"A 80-as évek Borsőrmestere" - ennél nagyobb sületlenséget ki sem találhatott volna a 80-as évek amúgy is sokszorosan leszerepelt brit szaksajtója, amikor a The Cure akkori albumát jellemezte.

Sem történelmileg, sem zeneileg, sem hangulatát tekintve nem volt köze a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me-nek a Beatles pontosan 20 évvel korábbi remekművéhez, hacsak azzal nem, hogy ez is mestermunka, és megkerülhetetlen mindenki számára, aki bármilyen kötődést érez a rock "dark" irányzatához.

A The Cure ekkor már fogalom volt, nem csupán a punkon túlnőtt, zeneileg egyre gazdagodó, de mélységesen búskomor lemezei (különösen a Seventeen Seconds, a Pornography és a Head On The Door sikerült remekül), hanem Robert Smith énekes-gitáros-szerző alakja révén is. Smith halálsápadtra festett arcával, égővörös ajkaival, fekete, tarajos sül-szerű hajával, lázban égő, fekete karikás szemeivel lett a "kriptaszökevények" (groufties), a The Cure-rajongók példaképe, akik külsejükben is utánozták bálványukat. A Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me-vel az addig főleg alternatív körökben elismert zenekar viszont már a "nagy körforgásban" is tiszteletet parancsolt, annak ellenére, hogy továbbra is egy kis cégnél, a Fictionnál dolgoztak.

Az együttes akkor már három éve dolgozott legerősebb felállásában: Smith mellett Lol Tolhurst billentyűzött, Porl Thompson gitározott, Simon Gallup basszusozott és Boris Williams dobolt. A Head On The Doort, amelyen először összejöttek, sokan tekintik a Kiss Me...vázlatának, kétségkívül annak eklektizmusa megelőlegezte a következő, már-már sokkoló dupla albumot. A hallgatót már a borító felkészíti a legrosszabbra: egy hatalmasra kinagyított szem látható rajta, egyik oldalon csak a szempillák, a másik oldalon már a szemgolyó is, körülötte piros-sárga színek, mintha folyékony , forró magmából emelkedne ki, emlékeztetve a 2001 Űrodüsszeia "fényfolyosójának" egyik híres képére is. Aztán jön a zene totális letámadása: az együttes olyan felajzott állapotban volt, hogy a 18 dalt alig egy hét alatt felvették végleges formában.

"Csókolj, csókolj, csókolj/nyelved mint a méreg/oly duzzadt, hogy betölti számat/szeress szeress szeress/szegezz a földre/hasítsd ki zsigereim." Ezek az album első énekelt sorai: nincs béke-szerelem, víz és szappan-szerelem, virág-szerelem, szűz-szerelem, csupán gyilok-szerelem, kínzás-szerelem, máglya-szerelem, lázálom-szerelem. Féktelen, önpusztító energia, lázadásra képtelen kétségbeesés, amolyan végpusztulás előtti utolsó nagy orgia. A bevezető, The Kiss a spontaneitásé: Smith egyetlen lendülettel játszotta le a dal durva gitárszólóját egymaga a stúdióban, és később, amikor a többiek beszálltak, még négyszer rájátszotta - ezért van olyan érzésünk, hogy agyon akar nyomni a dal. És hozzá Robert "sírógörcsös" hangja! A Catch szelídebb, míg a Torture ismét maga a gonoszság: "Hátadra kötözve lógok, mint egy denevér/vigasztalan..." De nem hagynak eluralkodni egyetlen zenei világot sem: az If Tonight We Could Sleep szitárosan csengő gitár, a fuvola és az ütők mellett a pszichedelikus kort idézi fel, ugyanolyan végtelennek tűnő "bevezető" szólóval: "Angyal jár felénk/szemei csillag-égnek/és mélyen eltemet/bársony karjaiba.."

A második oldal a Why Can't Be You funky-beütéseivel kezdődik, a How Beautiful You Are hegedű vontatta "szenvelgésével" folytatódik, hogy kellőképpen felkészüljünk a The Snake Pitre, az egyik legrémisztőbb felvételre: indiai ritmusok, erőtől csaknem szétrobbanó, de alaposan lefojtott akkordbontások, többszörösen visszhangosított-torzított gitárokkal, hozzá sírból jövő ének, amelynek megszólalását megint alig bírjuk kivárni. Elalvás előtt ellenjavallott! Alig-alig tud oldani valamit rajta a másfél perces Hey You....

