A tömjén (latinul thus) egy meleg égövi fa, a Boswellia Sacra kérgéből nyert és füstölőszerül használt illatos gyanta, amely nem más, mint a levegőn megalvadt fanedv. Mondhatnánk úgy is, hogy a fa vére. A Napkeleti Bölcsek három ajándékának egyike. Az egyik legősibb kultikus füstölőszer. Használata a liturgikus cselekményeken nem üres füsteregetés és hókusz-pókusz, hanem az ószövetségi illatáldozat folytatása. A Jelenések könyvének 8,3-4 szakasza szerint a mennyei liturgiával kapcsol össze, jelképezi az Istenhez felszálló hálaimát.
A jó Ománi tömjén
A világ legjobb tömjéne évezredek óta a mai Omán területéről származik. A déli tartomány, Dohfar sivatagjai és hegyei a monszun övezetbe tartoznak, itt termeszti a lakosság azt a mintegy 350-400 ezer fát, amelyből aztán a tömjént nyerik. A régi orvostudomány tisztító és gyógyító erőt tulajdonított neki. A tömjénfüst belélegzése – ezt vallja a mai illatterápia is – a lélekre és a közérzetre egyaránt felemelően és nyugtatólag hat. A természetgyógyászok ezért ajánlják a tömjénfüst inhalálását tudatzavarok és túlérzékenység esetén.
A tömjént a napkeleti bölcsek ajándékai között is megtaláljuk. Ezzel fejezték ki hódolatukat és imádatukat a betlehemi Istengyermek előtt.
A tömjénezés (incenzálás latinul incensatio = tömjénnel való füstölés) a római liturgiában tetszés szerint alkalmazható bármilyen misében, mégpedig öt helyen:
1. a bevonulási körmenet alatt
2. a mise kezdetén az oltár incenzálására rögtön az oltárcsók után
3. az evangélium felolvasása előtt
4. felajánláskor az adományok, az oltár, a pap és a nép incenzálására
5. átváltoztatás után a Szentostya és a kehely felmutatásakor.
A misekönyv általános rendelkezései szerint a római liturgia csak egy thurifert – tömjénvivőt említ, aki egyszerre hozza magával a füstölőt és a tömjéntartót. Nálunk általánosan elterjedt a két thurifer működése (tűz- és tömjénvivő). A bevonulási körmenetben a menet élén haladnak. A füstölő (görögül thuribulum) három láncon függő edényke, amelyben a tömjénezéshez szükséges parazsat tartják. Egy negyedik lánc segítségével az edényke fedelét fel lehet húzni, s így a parázsra a tömjént rászórni. A tömjénezőhöz tartozik a navicula = latinul „kis hajó”, ami egy talpas, hajócskára emlékeztető edény, melyben a tömjént tartják. Fedelének fele kinyitható, s a benne levő kanálkával teszi a celebráns a tömjént a füstölőbe.
Praktikus tudnivalók:
Minden thurifernek illik tudni tüzet készíteni. Ez nem egyszerűen „pirózás”, ennek is fortélya van, amit nem árt megtanulni, mert a jó tömjénezés alapfeltétele a „jó” parázs. Nem elég nyakonönteni a faszenet spiritusszal, ha a mise kezdetén rémülten vesszük észre, hogy nem az „igazi” a dolog. Mindenekelőtt rá kell szánni a szükséges időt, hogy a parázs olyan legyen, amilyen kell. A thurifernek elsősorban időben kell érkeznie, mert ezzel sietni nem lehet.
Tömjén a mágiában és a nem katolikus rendszerekben
A tömjén a lelket és szívet tisztítja és a lehető legalkalmasabb szer arra, hogy meditáció előtt minden oda nem illő dologtól megtisztítsuk vele a helyet. A bibliai hagyomány szerint éppen úgy, mint a törzsi mágiák egyes elemei szerint füstjétől távozik a gonosz, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a tiszte gondolatokat segíti, a zavarodott, kaotikus gondolatokat kirekeszti, füstje segíti a tiszta koncentrációt.
Források: Katolikus kincses kalendárium 1998, Verebényi-Arató: Liturgikus lexikon, Tarzíciusz 1998/2 Mágikus Tudományok Zsebkönyve
A tömjén (latinul thus) egy meleg égövi fa, a Boswellia Sacra kérgéből nyert és füstölőszerül használt illatos gyanta, amely nem más, mint a levegőn megalvadt fanedv. Mondhatnánk úgy is, hogy a fa vére. A Napkeleti Bölcsek három ajándékának egyike. Az egyik legősibb kultikus füstölőszer.
Tetszett a cikk?



