A Gordon-tréningről elfogultan. Talán ezt a címet is adhatnánk ennek az írásnak. A személyes élmény hatása átlüktet sorain. Szerzője gyógypedagógus, aki - mint annyian mások - eleinte csak a sárga könyvet ismerte a kék betűkkel a tetején: TET. A Tanári eredményesség kézikönyve. És persze a testvérét, a PET címűt, ami a szülői eredményességről szól. A Gordon módszer azóta ország szerte ismert és keresett. Szívből ajánlom nem csak pedagógusoknak!

A Gordon-tréningről elfogultan. Talán ezt a címet is adhatnánk ennek az írásnak. A személyes élmény hatása átlüktet sorain. Szerzője gyógypedagógus, aki – mint annyian mások – eleinte csak a sárga könyvet ismerte a kék betűkkel a tetején: TET. A Tanári eredményesség kézikönyve. És persze a testvérét, a PET címűt, ami a szülői eredményességről szól. A Gordon módszer azóta ország szerte ismert és keresett. Szívből ajánlom nem csak pedagógusoknak!

-T.E.T. - Hallottál róla?
-Ó, hát persze! Sárga könyv, kék betűkkel, nekem is megvan!
Ugye, milyen ismerős mondatok? Sok ilyen „ismeretünk” van dolgokról.
Tanítóként, gyógypedagógusként, kapcsolat-párti emberként került a kezembe ez a könyv, talán 1990-91-ben. Akkor találkoztam Klein Sándorral, és a nézetei vonzottak, taszítottak egyszerre. Nagyon emberi, és nagyon amerikai. Így fogalmaztam meg magamnak, miközben többször elolvastam Az intelligenciától a szerelemig című könyvét.
Milyen iskola az, amelyik nem személyközpontú! - dohogtam magamban és hangosan is, de tudtam, más a gyógypedagógia, és más az általános iskola.

És akkor „jött” Gordon, a „tiszta kommunikációjával”, a „kié a probléma?” kérdésével, meg a „nincs probléma” sávjával.
Elolvastam, de alig maradt meg belőle valami.
Tanfolyam is van! - szóltak, de akkor valahogy nem lett belőle semmi.

Akkor!

Aztán elérkezett egy új tanév, új feladatokkal, hittel, lelkesedéssel, a szemléletváltás szándékával. Úgy tűnt, megérett a helyzet egy saját tanfolyam indítására körzetünkben. Jelentkező is volt, éppen elegendő. Tanfolyamvezető is, a legjobbak közül.

És megkezdődött.

Szabályokkal, szabályszegéssel, mosollyal, nevetéssel, gátlásokkal és féktelenségekkel, bizalommal és bizalmatlansággal. Szándék és terv is volt elég: - változni akarok, - nem akarok változni, - jobban akarom végezni a munkámat, el akarok szakadni a munkámtól, és sok egyéb.
Közben voltunk győztesek és vesztesek, és bár nem hittük el igazán a „nincs vesztes” megoldás lehetőségét, de játszottunk, és változtunk. Megismertük a „hamis elfogadás” fogalmát és veszélyeit, egyre többet tudtunk meg magunkról és a csoport tagjairól, miközben gyakoroltuk a „hatékony kommunikáció” technikáját.

Kié a probléma?
Gyorsan szállóigénkké vált e kérdés, melyre én bizony gyakran adtam hibás választ. Újabb építőtégla önismeretem számára. Miért hiszem mindig, hogy az enyém? Miért gondolom, hogy én tudom a jó megoldást?

Egyáltalán, hány jó megoldás lehet?
Nem maradt sok idő merengésre, hiszen jöttek a szituációs gyakorlatok, helyzetek. Beszélni, majd hallgatni, én-nyelvet használni, önfeltáró én-üzenetet, pozitív én-üzenetet fogalmazni, mindezt értő figyelemmel kísérni.

Hát nem volt könnyű. Nagyon elfáradtunk az első nap estéjére, pedig nem volt előadás, csak beszélgetés és játék. Volt, amit nem is akartunk abbahagyni. Mint ahogy a beszédet sem. Micsoda kommunikáció-éhség vett erőt rajtunk!

Tanfolyamvezető Gabink csak mosolygott rajtunk, és segített, hogy továbbléphessünk. Mert az idő nagyon kevés volt. Így utólag különösen kevésnek tűnik a 30 óra, mert alig maradt idő arra, hogy kicsit érlelődjenek a dolgok bennünk. Azt, aki először most, a tréningen találkozott önismereti technikákkal, vagy zárkózottabb volt, kevésbé tudta megérinteni ez a szemlélet vagy lassabban hatott rá.

A belső feszültség levezetése nagyon emberi módon történt meg a csoporton belül. Volt féktelen jókedv csend helyett, szűnni nem tudó kacagás, miközben a másik arcát kellett figyelni, és beszéd, beszéd.
Az emberi szükségletek hierarchiája, a Maslow piramis - nem először hallott dolgok, /még munkaközösségi foglalkozást, kiselőadást is szerveztünk belőle / - mégis, mennyire másként hangzott most!
Valamennyien megéreztük, értettük, hogy milyen erős lehet egy alacsonyabb szinten jelentkező szükséglet, hogyan akadályozhatja meg a munkánkat is. Mert saját élményként éltük meg, tudatosan figyeltünk önmagunkra. Új ismereteink sajnos megint kevés ideig érlelődhettek bennünk, mert tovább „kellett” lépni.

Az egyik legfontosabb, legnehezebb, éppen ezért nem eléggé elsajátított technika a problémák „nincs vesztes” megoldása. Talán ez igényli leginkább az eddigi beidegződéseink eltüntetését, megszokott módszereink elhagyását, szemléletünk átalakítását. Mert nehéz is megállapítani - meg kit is érdekel -, hogy értékek, vagy szükségletek ütköznek, ha forr bennünk az indulat, elborít az elkeseredettség érzése, vagy a sikertelenség miatt érzett bosszúság.

Van egyáltalán erre idő?
Van, és kell is, hogy legyen! Kudarcaink, próbálkozásaink őszinte elemzése ráébreszthet bennünket, hogy csak ámítottuk magunkat, ha idő hiányára hivatkozva zártuk le a problémát, megoldatlanul. Mert hiába folytattuk „rendületlenül”, amit elkezdtünk, hatástalan, eredménytelen maradt a munkánk. E technika gyakorlására, érlelése nemcsak a tréning idejére szóló fontos dolog, hanem a további, személyes fejlődésünkben is. Talán a spontán beszélgetéseink hoznak majd még több eredményt.

Elfogultan írom e sorokat, mert nagyon szerettem ezt a tanfolyamot. Szerettem akkor is, amikor feszített az indulat, amikor dühös voltam magamra, a világra, mert segített, hogy megoldást találjak. Láttam, hogy még kellene idő, még egy tanfolyam, tudtam, hogy most nem lesz, mégis szerettem.
Hiszem, hogy nincs vége még számomra. Csak ennek az írásnak.


Pap Józsefné
címzetes igazgató, gyógypedagógiai szakértő, Veszprém

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.