A kutyámnak (továbbiakban Buksinak fogom nevezni, a kutya személyiségi jogainak megőrzése érdekében) néhány hónapja emlődaganata volt, 12 éves, sok mindent megélt már. Úgy gondoltam, hogy itt a vég,

A kutyámnak (továbbiakban Buksinak fogom nevezni, a kutya személyiségi jogainak megőrzése érdekében) néhány hónapja emlődaganata volt, 12 éves, sok mindent megélt már. Úgy gondoltam, hogy itt a vég, félve indultam iskolába a műtét napján. Tisztában voltam azzal, hogy milyen kockázatos ennyi idősen megműttetni egy kutyát, de amikor hazaértem Buksi boldog, megkönnyebbült szemekkel nézett rám, ezek után elmondhattam, hogy milyen stramm kutyám van.

Még ezután következett a szövettan, mely újabb rettegést vont maga után. Sajnálatos módon bekövetkezett, amitől tartottam, a daganat rosszindulatú volt. Buksin szerencsére semmi sem látszott, a műtét hegei is eltűntek már. Ennek ellenére a bizonytalanság jelen volt a családban. Az állatorvos beutalta Buksit egy tüdőröntgenre, ugyanis lehetségesnek tartotta, hogy áttétes a daganat, és ebben az esetben a tüdő a legveszélyeztetettebb.

Elérkezett a nagy nap, Buksit autóba dugtuk és elindultunk az állatklinikára. Szegénykém elszokott már az autózástól, ezért egy kis idő elteltével kidobta a taccsot. A kocsit kitakarítottuk, Buksit megsétáltattuk egy kicsit a friss levegőn – nem volt már sok hátra az útból. Megérkeztünk, a betegirányítóban egy kis fekete cicával várakozott egy fiú, a macsek riadt és kérdő nyávogása mosolyt fakasztott arcomon. „Szegény cicus túlparázza a dolgot” – gondoltam magamban. De a továbbiakban már nem tűnt túl alaptalannak a félelme. Buksit ezalatt beregisztrálta egy igazán állatbarát néni, majd továbbküldött minket a röntgen-házhoz. Beléptünk a váróba, a falakon ugyanolyan reklámok, mint egy emberi kórházban, csak állatokhoz szólva. (fogkefe kutyáknak  rágócsont…) Egy kevésbé szimpatikus nő behívott minket, bekísértem Buksit, de ahogy beértem kiküldtek. Erre mondtam, hogy szeretném én feltenni az asztalra, ottlennék vele, nyugtatgatnám. A válasz: „Erre megvannak a megfelelő embereink.”

Kérdezte, hogy harapós-e, én pedig őszintén megmondtam, hogy igen, tehát ha kimegyek felelősséget nem vállalok érte. Kimentem, féltettem, azt hittem jó kezekben van, tévedtem. Pár perc múlva kihozta egy hatalmas kidobóemberre hasonlító, orvosi köpenybe bújt Frankenstein-paródia. Buksinak a szemei vérben forogtak, hangosan hörögve fuldoklott, szájzára volt, és ezért görcsösen szorította fogaival leesett szájkosarát, eközben barna lé csöpögött a szájából. A feneke körül a szőre tele volt (elnézést a kifejezésért) sárgaszínű fossal, félelmében, szó szerint összefosta magát. Hihetetlenül megijedtem, kérdeztem, hogy mi történt, mi van a kutyámmal stb… Erre ő: „Hát harapós a mi kis kutyusunk, próbált szabadulni, de mi nem engedtük. Most pedig próbál levegőt venni.” Mindezt olyan természetességgel mondta, mintha teljesen normális módszer lenne félig megfojtani valakit, hogy lenyugodjon. Aztán még ő panaszkodott, hogy megharapta a kutya, meg, hogy volt egy fehér asztaluk.

Hát itt már elég cifrákat gondoltam magamban. Igazi állatbarát megoldás, egy kutya megfékezésére. Gratulálok. Buksit ezután sokat simogattam, beszéltem hozzá, de a hajdani vidám kutyus helyén, most egy traumától megtört, megfélemlített állat állt. A röntgenkép sikeres lett, elváltozás nem látható a tüdőn.
S annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megtörve bár, de fogyva nem, él Buksi a hazán.
Mofi
Kisállat simogató fórum

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.