A kínaiak képzeletében az emberi szervezet a világ kicsinyített másaként élt. Úgy képzelték, hogy az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok a világot alkotó elemek változásaival kapcsolatosak: az ember - a világképük szerint - egységben áll a természettel.
A szervezetben is ellentétes erők harca folyik, ezek ingadozása, kimenetele határozza meg az egészséget, illetve a betegséget. A két fő erő a jang ( aktív, meleg, száraz, férfias) és a jin (passzív, hideg, nedves, nőies). Egyensúlyuk biztosítja az egészséget.
A diagnosztikában nagy jelentőséget tulajdonítottak a pulzus vizsgálatának. A kínai orvos kifinomult tapintásával több, mint százféle érverést különböztetett meg. (Szemben a tibetiekkel, akik egyes források szerint, több mint ezret ismernek.)
További diagnosztikus következtetéseket vontak le a nyelv, valamint a testnyílások vizsgálatából. Vizsgálták a szájat, szemet, fület, orrnyílásokat, végbélnyílást és az ürüléket (székletet, vizeletet). A vizelet ízéből (édeskés, savanykás, stb.) következtettek bizonyos betegségekre. Bonctani és élettani nézeteik összefüggenek kozmológiájukkal. Világnézetük analitikus: aktív erőre (le), és passzív anyagra (ke) bontják a mindenséget. Az anyag öt elemből áll, amelyet azonban kétféle tulajdonság határoz meg: pozitív-férfias (jang), és negatív-nőies (jin). Az orvos kötelessége, hogy betegében az uralkodó tulajdonságot felismerje.
A test főszervei a szív, tüdő, máj, vese és bél, melyek különböző színt produkálnak: vöröset, fehéret, kéket, feketét és sárgát. Belőlük ismerhető fel a betegség székhelye. A szervek egymással összeköttetésben állnak. Már a régi orvoslásban is úgy gondolták, hogy a szervek táplálója a vér, mely a vénákon keresztül szállítja - és ez az, ami a mi európai gondolkodásunknak furcsa - a pozitív és negatív tulajdonságokat. A régi kínai orvoslás szerint pulzus oka a meleg, s mivel minden testterületen más és más a meleg mennyisége, a pulzus is ennek megfelelően változik.
A betegségek okai külsők és belsők. Külső okok a szél, a hőmérsékletváltozások, a nedvességi viszonyok, a táplálékhibák, fáradtság, mérgek, rovarok és csúszómászók; az emberben létező okok: a szenvedélyek, a gond, a félelem, érzelemhullámzás.
A diagnózis legnagyobb részét a pulzustapintás képezi, a nálunk szokásos mellkas kopogtatás a náluk ismeretlen. Anatómiai és kórbonctani ismereteik híján nem tudták fölismerni a máj, lép, tüdő, szív és vese bajait.
Növényi alapú gyógyszereket használnak, és a komponensek hatását nem kutatják. Sajátos nézet, hogy minden főszerv olyan színű orvossággal kúrálható, amilyen színűvé a szerv a bőrt festeni tudja. Leghíresebb növényi gyógyszerük, melyet a gazdagok naponta isszák, a gin-seng gyökér. Afféle általános csodaszernek tekintik, erősítőnek, tisztítónak, de alkalmazták TBC, vérszegénység, lázas betegség esetén is. Kedvelt gyógynövény volt a citrus, kámforfa, rebarbara, indiai kender, fiatal bambuszhajtások, tea, hagymát, bürköt, a fák gyantáit, stb. Az állati eredetű gyógyszerek közül ismeretesek voltak: a foltos szarvas agancsa, a mósusz, az állati máj és velő, de különösen nagyra becsülték a tigris belsőségeit és vérét, a tigrisfogat, a hosszú élet elérésére pedig macskaagyvelőt krizantém virággal, az örökélet jelképével. Vérköpés esetén csontenyvet adtak. Patikájukban értékes a vas, az arzén, melyet golyva, köszvény, malária esetében adagolnak, valamint a szifilisz ellen a higanyt. Ezen kívül ásványi gyógyszerként antimont, ként és magnéziumot is használtak. Bőrbajokban kénes fürdőket rendelnek.
A kúra jelentős része a varázslás és talizmánok viselése.
A bonctan elhanyagolása kihat a kínai sebészetre is. Viszont nagy súlyt helyeztek a betegségek megelőzésére, a tanácsok általában a helyes életmódról szóltak. A táplálkozásnak különleges figyelmet szenteltek, mert "a betegség a szájon keresztül hatol be". Arra törekedtek, hogy az egész szervezetet megerősítsék. Ezért diétát, masszázst, napfürdőt, vízgyógyászatot és gyógytornát alkalmaztak.
Akupunktúra
A kínai gyógyászat sajátos és mindenre használt gyógyító eljárása az akupunktúra. Ezt hosszú fém, esetleg csonttűvel végezték, olykor egész mélyen szúrták a testbe. A kínai orvos szerint az akupunktúra ismét helyreállítja a szervezet megzavart vér-és nedvkeringését. Minden betegségnek megvan a pontos akupunktúrás helye (körülbelül 400) pont. Rendkívüli ügyességet és gyakorlatot igényel. Főleg idegzsábák és rheumatismus eseteiben alkalmazzák, sokszor sikerrel.
Égetés
Másik hasonló és jellegzetesen kínai gyógymód a moxa vagy moxibustio, az égetéses gyógymód. Szárított ürömből készített golyócskát meggyújtanak és azt a bőr bizonyos pontjaira nyomják, így égési sebeket ejtenek a bőrön, melynek szintén gyógyító hatást tulajdonítanak.
A vallás szigorúan tiltotta a test megcsonkítását. Ha elkerülhetetlen volt az amputáció, a levágott végtagot gondosan meg kellett őrizni, és a beteg halála után vele együtt eltemetni.
A szülészet alacsony színvonalú, a bábák dolga Kínában időtlen idők óta. A vajúdó nő az előfájások idején ágyba fekszik, időnként kis sétát tesz a szobában, hogy a gyermek fejjel lefelé forduljon, mert azt hiszik, hogy a magzat a szülést megelőző utolsó órákban fordul fejre. A torzszüléseket különös mesékkel magyarázzák.
A régi kínai orvoslás használt érzéstelenítő, kábító szereket is, például: mandragórát, ópiumot, hasist, stb. Olykor műtéteket, még mellkasi és hasi műtéteket is végeztek az elkábított betegen. Később azonban a kínai sebészet a vallás tilalma miatt abbamaradt, visszafejlődött.
Összeválogatta: Bucher Katalin
A kínaiak képzeletében az emberi szervezet a világ kicsinyített másaként élt. Úgy képzelték, hogy az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok a világot alkotó elemek változásaival kapcsolatosak: az ember - a világképük szerint - egységben áll a természettel...
Tetszett a cikk?