És még hátravan a második korong, és a "java": ma sem múlik el The Cure-koncert a Just Like Heaven nélkül, amelyben Smith gitárjai mindent körülölelnek. A dalhoz nevezetes klip is készült: a zenekar egy hegyen játszik, (odamontírozva), mögöttük kéken futó felhők, arcuk "LSD-sen" megnyúlik. A háttérből előbukkan egy égszínkék menyasszony, fehér inges vőlegénnyel, miközben Robert egy meredély felett énekel, mielőtt elindul egy kőlavina."Úgy érzek, mint egy állat ma éjjel/belsőmből üvöltök ma éjjel/megvadulok ma éjjel" - szól a bluest és a szintetizátoros zenét házasító All I Want. A Hot!Hot!Hot! funky-paródia, Simon pattogó trombitaszólójával, míg a One More Time talán az egyetlen dal, amely a tiszta szerelem hangján szólal meg. A Like Cockatoos ipari zörejekkel, fadobokkal tarkított, monoton énekhangon beszéli el egy lány megalázó elhagyását, akitől a fiú vonósok hangjaival búcsúzik.

Rimbaud és Baudelaire támad fel zombie-létre a negyedik oldal elején az Icy Sugarban: "Édes vagy álom/laza állú/zöld szemű/dörzsöld orromat jeges cukorral/simán ahogy/ ez a hideg és halálos/penge csókolja a gyümölcsöt/lágyan szelíden lélegezve/bőröd alatt/kiürítelek/olyan üres leszel mint egy fiú..." Porl szaxofon-variációkat játszik ebben az ideges, teljesen elvarratlan dalban, és ugyanígy "hiányzik valami" a The Perfect Girlből. Majd egy pasztellszínű muzsika következik, az A Thousand Hours, szimfonikus szintetizátorral, akusztikus gitárral, zongorával - jé, ilyent is tudnak! "Meddig kell még üvöltenem a szélben?/Meddig kiálthatok még így?/Naponta ezer elpazarolt óra/hogy érezzem szívemet egy másodpercre". De rögtön utána a brutális kontraszt: a Shiver and Shake igazi punk-dal, amely után már csak a kóda jöhet, a Fight szaggatott jajgatása. "Amikor beléd hasít a fájdalom/ha megjön a rémálom/becsaphatod az eget/ne add fel, ne add fel". Az utolsó sikolyokat három nagyzenekari tus zárja le.

"Smith táncolható ritmusokká alakítja a sötét gótikát, a fekete macskákat, a borongós temetőket, a druidák emberáldozatait és a lilára festett szájakat. A melódiák lendülettel, kis kiáltásokkal, költői magánnyal telítve hozzásegítenek a kollektív extázishoz. A lélek idézetei, légköri alkonyatok, nagyvárosi vudu, posztindusztriális macumba, fenyegetések és kárhozat - ez a The Cure zenéje" - írta egy korabeli kritika. Egy másik műítész a frontembert "az úkhullám Zarathustrájának" nevezte, aki "sátáni módon újra feltalálta az aranykor gitárját Csernobil átlátszó felhőiben."

Az együttes nem pusztult bele a "halálos csókba", bár egy időben átjáróház volt a The Cure, az idén nyáron éppen a Szegedi Ifjúsági Napokon tettek bizonyságot "egészségükről" - hátuk mögött olyan újabb nagyszerű lemezekkel, mint a Wish, a Wild Mood Swings vagy a Bloodflowers. Pedig hol van már az idő, amikor csapatostól jártak a grouftie-k, amikor angyalarcú lányok tették magukat rémisztővé a budapesti Fekete Lyuk egy-egy "dark" estje kedvéért.  Pedig Smith már 20 évvel ezelőtt is betegesen rettegett attól, hogy egyszer megöregszik....

(Az év további fontos lemezei: Big Time (Tom Waits), ...And Justice For All (Metallica), Words For The Dying (John Cale), The Joshua Tree (U2), Clutching At Straws (Marillion), Wild Frontiers (Gary Moore), The Big Generator (Yes), The Crest of A Knave (Jethro Tull), Characters (Stevie Wonder), Guitar (Frank Zappa), House of The Blue Light (Deep Purple), Islands (Mike Oldfield), Nothing Like The Sun (Sting).

Rhythm-and-Love


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.