Erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szeretet az elnyomottak, szegények, árvák, hajléktalanok, üldözöttek, idegenek és bűntettesek iránt. A Tóra óv a paráznaságtól, kötelezővé teszi a szív és a test tisztaságát. A kicsapongás minden fajtáját

A judaizmus jellegzetességei
A judaizmus megnyilvánulásai egyetemesek és nemzetiek; az előbbiek missziójára vonatkoznak, az utóbbiak pedig nemzeti kötelezettségeire.
Mint egyetemes vallás, különbözik minden más vallástól, amennyiben nem hit vagy dogmarendszer, amelynek elfogadásától az üdvözülés vagy megváltás függ. A judaizmus a helyes és igazságos élet rendszere: megmutatja a törvényeket, amelyek szerint az ilyen élet megvalósítható. A judaizmus mindenekelőtt az igazságosság kodifikálása.

Erkölcstana szerint kötelesség az igazságosság gyakorlása és a szeretet az elnyomottak, szegények, árvák, hajléktalanok, üldözöttek, idegenek és bűntettesek iránt.

A Tóra óv a paráznaságtól, kötelezővé teszi a szív és a test tisztaságát. A kicsapongás minden fajtáját gazságnak nevezi. A gyalázatos beszédet is szigorúan elítéli.


A judaizmus az igazságba vetett hitet is jelenti. Az igazság és igazságosság keresése tette a judaizmust hatalommá. Ugyanez áll a kultúra és nevelés előmozdításában való részességéről. A szülőknek és a hitközösségeknek feltétlen kötelességévé teszi a tanítást és tanintézetek létesítését. A judaizmusnak köszönheti a világ a jótékonyság első szervezett formáit is, az erkölcsi alapon álló adakozás kötelezettségét.

A judaizmus mindenkor ellenezte az élet céljával ellenkező önsanyargatást és cölibátust. A judaizmus lojalitást ír elő az országhoz, amelyben a zsidók élnek, még abban az esetben is, ha az illető állam ellenséges indulatú velük szemben.

A judaizmus a szelíd öröm vallása, ünnepei a hálaadás, a természetben és családi életben való gyönyörködés jegyében folynak le. De a remény vallása is, csak nem a túlvilági boldogság elvárásában, hanem abban, hogy hisz a földi élet és az emberek megváltozásában, erkölcsi tökéletesülésében, haladásában.

Az emberszeretet mellett Isten szeretete a judaizmus egy alapja. A liturgia naponként kétszer, ünnepeken többször is tartalmazza a "Semá"-t, lzrael hitvallását. Ez a hit az, amely a judaizmus próbaköve, amelynek vallása miatt ezrek mentek máglyára. Isten szeretetének alapja Isten teremtményeinek, felebarátainknak szeretete. Ez csakis tiszta indító okokkal és teljesen önzetlenül történhet, éppen úgy, mint Isten szeretete, melynek alapja az önzetlen lemondás, nem pedig a félelem. A judaizmus egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy míg Istent az egész emberiség atyjának tekintette, addig saját magát elkülönítette, mint "Isten népét". Az ebből az elkülönülésből származó nemzeti öntudat később az egész világ ellenségeskedését, támadását, az üldözések láncolatát vonta maga után (antiszemitizmus). A zsidóságban kezdettől fogva élt az elhivatottság tudata, a "tízparancsolat népe " magát "papi népnek" tekintette a többi nép között. Az elkülönítő törvények lettek az antiszemitizmus kiinduló pontjai. Mégis csak a törvények voltak azok, amelyek a zsidóságot megedzették a durva gonoszságok, hamisítások és igazságtalanságok elleni küzdelemre, és a legbarbárabb üldözések közben ez tette lehetővé számára a jogfosztottság, tortúrák elviselését. A judaizmus viszonya más világnézetekhez - annak ellenére, hogy megvetette a pogányságot és bálványimádást - mégis toleráns volt mindenkor. A zsidó vallás sohasem ítélt örök kárhozatra más hitűeket, mert az embereket értékük és cselekedeteik, nem pedig hitük szerint becsülte; igazságos cselekedeteket, tiszta szándékot és istenfélelmet kívánt csupán. A kényszertérítés mindenkor távol állott a judaizmus felfogásától.

b. A judaizmus mint törvény.
A judaizmus középpontja a Tóra, eleven valóság, nem pedig dogma, mely megköti hittételekkel a lelket. A Tóra "terheit" a judaizmus erkölcsi szükségességnek fogta fel mindig. Isten különös kegyét látta a számos parancsban, mely erkölcsösebbé, tisztábbá, emelkedettebbé tette; amely spiritualizálta az egész életet, a kötelezettség szentségét rányomta minden cselekedetre; mérsékletre, önuralomra, lemondásra késztette, és a zsidó otthont szentéllyé avatta. Ez a judaizmus 613 parancsának értelme.

