Ezt nagyon megértem! Nincs kivel összekacsintani, megosztani az élményt, együtt nevetni, együtt megkínlódni a hegymenetet, egymást felhúzni a csúcsra, közösen szemlélődni. Nem csak párkapcsolat lehet ez, hanem barátság is. Én azt hiszem, hogy jól élek, mert csodálatos barátaim vannak. Viszont nem lógunk folyamatosan egymáson. A magára hagyás és a békén hagyás közt jelentős a különbség, ahogy az egyedüllét és a magány közt is.

Ha úgy érzed, hogy te is ezzel küzdesz, ha nehezedre esik idegenekkel elmenni valahová, mert attól tartasz, hogy nem ismersz senkit, perifériára szorulsz, vagy nem érzed majd jól magad, akkor azt javaslom neked, hogy gyere velem táborozni. Eleve itt egy csomó olyan játékos önismereti gyakorlat lesz, ami nem igényel társaságot (ha van, jó, de nem kell hozzá) - másfelől pedig olyan közösség lesz ott, akikkel jó érzés együtt lenni, akik nem tesznek senkit a "tányér szélére".
Ha szeretnéd, akkor a tábor előtt tudunk egy kis összejövést is szervezni azoknak, akik ott lesznek, hogy előre meg lehessen nézni a csapatot. (Budapesten, mondjuk valamelyik Fröccs teraszon, ahol elférünk.)
Azért írom ezt, mert sokan vannak, akik félnek elindulni egyedül. Tudom, milyen ez. Én magam is ilyen voltam sokáig. És tudom, hogy leküzdeni ezt az érzést, mekkora hatalmas öröm és felszabadultság.
Szóval, ha nincs senki, akivel jönnél, akkor is gyere! Ha nincs csajod, akkor itt szerintem találhatsz magadnak, sőt ha esetleg valami csoda folytán nem csak kevés férfiember lenne, hanem tisztes létszám, akkor akár a hölgyeknek is ígérhetnék ilyesmit!

Szerintem nagyon jó együtt csinálni a dolgokat.
Mielőtt rám pályáznál, súgok, hogy a férjem meg a lányom is jönnek. Nem semmi egyikük sem, majd meglátod ...



