Régen úgy tartották, hogy nem csak az egy óra kerek, nem csak az egy esztendő, hanem az emberélet is kerek. A mai világszemléletünk egészen más természetű, az lineáris idő. Ez okozza a mai embernek azt a félelmét, amit halálfélelemnek hívunk. Valójában azonban nem halálfélelemről van ilyenkor szó, hanem pusztulás-félelemről.
A régi ember a halált az utolsó átváltozásnak tartotta, és készült is a halálra. Abban az időszemléletben, ami az emberéletet kereknek hitte, elképzelhetetlen volt, hogy az ember egyszer csak eltűnjön. A régiek azt is tudták, hogy az esztendő körforgásának, a 12 íze-zamata, amit a Nap ad számunkra, az nem csak az esztendő körében valósul és adja életünknek a tartalmát, hanem az ember életén belül is megvalósul.
„Kerek Isten fája, szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágán 52 virága
52 virágán három aranyalma
aki kitalálja, hull az áldás arra.”
Ez az esztendő Adventtel kezdődött. Advent hat hetes előkészület volt a fény születésére (nem András utáni vasárnappal kezdődött, hanem szent Mártonnal, ami november 11.-én van). Szorongást hozó sötét napok ezek, egyre alacsonyabb pályán araszol kint a Nap, és egyre alacsonyabban araszol Bennünk is, persze. És mivel az élő fény kevés, ezért szorong az ember. Száz és száz játék adta lehetőségét ismerte a régi ember, hogy az ember összeszedje magát és fölkészüljön a Nap születésére, Jézus által személyesült Karácsony titokzatos éjszakáján.
Nos, ez az időszak, ami a Nyilas időszaka, ami a keleti állatövi rendszerben a lónak, a fehér lónak az időszaka. Ez az emberéletben a magzati állapot. Amikor magzati állapotban van a gyermek az anyja méhében teljes védelemben, a teljes fényes sötétségben. Igen, fényes sötétségben, az anya okán, aki minden porcikájával figyel a Napra, világosságban van. Mindent megkap a fényes sötétségben, amire neki, majd felnőttként, szüksége lesz.
Ez az állapot a várakozás, a készület állapota. A fény születésének az állapota ez az ember életében is:„minden gyerekkel napocska, csillagocska születik a világba”.
A születés időpontja, a Baknak felel meg- képletesen a Nap születésével azonos.
12 nap jut csak neki, mert Vízkeletkor már a Vízöntő kezdődik.
Ez a rövid időszak a csecsemő életében is jelen van: a Bak, köztudottan az, ami tele van hurkos kötéssel, a csontot, a csontosságot a kötést idézi meg. Ez az időszak jelen volt az ember életében, mert a régiek a kisgyereket 6-9 hétig szoros pólyában tartották. mai kutatások szerint, az a gyerek, akit pólyában tartanak, az könnyebben szocializálódik, mint, akit szabadon tartanak. A régiek azt tartották, hogy kell ez a szoros – a Bak időszakával összhangban lévő kötés – mert a lélek hozzá kell, hogy szokjon a testhez.
Érdemes odafigyelni az emberélet körének végére, ami a Skorpióban következik be- amikor meghal az ember, akkor is lekötötték, gúzsba kötötték a halottat, hogy ne kapkodjon az elszálló lélek után. Itt is két fontos tudás maradt meg számunkra is. Hadd mondom el, hogy a magyari tudásban is jelen volt az, hogy az ember élete fénytől fényig tart. Hiszen napocska születik a gyerekkel, de, ha meghal, akkor is csillag születik. Amikor a fényességet itt kell tartani, akkor kell ez a szoros 6-9 hetes pólyakötés. Amikor a fényességnek vissza kell mennie a Teremtőjébe, akkor azért kell ez a szoros kötés, hogy ne kapaszkodjék.
Aztán utána következik az esztendőkörös változás - rendben a Bak időszak után, a Farsang időszaka, a Vízöntő – a Majom a keleti rendszerben. Ez három éves korig érvényes az emberéletben, addig a gyerek szó szerint majomkodik: négykézláb jár, mindent lerámol, és utánozza apját-anyját. Törzsi közösségek asszonyai a testükre kötve hordják a gyereküket, mint a majmok, a magyar paraszti és polgári társadalomban is ott volt a gyerek három éves koráig az anyja közvetlen környezetében.
