2021-ben, a tálib hatalomátvételkor az utolsó repülőjáratok egyikén menekült el az országból, de esze ágában sincs feladni az ügyet, amiért évek óta küzd: jobbá tenni a nők életét egy vallási fanatizmussal és konzervativizmussal terhelt országban.
Elhagyni Afganisztánt: „ez volt a legnehezebb nap életemben, rosszabb, mint apám elvesztése.” Apját a házuk előtt lőtték le. „De a veszteségek csak arra ösztönöznek, hogy folytassam.”
A Netflixen látható a róla készült dokumentumfilm, az In her hands (Zarifa küldetése). Könyve, a Zarifa – Egy nő harca a férfiak világában is olvasható már magyarul. Bár ma Németországban biztonságban van, az átélt traumák miatt a nyugodt alvás vagy étkezés még nem része Zarifa Ghafari életének. A német állam befogadta őt, az emberektől is több barátságot kapott, mint ellenérzést. „Az normális dolog, ha olykor megnéznek: vallásos muzulmánként fejkendőt hordok, más a kultúrám, a szokásaim.”
Európába érkezve egymaga volt, nem ismert senkit. Ma számos országban vannak barátai és segítői a női és emberi jogok ügyében. Egy segélyszervezetet működtetnek, amely többek között nőknek biztosít képzést Kabulban.

Hillary Clinton, Angela Merkel és Michelle Obama mellett Zarifa Ghafari legfontosabb példaképe az anyai nagymamája. A 27 évesen megözvegyült, iskolázatlan asszony egyedül nevelte fel és taníttatta ki hat gyerekét – és csodaszép. „Ő a legjobb tanácsadóm, hatalmas bölcsességgel és tudással bír arról, milyen a nők élete Afganisztánban.”
Hazájára gondolva sokszor sírva fakad. Afganisztán a humanitárius katasztrófa szélén áll: burjánzik a gyermek- és szervkereskedelem, hogy az embereknek legyen mit enniük. Nincs pénz, nincs egészségügyi ellátás... Az ország visszazuhant oda, ahonnan húsz éve kezdett kikecmeregni: Zarifa Ghafari kiskorában még az előző tálib rezsim volt, ő is csak titokban járhatott iskolába. Hétéves volt, amikor megkezdődtek az amerikai légi csapások, majd a demokratizálási törekvések nyomán a lányok előtt új lehetőségek nyíltak meg. Tavaly óta ismét korlátozzák a nők oktatását, és néhány munkakört leszámítva az otthonukon kívüli munkavégzés is tilos számukra.
Zarifa Ghafari szerint ennek csak belülről lehet véget vetni. „Nem várhatunk a nemzetközi segítségre vagy az USA beavatkozására. Egyszer már nem jött be. Az kell, hogy az afgán nők tárgyalhassanak a tálibokkal. Miért fél ettől mindenki? Minden mást megpróbáltunk már, és látjuk, milyen eredménnyel...”



