
A rendező, Claudio Poli szerint Gauguinnek le kellett győznie kezdeti csalódását, amikor a nyugati világ hatásait és sebeit magán viselő Tahitivel találkozott, és tovább kellett keresgélnie a szigetvilág távolabbi sarkaiban, ahol még megtalálhatta és az utolsó pillanatban – színeivel, lakóival, buja tájaival – megörökítette az „elveszett paradicsom nyomait”. Mindehhez szükség volt egyedülálló művészi látásmódjára, amely felül tudott emelkedni a kiábrándító valóságon. Ahogy Gauguin fogalmazott: „Le kellett hunynom a szemem, hogy elkezdjek látni”.

A film arra is rávilágít, hogy Gauguin egyetlen műve sem maradt Tahitin, nagy részüket maga a művész juttatta vissza Európába, utolsó hátrahagyott képeit pedig a helyi püspök semmisítette meg, obszcénnek minősítve azokat. Európában és a nagyvilágban azonban hamarosan óriási kultusza lett műveinek. Nemcsak a posztimpresszionista festészetre voltak nagy hatással, de az irodalomra is: Gauguin lett a szimbolisták, elsősorban Mallarmé kedvenc festője.

A Gauguin Tahitin – Az elveszett Paradicsom címmel mozikba kerülő alkotás a festő életének európai állomásai és Francia-Polinézia szigetvilága mellett az Egyesült Államok legnevesebb múzeumaiba is ellátogat, ahol Gauguin mesterműveinek többségét őrzik: a New York-i Metropolitan Museum of Art, a chicago-i Art Institute of Chicago, a washingtoni National Gallery of Art és a bostoni Museum of Fine Arts Gauguin-gyűjteményei is megelevenednek a vásznon a sorozatra jellemző részletgazdag közeli felvételeken.
A film január 23-tól érkezik a mozikba, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen ia műsoron lesz, magyar felirattal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.