A judaizmus alapeszméje egyrészt monoteizmus, másrészt az erkölcsi tökéletesülés. Az áldozást és rítust soha nem tartották a judaizmus feltételének. A zsidó vallás alapeszménye kezdettől fogva a " Semá ", a judaizmus hitvallása, mely Isten egységét, oszthatatlanságát és szellemiségét proklamálja. Ebből vezették le Izrael oszthatatlanságát is. "Egy Isten, egy Izrael, egy Tóra" az az alapeszme, amely a hagyományhű zsidóság épít máig is. A Tóra isteni eredetét és szövegének változatlanságát és megváltoztathatatlanságát a talmudi kor rabbija és később az ortodox judaizmus hívei is vallották. Az ebbeli hit az ortodox judaizmus egyik lényeges sarkpontja. Más volt és ma is más a liberális judaizmus állásfoglalása, amely az észre alapozza az egész vallást, előírásaival és erkölcsi tartalmával együtt. Már Maimonides erőteljesen hangsúlyozta az ész fontosságát a zsidó teológiában és a Tóra megértésében. Spinoza és Mendelssohn közvetlen ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódott. Ez az értelmezés ellentmond a hagyományos judaizmus alapvető szellemének, amely a vallást nem egy érvelés lezárásaként, nem végkövetkeztetésként értelmezi, hanem Istentől kinyilatkoztatott végső igazságként fogadja a Tórát.

Mivel a zsidó vallás főként a cselekedetekben valósítja meg hitelveit, a judaizmus tiltakozik egy rendezett, "dogmatikus" teológiai rendszer, még egy egyszerű hivatalos hitvallás ellen is. Ebben minden judaista irányzat megegyezik. A judaizmus alapját és tartalmát, a zsidó hit ”tizenhárom elvét" a középkor legnagyobb zsidó gondolkodója, Maimonides fogalmazta meg. A tizenhárom elv hasonlít leginkább a zsidó vallásban egyfajta katekizmushoz. Sok mai zsidó csak fenntartásokkal fogadja el, mégis úgy kezelik, mint a zsidó hit alapvető „téziseit°` A tizenhárom elv a következő:

I. Hit Istennek, minden dolognak teremtőjében.
2. Hit Isten abszolút egyetlenségében.
3. Hit Isten testetlenségében.
4. Hit Isten örökkévalóságában.
5. Hit abban, hogy az egyetlen Istent kell imádni és szolgálni, és senki mást rajta kívül.
6. Hit a prófétákban és a prófétai kinyilatkoztatásban.
7. Hit Mózesban, a legnagyobb prófétában, és abban, hogy a mózesi prófécia az összes többi fölött áll.
8. Hit abban, hogy a Tóra égi eredetű, és ez az egyetlen isteni kinyilatkoztatás.
9. Hit abban, hogy a Tóra megváltoztathatatlan.
10. Hit Isten mindentudásában és az isteni gondviselésében.
11. Hit Istenben, aki megjutalmazza a jókat és megbünteti a gonoszokat, mindenkivel cselekedetei szerint bánik.
12. Hit a Messiás eljövetelében.
13. Hit a holtak feltámadásában.

A tizenhárom elv a kinyilatkoztatás értelmezésének az összegzése, egyúttal ösztönöz is a Tórában való elmélyülésre. A judaizmus minden zsidó kötelességévé teszi a tanulást. A Tóra tanulmányozása nem csak a hithez vezető út, nem csak vallási gyakorlat kérdése, hanem már a puszta cselekmény is elsőrendűen vallásos jellegű. Egyetlen más népnél sem találkozunk a tanítás és a tanulás ilyen folyamatos és igényes hagyományával: A Talmud ennek a hatalmas fáradozásnak a gyümölcse.