Halak: kettős, az áldozati halál időszaka. A Skorpióban a növény halálra adja magát, mint a földbe vetett mag. De ebben az időszakban jelen van a csírázás is. 3-7 éves korig a gyerek a csíra. Alig várja, hogy a fölszínre kerüljön. Egészen hét éves korig az osztatlan szent időt éli. A régi ember fogalmazásában, ez az Isten-tenyerén-létet jelenti.
3-7 éves korig az osztatlan szent idő kezd moccanni, éppen azért mert a gyerek már szeretne felnőtt lenni. Nem egy évvel öregebb gyerek szeretne lenni, hanem felnőtt. De ez a felnőtté válási óhaj, ez a szárba-szökkenési óhaj a kisgyereknél, ez párosul azzal, hogy téridőn kívül van jelen. Manapság nem tartjuk tiszteletben az osztatlan szent időt, és ez igen nagy baj. A falusi gyerekek ilyenkor már kimentek az utcára, ott összecsomolyodtak, és játszottak. A játék alkalmat adott arra, hogy a természetes kiválasztódás elkezdődjön. Minden játéknak volt vezetője. Volt egy olyan vezetője, akit feltétel nélkül elfogadtak. Itt már megméretik a gyerek, a játékban méretik meg. A felnőtt 7 éves koráig semmilyen – semmilyen! – feladatot nem adott neki. A kisgyerek azzá válhatott, amivé lesz.
Azzá vált, amit a játékban tett. Gyerekségében erősödött. A mai gyerek osztatlan idejét már szétszabdaljuk időszakokra.
Kos: a sok-sok csíra fölszínre jön, a sok rügy kipattan. Ekkor szükségképpen le kell lépnie az Isten tenyeréről a gyereknek. Ez az az idő, amikor hirtelen megérzi az időt és érdekelni kezdi a tér is. Mi a fönt? Mi a lent? Mi az ott? Együtt érzi meg az időt és teret. Addig egyetlen összefüggő világ volt, most darabokra hullik az idő érzetétől és a tér tagoltságától. A régiségben ekkor beavatták a gyereket a halálba. Az idő hozza a halált. Hét éves korig nem lehetett a közelébe a halálnak, nem mehetett temetésre, még tulajdon anyja mellett sem virraszthatott. Hét éves korban viszont beavatták a halálba. Én kispolgári családban éltem, kertes házban két hízót neveltünk, mi voltunk a disznópásztorok. A disznó nagyon tud szeretni. Ezt le kellett vágni Karácsony előtt.
Hét évesen nekem kellett tartani a tálat a vére alá. Majd beleájultam. A lányokat is hasonló képpen avatták be a halálba: régen minden vasárnapon húsleves kellett legyen az asztalon. Istennek bemutatott szárnyas áldozat. A lányoknak a tyúkok nyaka alá kellett tartani a tálat. Ettől kezdve kötelező volt részt venni a halotti szertartáson. Segítségül pedig a gyerek kapta a meséket, legendákat, képi beszédet, ami a szétesett tér-időt újra összefogta.
Bika – minden megújul a Húsvét időszakában, de minden tövében erősödik. 10-12/14 évig a gyerek nem akar növekedni, tövében szedi össze magát. Ekkor kezd kíváncsi lenni arra, hogy ki az én apám, ki az anyám, kik a rokonaim, mi az, hogy magyar. Legkényesebb időszaka az ember életének: az Ikrek – a szárba szökkenés időszaka. Az ami eddig tövében erősödött, az most szárba szökken.
Nézzük csak, lássuk is, hogy egyszerre a kicsi nagy lett.
