
Az anya szerepe
Ha a csecsemő az éjszaka közepén felsír, az anya magához öleli, megszoptatja, ringatja, a testi közelségével biztonságérzetet nyújt számára. Így a baba hamarosan megint az igazak álmát alussza. Más esetben az anya nyugtalan, mert előző este vitatkozott a párjával, idegesen kapja fel a gyermeket, szoptatás közben pedig a konfliktuson rágódik. Ezt természetesen érzi a baba is, ezért abbahagyja a szopást. Az anya idegesen azt gondolja: hát ezért kellett kiugranom az ágyból? Majd idegesen visszateszi a csecsemőt az ágyába, eltart egy ideig, míg álomba sírja magát.
A két példa, amennyiben rendszeresen ismétlődik, örökre meghatározza a gyermek viszonyát az emberi kapcsolatokhoz, és általában az élet minden területéhez. Az első esetben a gyermek azt tanulja meg, hogy bízhat az emberekben, számíthat rájuk a bajban. A második viszont úgy érzi, hogy senki sem törődik vele igazán, ezért nincs is értelme segítséget kérni. A csecsemők többsége természetesen mindkét élményben részesül bizonyos mértékben, az lesz meghatározó, hogy melyik fordul elő többször.
A családi minta
Nagyon könnyű lenne, ha a családi „örökséget” egyszerűen bepakolnánk egy régi kofferba és levihetnénk a pincébe. De a valóságban nem olyan könnyű tőlük megszabadulnunk, még ha szeretnénk is. A tanult viselkedésmintákat három csoportba sorolhatjuk:
- Szeretetkapcsolatok, melyeket szüleinktől láttunk
- Szerepek, melyeket ránk szabtak
- Szabályok, melyeket előírtak számunkra
1. Szeretetkapcsolatok
Nem csak a majmok utánoznak, mi is így tanulunk. A családban sajátítjuk el azokat a képességeket, melyeket felnőttként a kapcsolatteremtésben alkalmazunk. Nézzünk néhány példát. Egy 12 éves kisfiú édesanya agyvérzést kap, ellátásra szorul, édesapja gondosan ápolja. Egy másik gyermek olyan családban nő fel, ahol a szülők egymás közt és a gyerekekkel sem létesítenek fizikai kontaktust a jó éjt puszikon kívül. Egy harmadik esetben mindenkinek joga van hangosan vitatkozni, de valójában egyik sem figyel oda a másikra.
Vajon mennyire veszik át és alkalmazzák felnőtt korukban a gyerekek a szülők viselkedését? Szinte biztosak lehetünk benne, hogy szinte teljes mértékben. A családban tanuljuk meg kifejezni magunkat vagy a szőnyeg alá söpörni a problémákat.
2. Szerepek
Elgondolkodtunk-e már azon, hogy milyen szerepet töltöttünk be a családban? És volt-e drasztikus változás (pl. idősebb testvér halála)? A születési sorrend is igencsak meghatározó. Néhány példa a szerepekre: a bohóc, aki tréfával oldja a feszültséget; a szembesítő, aki nevén meri nevezni a gyereket, az áldozat, aki sajnálatot vált ki másokból; a problémamegoldó, aki mindig tudja kezelni a konfliktusokat; a közvetítő, híd a családtagok között; a gyógyító, aki ápolja mindenki lelkét.
Kapcsolódó cikkek
Ha felismerjük szerepünket, módunk nyílik rá, hogy hatékonyabban végezzük, vagy változtassunk rajta, ha egészségesebb feladatot szeretnénk ellátni.
3. Szabályok
Lássunk néhány tipikusat: Ne fedd fel igazi érzéseidet! Mindig vidd keresztül akaratodat! Soha ne emeld fel a hangodat! Soha ne rejtsd el az érzelmeidet! Ne rejtsd véka alá a sikereidet! Légy mindig önmagad!
Minden családban egyértelmű szabályok uralkodnak, egy részük kimondatlan, de mégis működik. A családi szabályok, melyek megmutatják a helyes viselkedés irányát, akkor is használatban vannak, ha egyesek nem is értenek vele egyet a lelkük mélyén.
Érdemes összeállítani a saját családunkban uralkodó vezérelveket, és el lehet gondolkodni, hogy mennyire befolyásolnak bennünket a mai napig. És ha úgy gondoljuk, hogy nem értünk velük egyet teljes mértékben, kezdődhet a változtatás.



