Gyerekszemmel a halálról
"Sokáig nem értettem, hová tûnt a nagymamám. Egy napon engem beadtak az Etuska nénihez a szomszédba, aki "szegény gyermeknek" nevezett és vigyázott rám míg a feketébe öltözött rokonság elment. Temetést emlegettek, de nem tudtam, mit fognak eltemetni, és fogalmam nem volt arról sem, miért kell hozzá feketébe öltözni és miért sopánkodnak mások. Talán pár hónap is eltelt, míg az óvodában egyik gyereknek meghalt a nagymamája és lerajzolta azt a bizonyos temetést. Akkor értettem meg, mi is történhetett. Nehezen tudtam feldolgozni, hogy az én kedves nagyimat betették a földbe. A szüleim errõl soha nem beszéltek velem." Így emlékezik vissza Nóra arra a négy éves kori élményére, mikor elveszítette a nagymamáját. Sok szülõ van, aki valamiféle féltésbõl nem engedi elárulni a gyermeknek a szeretett ember halálának tényét. Nem viszik ki õt a temetésre és nem adnak lehetõséget arra, hogy belül méltó búcsút vehessen attól a személytõl, aki már nincs velünk az életben.
A rituálé szerepe
A temetés nem más, mint rituálé. Ugyanilyen rituálék szerepelnek már a gyermek napi és életrendjében, tehát a rituálék, fõleg a varázslatos elemek megfogják a kisgyermeket és segítségükkel hamarabb átlendül a szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalmán. A testi, fizika magyarázat (megállt a szíve, nem bírta tovább a betegséget és elaludt, stb. ..) valósága sokszor érthetetlen egy kicsinek, mégis szükség van arra, hogy olyan szavakkal, ahogy megérti, elmagyarázzuk a történteket. A rituálé megteremtése - például írjon vagy rajzoljon búcsúzóul a kedves elhunytnak - átsegíti a gyermeket a gondon. A rituáléhoz hozzá tartozik, hogy a rituális üzenet eljusson a címzetthez. A levél, vagy a rajz pottyanjon a virágokkal a koporsóra, vagy a lenti példában szerelõ kisautó, a halott valamely kedves tárgya vigye az üzenetet. A közös és átélt (szégyenérzet nélküli) sírás is rituális szereppel bír. Tisztít és átsegít a gondokon.
Könnyebb a hívõ családoknak?
"Haragudtam az angyalokra, mert elvitték az öcsémet!" - mondja a nagycsoportos Roland. - Most már tudom, hogy nem az angyalok tehetnek róla. Véletlen volt. Az agresszív kisfiút pszichológushoz vitték. Mióta a kisöccse meghalt (kiszaladt egy autó elé, amely elütötte és azonnal szörnyethalt.) Roland rongálta a játékait és nyugtalanná, verekedõssé vált. Szülei mélyen hívõ emberek voltak, a gyerekekkel folyton jártak templomba is. Azt a magyarázatot adták a kis Berci halálára, hogy mostantól az angyalkák játszanak vele, elvitték magukkal. Roland lelke mélyén érzete, hogy szülei vallásos érzületét bántja, ha kifejezi valódi gondolatait az angyalkák ellen, ezért nem szólt. Felgyülemlett haragját és agresszióját a testvére halálát okozó kisautók vad, dühödt, romboló erejû tologatásában vezette le. Bizonytalanná vált, vajon az angyalok mikor gondolják úgy, hogy õ saját maga is jó játszótárs lenne.
Õ ugyanis nem ismert egy angyalt sem, és bármilyen jók az angyalok, mégsem velük szeretett játszani, hanem az öccsével, aki már soha nem jön haza. A pszichológus rendelõjében megbeszélték a valóságos történteket. Roland meggyászolta a testvérét. Rituálisan eltört egy autót (bosszú) és az öccse mellé temette. Az autóban ült az összes haragja, bosszúsága. Megbocsátott. Várja az új kistestvérét, aki valószínû lány lesz, és szép mint egy angyalka. A vallási mítosz tehát csak az igazsággal együtt éri el a megnyugtató hatást.
Hogy mondjam el neki?
A HarmoNet fórumán ez a kérdés gyakran elhangzik. A halál a szülõknek is szinte feldolgozhatatlan tény. Van aki a reinkarnációban hisz, van aki a feltámadásban, van aki abban, hogy a test halálával a lélek is távozik és egyé olvad az Univerzum energiáival. A pszichológus javaslata, hogy a szülõ a gyermek nyelvén próbálja meg elmagyarázni a halál tényét, fiziológiáját, a haláleset körülményeit és az általa igaznak tartott magyarázatot.