Urunk Mennybemenetelének ideje. Mindenki fényes új ruhában a Teremtő után megy. A kamasz gyerek is ilyen, szárba szökken. Két tulajdonsága, a hirtelen növekedés, és az ütközés. Ő már nem gyerek, ő még nem felnőtt. Nem találja helyét a társadalomban. Ütközet ez úgy is, hogy a szárba szökkenés okán, igazlátóvá válik. A kamasz látja a szüleit, a társadalmat. Kamaszkorban régen, mise után, a templom előtt igazlátó gyűléseket tartottak. A lélek emelkedése, szinte lét fölé emelkedése okán, alkalmas örök barátságok kötésére is.
Előkészület a mennybéli állapotba.
A lélek lét fölé emelkedésének időszaka. A kamasz kinéz a családból, ez belső késztetés. Kívül keres mintát. Ilyenkor kell neki megismerkedni a személyes istennel. Isten személyessége kettős: apaként adja törvényét, de anyaként szeret bennünket. Szent időben, szent helyen, közösen megmerültek a szent forrás vízében.
Rák: ez isten terített asztala. A személyes istennel megismerkedő fiatalok összeházasodnak, fészket raknak. Új házat építettek, ahol asszonynak és embernek áldozattá kellett válniuk.
Oroszlán: Nap megérzi, hogy lefele ballag az égi mezőn, és igen kemény lesz. A kánikula ideje. Aki nevelte, érlelte, most tövét szakítja a növénynek. Urunk színeváltozásának ünnepén a régi ember hite szerint, töve szakad minden növénynek, bennünk is. Nem szünik meg az élet, magban, gumóban sűrűsödik. A nap uralma, az uralkodó időszaka.
A klimax állapota-sokkal inkább a férfiakat érinti. Az emberélet felén túl mindenki megérzi, hogy a lefelé ballagás kezdődött el. Ekkor tombol igazán, kocsmázik, verekszik. Ha az asszony ilyenkor nem tud letérdepelni, akkor a férfi szétcsapja a családot. Ha le tud térdepelni megalázkodás nélkül, akkor királyivá nemesedik az erő, és ura mellett az asszony nagyasszonnyá válik. Ugyanez történik a természetes környezetben is. A töveszakadt növény megóvja a termést, nehogy a tűző nap tönkretegye – Mária védő-óvó nagy köpenye óvja.
Szűz –az öreg ideje: már közel van a Teremtőhöz. Beéri kevés étellel, ruhával, nyelveken tud beszélni – ha elfogadja korát. Életében először megérti a feleségét. Az ember már nem akarja átváltoztatni. Ilyenkor megérti a gyereket, megérti a környezetet. Nem föltétlen ért egyet, de megérti.
Türelem időszaka. A kisgyereknek nagy szüksége van az öregszülővel töltött időre - a még szűz, a már szűzzel. Kezd az osztatlan szent idő birtokába kerülni újra.
Mérleg - vén-kor: amikor már betakarított az ember mindent. Mérlegre állni muszáj. Bármilyen a világnézetünk, mérlegre kell állnunk. Elkezd szabadulni mindentől, nem csak a testi vágytól, a szellem vágyakozásától is, a jószágtól, a háztól, a könyvtől, amit írt, az asszonytól, a gyerekektől. Készülnünk kell a menyegzőre.
Skorpióban: lecsupaszul minden, rokona a halál. Teljesen lecsupaszul a test – Keleten sas és kígyó a jele. A sas elrepül. Ez a menyegző. Halálra készülés, a lélek elengedésének szertartásai, velőt rázó siratóénekek közepette három nap alatt eltávozik. Nem maradhatunk itt lélekbe szorulva
Nyilas - köztes lét időszaka, a tisztítótűz. Hogy mielőbb visszatérjen az égi útra, a tejútra, a lélek útjára. Itt születik a nap minden télen. S amikor Karácsonykor az élet kereke befejeződik, megtisztulva ott távozik vissza a Teremtő örömébe
Molnár v. József
Régen úgy tartották, hogy nem csak az egy óra kerek, nem csak az egy esztendő, hanem az emberélet is kerek. A mai világszemléletünk egészen más természetű, az lineáris idő. Ez okozza a mai embernek azt a félelmét, amit halálfélelemnek hívunk. Valójában azonban nem halálfélelemről van ilyenkor szó, hanem pusztulás-félelemről.
Tetszett a cikk?



