Luther Márton a "Nagy Káté"-ban azt írja, hogy ezek a parancsolatok kifejezetten a zsidóknak szólnak, de azért minket is illetnek. Ezek a parancsolatok nem a paráznaságot, vagy a lopást tiltják, hiszen azt más parancsolatban már megtiltotta a Teremtő. Ezek a parancsolatok felebarátunk javai, házassága megkívánásának tilalmát foglalják magukba - tehát az irigységtől óvnak...

Luther Márton a "Nagy Káté"-ban azt írja, hogy ezek a parancsolatok kifejezetten a zsidóknak szólnak, de azért minket is illetnek. Ezek a parancsolatok nem a paráznaságot, vagy a lopást tiltják, hiszen azt más parancsolatban már megtiltotta a Teremtő. Ezek a parancsolatok felebarátunk javai, házassága megkívánásának tilalmát foglalják magukba - tehát az irigységtől óvnak.

A zsidó társadalmi rendben nem ismerték a család szót. Az emberek együtt éltek a családfő hatalma alatt. A feleség, gyermekek, unokák mind a család fejének mintegy tulajdonát képezték. Az egy közösségben élők feladata volt, hogy segítsék egymást. Szokás volt, hogy az elhalt feleségét fiatalabb testvére mintegy megörökölte. A szűk, apából, anyából, gyermekekből álló család csak a középkor vége felé különült el, jóval a nemzetségi társadalom felbomlása után. Ha viszont a parancsolat erre, a régmúlt ködébe veszett életformára utal, akkor mi ebben a tiltás ama emberére.

Isten társadalmi lénynek teremtette az embert. Egyenként, miként a nádszál, az emberek gyengék, ha azonban a társadalom emberek sokaságából áll, akik egymást kiegészítve élik napjaikat, teremtik meg földi életük alapját, óriási erőtöbblettel rendelkeznek. Ha valaki kiszakad ebből a körből, elveszik. Nem lesz képes tovább önmagát fenntartani. A szabadelvű gondolkodók individualizmust hirdető eszméi azért nem tudtak teljes egészében érvényesülni a nyugati társadalmakban, mert az emberek megérezték, hogy az emberi lét emberek közösségét, egymással együttműködő társadalmát jelenti.

Mózes zsidóknak adott parancsolatai még csak a zsidók egymás közötti szolidaritásáról szóltak. Jézus Krisztus ezt a szolidaritást kiterjesztette a keresztyén népek közösségére is. Mózes a zsidók egymás közti kamatvételi tilalmáról, a zsidó szolgák egy idő utáni felszabadításáról szólt, Krisztus már csak az Istennek és az Ő népének szóló szolgálatot mondta helyesnek, a keresztyén ember közösségi feladatait hangsúlyozta. Ennek alapján a protestáns egyházak egyházi szervezetüket alapvetően a közös felelősségre építették. Napjainkban a katolikus egyházfő is a társadalmi szolidaritást helyezte szociális tárgyú enciklikái legfőbb tanításává.

A magyar társadalomban gyakran előfordul a "ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is" gondolkozás. Irigyeljük felebarátunk sikereit, vagy nem tudjuk elfogadni, hogy a velünk megtörtént káreset más boldogulására nincs hatással. Természetesnek tekintjük a munkánk sikere, vagy csak a vak szerencse által birtokunkba jutott javakat, ritkán fordul meg fejünkben, hogy ezt felebarátainkkal megosszuk.


A protestantizmus korai századaitól fogva természetes volt, hogy a protestáns kollégiumokból kikerült hallgatók, miután az iskola által átadott tudást kamatoztatták, volt iskolájuknak, illetve az ott tanulóknak erejüktől függő segítséget adjanak. Egészen az elmúlt századig ezért fordulhatott elő, hogy a döntően katolikus országunkban az iskolák többsége valamelyik protestáns (általában református, vagy evangélikus) egyházhoz tartozott. De a gyülekezetek működése során is hangsúlyos volt a tehetősebbek támogatása. Amíg a katolikus egyházban a társadalmi szolidaritás lovag- vagy szerzetesrendek feladata volt, a protestáns felekezetek az egyház megalapozásául szolgáló gyülekezeteken keresztül gondoskodtak kevésbé szerencsés testvéreikről.

Napjainkban a társadalmi szolidaritást szinte teljesen háttérbe szorította az anyagi javakért való küzdelem. A társadalom számára igazi sikert az jelent, ha valaki szükségletein felül is képes kivenni részét a fogyasztói társadalom javaiból. Az olyan embert, akinek az a természetes, ha ő gyarapodik, felebarátai boldogulása hidegen hagyja.

Érdekes, ahogy Luther a "Nagy Káté"-ban kifejti: "Látnivaló tehát, hogy az utolsó parancsolatok nem azok számára szólnak, akik a világ szemében is gonosztevő fickók, hanem éppen az ú.n. jó embereknek". Ezek az emberek törekednek arra, hogy a világ szemében is jónak becsületesnek tűnjenek, akik az előző parancsolatokat is megtartják. Ma is vannak ilyen emberek. Nem feltétlenül a legtehetősebbek. Adni, segíteni nem módosság kérdése. A jó szándék az, ami a Teremtőnek tetsző. A keresztyén ember nem azért segít, mert lehetősége van rá, hanem azért, mert az hitéből következik, nem valakinek, hanem Valakiért.

Erdélyi Károly
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.