A keresztény egyházi kommunikáció elsődleges feladata az isteni üzenet továbbadása, a jézusi tanítás megismertetése. Ebben az elmúlt kétezer évben meghatározó szerepe volt a különböző korokban létrejött felekezetek teljes intézményrendszerének.
Ami a katolikusokat illeti, ott az önmeghatározás alapelvei közt az isteni eredet is szerepel, így az egyház teljes mértékben sohasem igazíthatta mondanivalóját a társadalmi elvárásokhoz. Ebből is adódhatott az, hogy a tömegmédiával szemben sokáig bizalmatlanok, ellenségesek voltak. A katolikus gondolkodásban az 1962-1965 között ülésezett II. vatikáni zsinat hozott fordulatot. Ez a zsinat foglalkozott először a tömegkommunikációval és a kapcsolódó feladatokkal. A zsinat elismerte a tömegkommunikációs eszközök létjogosultságát, az emberek információhoz való jogát, és célul tűzte ki a saját tulajdonú médiumok számbeli növelését. A törekvés egyik célja az volt, hogy lehetőség szerint minél több hívő kommunikálja a keresztény értékrendet.

Kihez szól az egyház?
Társadalmi kategóriákban jól körülhatárolható az a csoport, akivel az egyházak kommunikálnak. Egy a Tomka Miklós vallásszociológus által a hetvenes években készített katolikusokra vonatkozó felmérés tanúsága szerint, a magukat egyháziasan vallásosnak tartók többsége idősebb, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező, nem aktív kereső, és ebből kifolyólag anyagi lehetőségeiben is korlátozott ember. Ugyanakkor ehhez rögtön hozzá is kell tenni, hogy a felmérés szerint a többgenerációs értelmiségi családok a legvallásosabbak. Napjainkra ez a helyzet nem sokat változott. Az alacsonyabb iskolai végzettség, szegénység, öregség nagyobb helyhez kötöttséggel és sokszor a kulturális, gazdasági, politikai élettől való elfordulással jár együtt. Az előbbiekből adódik, hogy akik a katolikus egyházi kommunikáció körén kívül esnek, azok a városi, magasabb végzettségű, nagyobb jövedelmű fiatalok. Ez a tény nagymértékben meghatározza az egyházi kommunikáció jellegét.
HarmoNet tipp: Nemzeted hite: A barokktól az új protestáns mozgalmakig - hivatalos és népi vallásosság Magyarországon >>
Az egyházi kommunikáció és a média
A kereskedelmi- és a közszolgálati médiában az egyházak többsége általában a pénzügyi, politikai vitákban kap helyet. Ennek egyik oka, hogy Krisztus megváltását, melyet a hívőnek napi élményként kell megélnie, ebben a közegben nem lehet új hírként kezelni. Az egyházakkal kapcsolatos további információk pedig nagyon nehezen formálódnak hírré, ha pedig azzá válnak, akkor az esetek többségében negatívak lesznek. Fokozottan igaz ez a televízió közegére, melynek fő jellegzetessége a valósághűség, a látvány, a képek dominanciája. Mindezek ötvözve a vágással, montázzsal új valóság előállítására alkalmasak, háttérbe szorítva a szavakat, gondolatokat.

A televízió általában elutasító, az egyházakat negatív színben feltűntető hírei mellett ugyanakkor a reklámokban, filmekben fellelhető egyfajta vallási dimenzió is. Erre vonatkoztak Arno Schilson vallástörténész kutatásai is, aki számos műsortípusban találta meg ezeket a rejtett mozzanatokat. A teljesség igénye nélkül ilyen például a tisztálkodási szerek mögöttes üzenete; a büntetlenség utáni vágy, vagy a filmekben a jók győzelme a rosszak felett.
HarmoNet tipp: Vallásosság Magyarországon - a polgári forradalom vívmányai >>
Mindent összevetve a magyarországi egyházak és vallások szempontjából a pozitív hozadékok egyike, hogy a Magyar Televízió a rendszerváltás óta rendszeresen sugároz vallási műsorokat. E műsorok feladata az ismeretterjesztésen túl az egyházakkal, vallásokkal kapcsolatos hitéleti információk, szertartások, események bemutatása, közvetítése.
A HarmoNeten azonban a Vallásnak egész rovatot szenteltünk! >>
(A cikk Máté-Tóth András-Andok Mónika: Egyházi médiakritika teológiai kritikája, illetve Tomka Miklós: Egyház és kommunikáció c. munkái felhasználásával készült.)
Farmakisz Lajos
Képek: Piqs.de