Jellemző, hogy a diaszpóra legeldugottabb közösségeiben is az első teendő mindig a jesiva (Talmud-iskola) megalapítása volt. Az alija, az Izrael földjére való visszatérés után is az első feladatuk volt, hogy megsokszorozzák a jesivákat, és egymás után létesítettek Izraelben és szerte a világon zsidó teológiai szemináriumokat, főiskolákat. A tanulás elsősorban a Törvény feletti meditáció, amelyre úgy tekintenek, mint életszabályra: a Törvényt ismerni és alkalmazni kell. Olyan tanulásról van szó, amely a cselekvéshez vezet. A zsidó hit csak akkor létezik, ha tökéletesen megtestesül a Törvény által megszentelt és szabályozott életben. A zsidó vallás nem "megváltó" vallás abban az értelemben, hogy a földi életet önmagában is jónak ítéli, és nem pusztán eszköznek az örök élet eléréséhez. Az életet akkor is érdemes élni, ha az ember csak abban reménykedhet, amit itt a Földön kap.

Az ortodox zsidó hisz a Messiás személyében, aki megvalósítja majd Isten országát itt a Földön. A Messiás Isten által felszentelt, nagy hatalmú ember (nem isteni) lény, aki Dávid király leszármazottja. A nem ortodox vélemény szerint az egyszemélyű Messiás gondolata közelít a mágiához; ezért nem egy személy, hanem a "messiás kor" eljövetelére helyezték a hangsúlyt. Az általános vélekedés szerint nagy szüksége van a világnak a megváltásra, amely nem zárja ki, hogy egy személy Messiásként lépjen fel. A zsidóság úgy véli, hogy Isten nem kárhoztatja örök zűrzavarra a világot, és hogy egy napon az emberiség itt a Földön megtalálja a megváltást.

A zsidó élet, zsidó ünnepek
A Tóra előírásainak végrehajtása a zsidó életet egyetlen folyamatos liturgiává alakítja. Parancsai, a "micvák" megszentelik az emberi cselekedeteket. A hívő zsidó élete liturgikus gesztusokban fejeződik ki. Szerinte a természetet Isten teremtette, és az Isten képére teremtett ember cselekedetei is közvetlenül vallásos értékűek. A Tóra előírásainak jó része is közvetlenül kultikus jellegű. Így azután a zsidó élet a mindennapokban és a zsinagógákban is szüntelen szolgálat (avódá), amelyen keresztül "Isten választott népe" végrehajtja alapvető kötelességét. A liturgia megerősíti és kiemeli a zsidó élet szakrális jellegét. Az ünnepekkel és a szimbólumokkal megadja a közösség életének ritmusát.

Két lényeges célja van: a létezés megáldása és az idő megszentelése. A létezés (az élet és kultusz) megáldásának hangsúlyozására szolgálnak a lakásra, az öltözködésre, az étkezésre vonatkozó előírások.

Ezek a kívülálló szemében aprólékosnak és bizarrnak tűnhetnek. Az " áldásokkal ", hálaadó és dicsőítő formulákkal a zsidó liturgia hangsúlyozza, hogy a létezésben a vallás és a mindennapi élet bensőségesen keveredik. Az idő megszentelése (az élet és az idő nagy pillanatai) a zsidó liturgia legfőbb tárgya. A családi élet és a közösségi, zsinagóga körül folyó élet ritmusát a hetek múlása és az ünnepek szabják meg. Megemlékeznek Izrael történetének nagy eseményeiről. Istennek a népéért tett cselekedeteire a zsidók úgy tekintenek, hogy azok belső ereje tovább hat, amikor a közösség ezekről megemlékezik. Az idő megszentelése ritmus beiktatásával történik. Napjában háromszor (reggel, délután és este) imádkoznak a zsinagógában, s ezekhez szombat és ünnep délelőtt ún. toldalékima is járul. A mindennapok ritmusa körül fejlődik ki a zsidó naptári év ritmusa. Az egész év a moádim, a zsidó liturgia szent napjai köré szerveződik. A legnagyobb zsidó ünnep a bibliai eredetű heti munkaszüneti nap, a szombat. Jóformán az egész hét a szombati előkészület jegyében telik. Az ünnep péntek este, naplementekor kezdődik: az asszonyok gyertyagyújtással, a férfiak boráldással köszöntik. Szombat estig, a csillagok- feljöveteléig tart. Jellemző szertartása a szombat délelőtti istentisztelet a zsinagógában, ahol a Tóraolvasás (lejnolás), magyarázat és ima a legfontosabb és legjellemzőbb szertartás. Délután kulturális összejövetelt szokás rendezni. Szombaton a hívő zsidók beszüntetnek minden munkát, és Istenről elmélkednek. Az ünnep végét a csillagok feljötte jelzi. A zsinagóga élén - a rabbi áll: ő vezeti az istentiszteletet, prédikál és tanít. Istentiszteletre egyébként csak akkor kerülhet sor, ha legalább tíz, vallási szempontból nagykorú (13 éven felüli) izraelita személy van jelen.

