világa, az éhségszörnyek vagy növények világa, az állatok világa, az emberek világa, a titánok vagy héroszok világa, az istenek világa és az ezeken túli abszolútum. Ezek a világok alkotják az ókori "hétbolygós" világképet, ugyanakkor ezeket a világokat "éri át" a magyar hagyományban a világfa. Gyökerei a poklok világába nyúlnak, az ágai pedig az egekbe, ahol a magasságos istenek laknak. A mindenségben mindig minden létező újraszületik valamelyik világba a tetteitől vezérelve. A keletkezés és elmúlás jellemzi a ciklikus világ minden elemét. A világfa is ezt a folyamatot szimbolizálja, amely önmagát mindig megújítja az éves körforgás során és a termése magjából új életre sarjad, ugyanakkor szimbolikusan "rajta keresztül" lehet feljutni a legmagasabb isteni világokig, akár az abszolútumig. Az emberi létformába született lény is megszületik, létezik, majd meghal és - cselekedetei nyomán - újraszületik valamelyik világban. Ebből a szempontból van nagy jelentősége a cselekedeteink helyes vagy helytelen voltának. Mert az összes létező közül az ember van abban a kiváltságos helyzetben, hogy a saját tettei letaszíthatják a poklok szenvedéseinek állapotába és a saját életbeli cselekedetei emelhetik akár az istenek világa fölé. Ezt a saját tetteink által hajtott körforgásos világképet vallja a taoizmus, a hinduizmus, a buddhizmus, erre épül a hermetika mind a négy ága (mágia, alkímia, asztrológia és kabbala). De ezt vallották a görögök is, mint például Hérakleitosz, amikor azt mondja: "Ezt a világmindenséget, magát az egyetemességet nem teremtette sem bármi isten, sem ember, hanem mindig volt, van és lesz, örökkön élő tűz, mérték szerint fellobbanó, mérték szerint ellobbanó".

Az őserő az elemek egyensúlya

A körforgás "anyagát" (prakriti) egy olyan őserő (Sakti) adja, amelyet a világosság (szattva-levegő), a mozgás (radzsasz-tűz) és a sötétség (tamasz-víz) hármasságával (gunák) lehet leírni. Ebből bomlik ki az öt őselem: az éter, a levegő, a tűz, a víz és a föld. Az ősi tradíciók mindegyike ezekre az elemekre vezette vissza a létezőket. Ahogy Platón mondja: "az elemek, amelyekből mi és minden más alkotva van". A latin elementum és a görög stoicheia (pl. Arisztotelésznél) egyaránt jelentett ősanyagot, a "materia prima" módosulásait, valamint az alfabetikumot, a betűket, amelyekből minden szó és mondat alkotva van.

A védikus filozófia leírja az elemek keletkezését és kibomlását (az ind alkímia is erre épül): mégpedig úgy, hogy az értelem (buddhi) és az "én-csináló" (ahamkára) az elemek eredete és létrehozója. Ez az elemekből álló világ tudati eredetét jelenti: a hangzás képessége (sabdatanmátra) az éter, az érintés képessége (szparsatanmátra) a levegő, a látás képessége (rúpatanmátra) a tűz, az ízlelés képessége (raszatanmátra) a víz, és a szaglás képessége (gandhatanmátra) a föld elemmel áll összefüggésben.

Az őserő jelenléte az élet, és annak három megnyilvánulási formája alkotja az emberi testet is. A föld-víz elem az anyagcsere építő irányú folyamatait (anabolizmus), a tűz elem magát az anyagcserét, az átalakítás folyamatát (konverzió, metabolizmus), a levegő-éter pedig a leépítő irányú folyamatait (katabolizmus) irányítja. Ha ezek egyensúlyban vannak, akkor egészséges a lélek (tudat) és a test egyaránt. Az egyensúlyi helyzet nem statikus, hanem az energiák folytonos mozgásában megnyilatkozó kiegyensúlyozottság állapotát jelenti. Az egyensúlyi helyzet felborulása zavart és lefelé örvénylő folyamatokat, az egyensúlyi helyzet pedig lecsendesülő és felemelő folyamatokat indít el. Minél nagyobb a tudatban (manasz) és így a testben az egyensúly, minél inkább legyőzi az ember a három erő fékevesztettségét, annál inkább kiszabadul a szenvedésekkel teli létforgatagból, azaz a természet és az anyag általi meghatározottságból. Mert minden olyan hagyományban, amelyben a létforgatag elve megjelenik, megtaláljuk az abból való szabadulás útját is.

A szabadulás útja a magyar hagyományban

Minden valószínűség szerint a magyar ősvallás világképe is ilyen elvekre épülhetett. Egy korai nép eszmevilágára a megmaradt tárgyi kultúrából, a régészeti leletekből visszakövetkeztetni nem könnyű feladat. Mégis találhatunk olyan utalásokat és jeleket, melyek a hitvilág és a szellemi elvek rekonstruálásához nyújtanak segítséget. Példaként említhetjük Dienes István régészprofesszor Karoson végzett ásatásait, aki a feltárt sírok alapján feltételezi, hogy a honfoglalás kori magyarság körében az újjászületés eszméje élhetett, többek között arra alapozva, hogy az ásatások során feltárt főmágus sírdombját körkörösen gyermeksírok vették körül.

Szólásainkban a kerek világ kifejezés is egy olyan körforgásszerű létezést jelöl, amelyben az újraszületés és újjászületés végbemehet. Ipolyi Arnold Magyar Mythologia-ja meggyőzhet minket arról, hogy a magyar hagyományban, regékben, mondákban bőségesen találunk utalást az ásványi, növényi, állati, emberi, titáni és isteni állapotokról és létformákról. A régi magyarok "elemtiszteletét" főleg az ellene hozott rendeletekből, de a mágusperek jegyzőkönyvéből is ismerhetjük. A természeti elemek szentségként való tiszteletére utal az I. László törvényében hozott tilalom annak számára "aki pogány szokás szerint kutak mellett áldozik, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visz" (decr.1.22.). Ehhez még a magyarok - korábbi számunkban érintett - tűztiszteletét kell hozzátennünk ahhoz, hogy összeálljanak az elemek, "melyekből mi és minden más alkotva van".
A megszabadulás útja pedig elénk tárul a népmeséinkből, melyekben a mesehős a három akadály legyőzésével a megváltás folyamatát járja be. Kiszabadítja az őserőt szimbolizáló királylányt a sárkány, vagyis a forma bezártságából és magával viszi a királyságba, azaz visszaemeli az erőt egy uralmi állapotba.

*

A hagyományőr akkor a legboldogabb, ha az egyetemes hagyományt megtalálja a sajátjában, az ősi világszemléletet a régi magyar hitvilágban, mert akkor talán nem csak ezek közös ősi gyökereire derül fény, hanem arra is, hogy érdemes a jelenben a saját tudati erőink feletti kontrollal az elemek közötti egyensúly fenntartásán munkálkodni.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.