
Ez az ötlet bejött 1998-ban a Metallicának a Garage Inc. feldolgozásaival (lásd még Whiskey In The Jar), de nagy bukást jelentett öt évvel korábban a Guns N' Roses-nak a The Spaghetti Incident? esetében. A Def Leppard Slangjének fogadtatása bizonyos fokig az utóbbihoz hasonlított, bár ezt ellensúlyozta az album egyes dalainak meglepő kislemez-sikere.
Mire a Slang felvételeit Spanyolországban, majd Írországban elkezdték 1995 nyarán, a sheffield-i banda mögött már közel két évtizedes, fölöttébb viharos pályafutás állt. 1977-ben alakult meg az együttes, amelynek hangját a brit "heavy metal újhullámmal" asszociálják, bár ugyancsak távol állnak olyan bandáktól, mint a kortársnak számító Iron Maiden. Muzsikájukra ugyanis egyaránt hatott az AC/DC, a Led Zeppelin, de a Pink Floyd és, különösen, ami a vokálkórusokat illeti, a Queen is. A név az énekes Joe Elliott-tól származik, aki még iskolás korában hallott a "Süket Leopárdról", és úgy vélték, "rockeresebb", ha a "deaf leopard" kifejezést fonetikusan írják le és kicsit még a nagy tisztelet övezte Led Zeppelinre is emlékeztet. Ugyancsak a Zep példáját követték azzal, hogy kezdettől fogva inkább a amerikai közönséget részesítették előnyben, amelynek meg is lett az eredménye: miután első, 1980-as On Through The Night című albumuk megjelent, a readingi fesztiválon a hazai közönség egy része szerint érdemtelen fellépésüket szeméthajigálással zavarták meg.
1982-ben alakult ki a Def Leppard legsikeresebb felállása, amikor Elliott mellett Phil Collen és Steve Clark gitárosok, Rick Savage basszusgitáros és Rick Allen dobos dobos játszott. Ekkor vette kezelésbe a bandát a kiváló dél-afrikai producer, Mutt Lange, aki korábban az AC/DC-nél ügyködött és akivel egészen 1992-ig dolgoztak együtt. Az ő irányításával készült el a "leopárdok" három legsikeresebb albuma, a Pyromania (1983, 12 millió eladott példány), a Hysteria (1987, 19 millió!) és az Adrelanize (1992, 7 millió). Az utóbbi kettő mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban vezette az albumok listáját.
Mindez történt úgy, hogy a tragédiák sem kímélték az együttest. 1984 szilveszterén Allen súlyos autóbalesetet szenvedett, sportkocsijával egy betonfalnak ütközött és elvesztette bal karját. A társak azonban bíztak benne, fel sem merült a leváltása és a dobos sem adta fel: addig gyakorolt, amíg sikerült olyan lábmunkát kidolgoznia, amellyel többé-kevésbé pótolhatta hiányzó kezét, és miután megterveztek számára egy különleges elektronikus dobfelszerelést, visszatért. 1986-ban, a doningtoni Monsters of Rock fesztiválon már ismét Rick ült a dobok mögött a Def Leppard koncertjén. 1991. január 8-án újabb csapás érte a zenekart: Steve Clark vett magához halálos drog- és alkoholdózist, így az Adrenalize már nélküle készült el. A banda azonban ezúttal is talpra állt: Vivian Campbell lett az új gitáros, aki már megmutatta oroszlánkörmeit a 80-as évek olyan sikeres bandáiban, mint a Dio vagy a Whitesnake és a csapattal élőben 1992 novemberében, a Wembley-ben a Freddie Mercury emlékkoncerten mutatkozott be.
Három évvel később már szerzőként is letehette Campbell a névjegyét a Slangen, amely sok régi DL-rajongó számára irányváltást jelentett. Az ok: keresd a nőt! Mutt Lange ugyanis felfedezte Shania Twaint, feleségül vette és onnantól kezdve az ő karrierjét egyengette tovább. Elliotték nem is bánták olyan nagyon, mivel így megszabadulhattak Mutt gyámkodásától és az általa forszírozott gitár-centrikus hangáradattól, és az új albumon igyekeztek azokat a hatásokat beépíteni az egyes dalokba, amelyek az általuk akkoriban hallgatók zenékből jöttek. Lecsupaszították a hangzást és Allen is visszatért egy félig akusztikus dobszereléshez. Viv azért hozta magával a "kemény vonalat" a Truth?-ban és a Work It Out-ban, a címadó dal viszont már félúton van a rock és diszkó között, amolyan "Queen második korszak" - stílusban. Ugyanakkor Collen Turn To Dustja indiai és arab motívumokkal ékesített hard-rock. Az All I Want Is Everythinget és a záró, Pearl of Euphoriát különösen érdekes élmény napjainkban hallgatni, mert előrevetíti a XXI. század első éveinek "modern post-grunge rock-ját". Adnak rendesen a lírának a Breath A Sign-ban, és ritkaságszámba megy olyan lendületes, virgás vágta, mint a Gift of Flesh, a Blood Runs Cold egy kicsit Bon Jovis, egy kicsit Bryan Adams-es, míg a Where Does Love Go When It Dies-t az amerikai west coast-ból szalasztották...
A Slang 46 perce mellett azok a szerencsések, akik hozzájuthattak egy "szigorúan korlátozott kiadáshoz", ugyanebben a dobozban találtak egy alig félórás korongot, amely egyesek szerint jobb, mint maga az eredeti lemez: az 1995 őszi promóciós turné szingapúri előadásán felvették ugyanis hat régi nagy sikerük, köztük az Armageddon Itet és az Animalt, amelyek egyaránt a Hysterián szerepeltek.
A viszonylagos kudarc nem törte le a bandát (nekik legyen mondva, potom 3 milliót adtak el a lemezből), és a Slang a mai napig a DL-tagok egyik legkedvesebb, legőszintébb lemeze. (1996-ban Budapesten is felléptek ezzel az anyaggal a Petőfi Csarnokban.) Mindez nem mentség arra, hogy a 2002-ben megjelent X már teljesen lement popba, és a szerzők, producerek között olyanok szerepeltek, akik korábban Britney Spears-szel és a Backstreet Boys-szal dolgoztak....
(Az év fontosabb lemezei: Yes (Morphine), Sacrifice (Motörhead), Ozzmosis (Ozzy Osbourne), Vitalogy (Pearl Jam), P-U-L-S-E (Pink Floyd), Antarctida (John Cale), The Bends (Radiohead), One Hot Minute (Red Hot Chilly Peppers), Ledbetter Heights (Kenny Wayne Shepherd), Smokin' (Jonny Lang), The Ghost of Tom Joad (Bruce Springsteen), Acid Yantra (Sun Dial), Infernal Love (Therapy?), Fourth Dimension (Stratovarious), Raoul and The Kings of Spain (Tears For Fears) Mirror Ball (Neil Young).