Az ima természetesen nemcsak a zsinagógában van jelen, hanem a magánéletben is. A hívő zsidó ilyenkor fejére sapkát tesz, vállára a 613 megtartandó parancsot jelképező imasálat, homlokára pedig a filaktériumot helyezi, amelyben a Tóra legfontosabb parancsolatainak szövege található.

A gyermek születése nagy örömet jelent a hívő zsidók számára, mert Isten szaporodásra vonatkozó parancsának teljesítését látják benne. A fiúkat nyolc nappal a születésük után körülmetélik. Ez az Ábrahámmal kötött szövetség és az Izrael népéhez való tartozás külső jele. A zsidó fiúgyermek 13 éves korában, a Bar Micvá szertartás keretében válik a judaista vallás nagykorú tagjává.

A házasságok a zsinagógában, a rabbi közreműködésével köttetnek. Az esküvői szertartást lakoma követi, amelyen vallási kötelesség a család tagjainak, a rokonságnak részt venni. A földi életből való távozáskor a halottakat fehérbe öltöztetik (ez a zsidóknál a gyász színe). Az elhunytakat úgy helyezik a sírba, hogy arca kelet (Jeruzsálem) felé nézzen. A halott utolsó útjára való elkísérése szintén fontos vallási kötelessége a hozzátartozóknak, barátoknak.

A Zsidó év legjelentősebb ünnepei
- Az őszi főünnepek a kétnapos újévből (ros hasaná) és az ezt tíz nappal követő engesztelés napjából (jom kippur) állnak. Az újév (harsonák ünnepe) az Istennel való örömteljes találkozás napja. A világteremtés hagyományos évfordulóján tartják. Ekkor szólal meg a zsinagógában a kosszarvból készült ősi kürt, a sófár, megtérésre szólítva fel a bűnösöket. Az engesztelés napja a bűnbánat és a kiengesztelés ünnepe, a zsidó vallás legfontosabb és legszentebb, legnagyobb ünnepe, a szombatok szombatja. Ez az ünnep egész napos böjttel jár. Az ünnep megemlékezés arról, hogy Mózes jom kippur napján tért vissza a néphez a Sínai-hegyről, és Isten bocsánataként engesztelést hozott övéinek. A három zarándokünnep egyben természeti és történelmi emléknap. Ezek a napok onnét nyerték hagyományos nevüket, hogy hajdan ilyenkor, évente háromszor Izrael népe elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy a szentélyekben közösen tartsák meg a Tórában előírt ünnepet. Az öröm megnyilvánulásai voltak ezek. Imádkoztak vagy hálát adtak a termésért, és egyúttal emlékeztek a zsidó történelemre, az isteni csodákra.

- A pészah, a tavaszi zarándokünnep (zsidó húsvét) az aratás kezdetének ünnepe, egyúttal az egyiptomi kivonulás évfordulója. Ilyenkor fogyasztják a "kovásztalan kenyeret", a pászkát. Örömteljes családi ünnep. Az ünnepköszöntő estén (széderest) lakoma közepette mesélik el a fiatalabb nemzedéknek a kivonulás, az egyiptomi rabságból való szabadulás csodás történetét.

- A savuot a pünkösdnek megfelelő ünnep, az új kenyér és a zsengék örömnapja, s egyúttal a Sínai-hegyi Tóra-adás emlékét idézi.
- A szukót, a sátrak ünnepe a harmadik zarándokünnep, az őszi betakarítás alkalmából rendezik. A negyven évig tartó pusztai vándorlásra emlékeztet. Az Isten jóságáért és szabadításáért való hálaadás napja. Ilyenkor a vallásos zsidók "feljönnek" Jeruzsálembe, és a siratófalnál közösen ünnepelnek.

- A legfontosabb két örömünnep a decemberi hanuka (felavatási, templomszentelési ünnep), amikor a makkabeus szabadságharc (Kr. e. 167-164) emlékére nyolc napon át gyertyákat gyújtanak. Ekkor emlékeznek a megszentségtelenített jeruzsálemi templom Makkabeus Júdás által történt újjászentelésére.

- A kora tavaszi purim ünnepe (sorsolás) az Eszter által kieszközölt isteni szabadítás örömünnepe. Farsangszerű mulatozással jár együtt. A legtöbb zsidó böjt- és gyásznap Jeruzsálem pusztulására emlékeztet.
Gondolkodom
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.