I. István király államférfiúi bölcsességét bizonyítja mindaz, amit a magyar nép összekovácsolása és megmentése érdekében tett. Ez irányú lépései közé tartozik a kereszténység felvétele is. Több évtizeden keresztül alkalmazott kemény törvényekkel igyekeztek kiirtani, megsemmisíteni mindent, ami a keresztény hit terjesztésének útjában állt...

A boszorkányok szerepe

I. István király államférfiúi bölcsességét bizonyítja mindaz, amit a magyar nép összekovácsolása és megmentése érdekében tett. Ez irányú lépései közé tartozik a kereszténység felvétele is. Több évtizeden keresztül alkalmazott kemény törvényekkel igyekeztek kiirtani, megsemmisíteni mindent, ami a keresztény hit terjesztésének útjában állt.

I. István király törvénykönyvében ez olvasható:
" Tanácsi végzésből vetettünk nagy rettentő tilalmat az ördöngősöknek és bűbájosoknak, hogy senki bűbájjal, vagy ördöngős tudománnyal egy embert az eszéből kiforgatni vagy elveszteni ne merjen.
Ha pedig jövendőmondók találtatnának, akik hamuban vagy más e félében mesterkednek, igazítsa meg őket a püspök ostora."


Később Szent László ugyancsak a püspökre bízza, hogy miként lakoljanak a lator asszonyok és boszorkányok. Könyves Kálmán szünteti meg üldözésüket kimondva: "..hogy boszorkányok nincsenek". A későbbi évek boszorkánypereiből jól tudjuk, hogy továbbra is "léteztek".

A boszorkányok is védekeztek az új hit, a kereszténység ellen. Azzal tették "hatástalanná" az imát, hogy fordítva mondtak el az általuk ráolvasásnak tartott szöveget. Ez a tevékenységük is elárulta, hogy hatalmukat a túlvilági tükörkép világból merítették.

Ellentétben a táltosokkal és boszorkányokkal, a közösség jólétéért bemutatott áldozatot nem a kuruzsló, hanem a közösség feje, vezetője végezte. Mint ahogy már említés történt, a kuruzsló és a boszorkány (javasasszony) mindig csak egyének számára tudott közreműködni a túlvilági rokonokkal. Ennek eredményeként a közösségekben soha nem jutottak jelentős befolyáshoz, hatalomhoz. A honfoglaló magyar nép életében irányítóként soha nem vehettek részt. Csak ha baj volt, akkor fordulhattak hozzájuk az egyes emberek. A táltosok között is legnagyobb tekintélye a fejedelem táltosának volt.

A fővezér - és később annak utódai - mint vérszerződésben is megerősített legfőbb családfő felelt az egész nép sorsáért, ennek megfelelően szinte korlátlan volt a joga, hatalma és tekintélye. Ő volt a NAPISTEN fia és csak személyesen ő érintkezhetett a túlvilági erőkkel. A fejlődés kezdetén a fejedelem maga volt a sámán is, vagyis a vallási főhatalom is személyében testesült meg. Ezt szentesíti az a régi legenda, miszerint Emese álmában egy turul madártól fogant meg, s így szülte meg a magyar nép jövendő vezérét, akit ennek folytán Álmos névre kereszteltek. Később Álmost - áldozatként - megölték, hogy vele a nép bűneit, a túlvilági istenek felé megváltsák,
a haragvó istent kiengeszteljék.

I. István korában már emlékezni sem nagyon akartak arra, hogy a Kárpát-medence megszerzése, birtokbavétele, milyen vallási szertartások közepette ment végbe. Az akkori néphit szerint először a föld szellemi tulajdonát kellett megszerezni, majd azután a földi valós, fizikai birtoklást. Ez a folyamat a következőképpen ment végbe:
A felderítők mintákat hoztak Szvatopluk szláv fejedelemtől. Földet, füvet és vizet. Ezeket egy ünnepélyes szertartás keretében, az ősöknek bemutatott áldozat során felajánlották a túlvilági isteneknek. Az áldozat bemutatása során egy kövér fehér lovat is feláldozva (belsőségeit, zsigereit tűzön elégették, húsát közösen elfogyasztották ) három napos lakomával megszerezték a birtokbavétel jogát őseinktől. Az áldozat bemutatása - a törzsekből meghívott vendégek jelenlétében lármás szertartás keretében zajlott. Árpád a hozott földet, füvet és vizet az egybegyűltek előtt bemutatta, megkóstoltatta, majd ivókürtjét a magasba emelve, kérte az egek urát, az ősök szellemét, hogy örökre adja nekik azt a földet. Erre a jelenlévők nemzetségük nevében háromszor hangosan kiáltották, hogy úgy legyen. (huj, huj, huj)

A honfoglaló magyarok hitvilágába mélyen beletartozott az ősök tisztelete. Ez mindenek előtt abban nyilvánul meg, hogy az új zsákmányt, vagy annak egy részét fel kellett ajánlani az ősöknek. Az áldozat bemutatása mindig a nagycsalád fejének kötelessége volt, aki ebből a túlvilági szellemekkel való érintkezésből különleges erőt merített. Hittek az így szerzett különleges erő tovább adásának erejében és lehetőségében. Így érthető meg a kézrátétel gyógyító erejének tudata, az atyai áldás szükségességének ismerete. Ebből az elgondolásból maradt ránk az
I. István király szent kezének levágása, bebalzsamozása és ereklyekénti tisztelete.

Ezen a néphiten alapszik ma is a főpapi áldás csodálatos erejében való hit, avagy a szólás-mondás is:
"Adja rá atyai áldását!


Balázs Tibor
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.