Íme néhány példa:
Viki és a nagyi: Nagyi leteszi a telefont és nagyon-nagyon sír. Viki odamegy hozzá, percekig vigasztalja, simogatja õt. Amikor nagyi meg tud szólalni, átöleli az ötéves kislányt. - Meghalt nagypapa. Mondja, majd újra sírni kezd. - Mit jelent az, hogy meghalt? Mikor fog hazajönni a kórházból? - Nem fog soha hazajönni. Jaj, kislányom, mihez kezdjek nélküle? - De miért nem jön haza? Kérdi Viki. Nagyi most érti meg, a kislány életében még soha nem volt haláleset. - Nagyapa meghalt, Vikikém. - Azért nem jön haza? Kérdi Viki. - Igen. Tudod, a nagyapa az én férjem, és a te édesanyádnak az apukája. Errõl már beszéltünk. (Viki figyelmesen hallgat, kezd legörbülni a szája, érzi, hogy valami nagyon rosszat fog hallani és megérti, hogy a nagypapa tényleg nem jön már haza.) Nagyon sokan szeretjük a nagypapát. (még egy kicsit sírdogálnak, vigasztalják egymást) Ezért mindenki megsiratja majd és együtt eltemetjük õt a temetõben, ahol a halottak csendországa van. -Csendország? Igen. Oda költözik a halottak teste, a lelkül pedig angyalkává válik és felrepül a mennyországba a Jóistenhez. (Viki nem nagyon érti.)
Imádkozzunk a Jóistennek, nagymama, hogy küldje õt vissza! Kérlek! (Nagyon elkezd sírni, most értette meg, hogy a történés végleges és visszafordíthatatlan.) Nem fog már visszajönni a nagyapa Vikikém. Tudod, megállt a szíve, ami a test motorja és már nem tudják megjavítani a doktor bácsik sem. Nagyon beteg volt a nagyapa. Most vége a szenvedéseinek. Most nekünk a legrosszabb, akik itt maradtunk nélküle.
Ebbõl az esetbõl Viki megértette, hogy a nagyapa halála a testtel és a lélekkel is kapcsolatban van és nem visszafordítható. Késõbbi kérdéseivel is a nagymamihoz fordult és bártan sírt együtt vele. Megbeszélték, hogy aki gyászol, az sírhat. A pszichológus javaslata nélkül is érezték, hogy az együtt sírás megszabadít. Az események szavakká formálása pedig a valós élmény feldolgozásában segít a felnõttnek is, aki vállalhatja az érzelmeit.
Renáta már elsõs volt, amikor az édesapja halt meg. Ezt a tragikus tényt az édesanyja, Regina mondta el neki, mikor kijött a kórházból.
- Renike, meghalt édesapa. Már soha nem jön haza hozzánk. (átölelte a lányát és sírt.) - Anya, és most hova ment apa lelke? - Most elment beszélgetni Istennel, arról, hogy mit tett jól az életében és mit nem. És ha megbeszélték, akkor a Jóisten lehetõséget ad majd apának arra, hogy újra eljöjjön a földre és jóvá tegye a hibáit és másokat is megtanítson arra a sok jóra, amit tud. - Mikor jön vissza apa lelke? - Ezt csak a jó Istenke tudhatja. Lehet, hogy még a mi életünkben, lehet, hogy nem. - Észre fogjuk venni? Találkozunk vele? - Remélem, hogy szemünk lesz hozzá, hogy észrevegyük õt, ha még a mi életünkben visszatér. (közösen sírnak a gyerekkel) - Mihez kezdünk most, apa nélkül! Kérdezi Regina. - Hová lett most apa? (döbben rá a valóságban is a kislány, és zokogni kezd. Anyukája vele zokog.) - A kórházban maradt, el fogják égetni a testét, mert a testre már nincsen szüksége többet.
A testének hamvait pedig elszórjuk a legkedvesebb helyen, ahol élni szeretett. Szerinted, Reni, hova tegyük? Renáta zokog: - Hozd azonnal vissza az apukámat! - Nem tudom visszahozni. De ha haza megyünk, és erõsen rágondolunk, akkor vele álmodunk és el fog búcsúzni tõlünk, azt hiszem.
Az újra leszületésben való hit is erõsen megtartó erejû lehet a gyermeknél, de kövessük Regina példáját és ne hagyjuk, hogy a gyerek mindenben és mindenkiben az édesapját, vagy szeretett rokonát keresse.
A halál ténye a felnõtt számára is nehezen elviselhetõ. Az eszmélt korú gyermeket, aki már képes végig állni egy temetést, nyugodtan elvihetjük magunkkal. Ha a gyerek tudja, mi történik a temetésen, és tudja azt is, hogy a gyászolók azért sírnak, mert ez természetes velejárója a szeretetnek, nem fogja õt megviselni a temetési szertartás. Sõt inkább segíti, hogy méltó búcsút vegyen attól, aki szerette õt, és akit szeretett. A közeli hozzátartozók halálát nagyon nehéz elviselni, feldolgozni. A gyermekek pedig igen gyakran a felnõttek saját problémáit tükrözik vissza, ezért arra kérlek, ha segíthetek, írj bátran nekem!
Tóth Zsuzsa
Óvodapedagógus, tanácsadó
A halál ténye a felnõtt számára is nehezen elviselhetõ. Ha a gyerek tudja, mi történik a temetésen, és tudja azt is, hogy a gyászolók azért sírnak, mert ez természetes velejárója a szeretetnek, nem fogja õt megviselni a temetési szertartás. Sõt inkább segíti, hogy méltó búcsút vegyen attól, aki szerette õt, és akit szeretett. A közeli hozzátartozók halálát nagyon nehéz elviselni, feldolgozni. A gyermekek pedig igen gyakran a felnõttek saját problémáit tükrözik vissza...
Tetszett a cikk?



